Kosztolányi Dezső: A KENTAUROK FUTÁSA
A KENTAUROK FUTÁSA
José Maria de Hérédia
A vértől részegen továbbrohannak,
a hegy felé futnak kétségbeejtőn;
már csöndbe kertel a halál a lejtőn;
orrfacsaró bűzét érzik a kannak.
a hegy felé futnak kétségbeejtőn;
már csöndbe kertel a halál a lejtőn;
orrfacsaró bűzét érzik a kannak.
Hidrát, gyíkot tipornak, dühtől égve,
víz és bozót, nincs se vége, se hossza,
az Olimposz, a Pélion, az Ossza
fölnyújtja ormát a világos égre.
víz és bozót, nincs se vége, se hossza,
az Olimposz, a Pélion, az Ossza
fölnyújtja ormát a világos égre.
Olykor egy kentaur a vad csoportbul
el-elmarad, megtorpan, hátrafordul,
aztán megint ijedt futásnak esnek,
el-elmarad, megtorpan, hátrafordul,
aztán megint ijedt futásnak esnek,
mivel a hold teljes fényében ölnyi
nagyságba látták utánuk ömölni
irtózatos árnyékát Herkulesnek.
nagyságba látták utánuk ömölni
irtózatos árnyékát Herkulesnek.
