Csokonai Vitéz Mihály: Serkentése a múzsának
Serkentése a múzsának
Jer! magunknak fűzzünk szárnyakat,
| Hogy ama bérces kőszálakat |
| Megtetézhessük azokkal; |
| Láthassuk várát a Hónornak, |
| Hol a Múzsák egy nagy tábornak |
| Fejét fűzik laurusokkal. |
A halhatatlanság felette
| Örök templomát építette, |
| Amelybe meghólt a halál. |
| Itt, ki szerette a múzsákat, |
| Nevével kérkedő táblákat |
| Merő gyémántokból talál. |
A dicsőségnek trombitája
| Nevét harsogva prédikálja |
| Mindenütt a nemzeteknek, |
| Ezt a hír felvévén szárnyára, |
| Viszi a világ négy sarkára, |
| Hogy általadja ezeknek. |
Székulumi az elmúlásnak
| Általadják őtet egymásnak, |
| És megőrizik hűséggel; |
| És mikor sírjára mutatnak, |
| Örömnek könnyeit hullatnak, |
| Koronázván dicsőséggel. |
Népei a fagyos északnak
| S kik a forró nap alatt laknak, |
| Hirdetik, ki volt Homérus! |
| Örömmel tapsolnak őnéki |
| A Gángesnek gazdag környéki, |
| Visszaekhózik Ibérus. |
Vajha énreám tekintene
| Nyájas szemekkel Melpómene, |
| És éneklője lehetnék! |
| Úgy mind halált, mind más veszélyt s kárt, |
| Mely a legnagyobbaknak is árt, |
| Bátor lélekkel nevetnék. |
