Kosztolányi Dezső: APÁM
APÁM
Antonio Machado
Sevilla tündököl...
A földre omlok.
E kastélyban születtem hajdanán,
hol szökőkút zeng. Nagy, büszke homlok,
csöpp légyszakáll, bajusz. Ez az apám.
A földre omlok.
E kastélyban születtem hajdanán,
hol szökőkút zeng. Nagy, büszke homlok,
csöpp légyszakáll, bajusz. Ez az apám.
Még ifjú. Olvas, ír, a könyve szétáll,
el-elmereng. Fölkél, a ház alól
a kertkapuig ballag csöndbe. Sétál.
Beszél magában, néha meg dalol.
el-elmereng. Fölkél, a ház alól
a kertkapuig ballag csöndbe. Sétál.
Beszél magában, néha meg dalol.
De nagy szeme most tétováz ködülten
és cél nélkül kalandoz el az ürben,
nem tudja, merre nézzen, nyugtalan.
Aztán a multból a jövőbe bámul
s meglátja az idő bús távolábul
alázatosan az én ősz hajam.
és cél nélkül kalandoz el az ürben,
nem tudja, merre nézzen, nyugtalan.
Aztán a multból a jövőbe bámul
s meglátja az idő bús távolábul
alázatosan az én ősz hajam.
