Csokonai Vitéz Mihály: Szerelmes panaszok
Szerelmes panaszok
Óh, Vénus terhes igája,
Hogy kell magam adnom alája.
Hogy kell magam adnom alája.
| Nyakamat vas lánca szorítja, |
| Szívem siralomba borítja. |
Nem nyughatom és csak epesztem
Magamat könnyeknek eresztem.
Magamat könnyeknek eresztem.
| Éjjel szememet le se zárván, |
| Siratom bal sorsomat árván. |
Mint a szomorú egek éjjel
Sírnak mezeinkre le széjjel,
Sírnak mezeinkre le széjjel,
| Hogy a nap súgári nem égnek |
| Tetején a csillagos égnek. |
Sírok, zokogok keseregvén,
Könnyem mellyemre peregvén.
Könnyem mellyemre peregvén.
| Mint gerlice párja tavasszal, |
| Nyögök itt sok ezernyi panasszal. |
Egek! óh egyedűl tireátok
Kérést panaszolva bocsátok.
Kérést panaszolva bocsátok.
| Jaj! enyhítsétek emésztő |
| Tüzemet, mert már megemészt ő. |
Sok ezer búk terhelik éltem.
Egyet másikra cseréltem.
Egyet másikra cseréltem.
| Nincs vége az aggodalomnak, |
| A bánatok annyira nyomnak. |
Szánjátok, egek! nyavalyámat,
Könnyebbítsétek igámat.
Könnyebbítsétek igámat.
| Enyhítsetek állapotomban, |
| Én tömjént gyújtok azonban. |
Óh, mézzel elegy keserűség,
Kínnal teljes gyönyörűség!
Kínnal teljes gyönyörűség!
| Óh, Vénus terhes igája! |
| Hogy kell nyakam adnom alája. |
