Reményik Sándor: Toll és ecset
És a mi népünk test szerint halott.
Eltört a kopja, eltörött a kard, -
De Isten nekünk más fegyvert adott.
De befele még sok ösvény vezet.
A magyar lélek kincses labirint.
Művész-testvérem, fogd az ecsetet!
Én is úgy fogom tollam: kardomat.
Kapcsolja össze sajgó sebeinket
Egy néma, szörnyű életakarat!
Hogy vásznadon egy varázs-vonást tégy,
Ha kémleled az alkony aranyát:
Testvér, testvérem, őrjáratra mégy!
Hogy egy igétől mámoros legyek:
Én úgy érzem, hogy szól a trombita,
Én úgy érzem, hogy rohamra megyek.
Ha végtelenbe kalandoz a vágyunk:
Testvér, mi új Uzsoknál őrködünk,
Mi új Doberdó szikla-fokán állunk.
Most önnön színeinkbe öltözünk,
És mégis, mégis hadsereg vagyunk,
És folyton fogyva mégis megnövünk!
Rabföldön, könyörtelen ég alatt,
E vértelen harc döntő ütközet,
S ki itt győz: mégis csak felül marad!