Kosztolányi Dezső: EULÁLIA
A sóhajország árnyán |
laktam egyedül, árván, |
s az angyali jó Eulália lett remegő arám,
a sárgahajú Eulália lett mosolyos arám.
Ó - a szeme ég, |
mint éjjel az ég, |
S a lágy pihe-gyöngy, |
a bíbor, a gyöngy, |
nem oly aranyospuha, mint Eulália fürtje, a sárga fürt,
nem oly sugaraspici, mint Eulália fürtje, a drága fürt.
A bánat - a múlt |
a semmibe hullt, |
az ég aranyán |
ég a halavány |
ha rám veti jó Eulália felragyogó szemét,
ha rám veti szent Eulália lágy ibolyaszemét.