Dsida Jenő: Túl a formán
meglapul a dolgok lelke,
a kérlelhetetlen, bronzsötét
egyetlen lényeg
s valami igazság hömpölyög
a folyók fenekén.
- négy fala van, -
pedig nem az.
Kályhának mondod,
pedig nem az,
virágnak mondod,
pedig nem az,
asszonynak mondod,
Istennek hívod,
pedig nem az.
ilyenkor alkonyatkor.
Kinyúl értem bizonytalan szavuk,
megölel láthatatlan karjuk
s úgy ringok el a titkok titkán,
mint az anyám ölén.