József Attila: REMÉNYTELENÜL
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.
a lakkos, hűvös dinamó.
Óh, zajtalan csillagzatok!
Szikrát vet fogam közt a szó - -
az űrön által hangtalan.
Elleng a néma, kék idő.
Kard éle csillan: a hajam - -
elillant ízű számra szét.
Fáj a szívem, a szó kihül.
Dehát kinek is szólanék - -