Juhász Gyula: Tehenek
Elvonulnak ablakom előtt,
Feketén és fehéren kocognak
És nem látnak soha engem ők.
És kigyúlnak fönn a csillagok,
Nem tudják, hogy nyílnak az akácok
S kémény füstje égbe kanyarog.
A szemükben egy bánat borong
S ami bennük elmondatlanul fáj,
Monoton zokogja a kolomp.