Garay János: ŐZIKE.
Legelve találtam az éren; |
Simúla szegényke szelíden. |
Csak ő maga kedves előttem, |
Egy kék szalagot kötöttem. |
Itatni kivittem az érre, |
A rét csalogatta füvére. |
S kincsével az úr kinálgat. |
Kincs nékem e kellemes állat.» |
A czifra királyfi belépett: |
«Hagyd nékem az őzfit, a szépet.» |
Vigadni, mulatni az érre, |
S leszögzi szemét a mezőre. |
Nem kérve is a te sajátod!» |
,Örökre, örökre barátod!' |