Somlyó Zoltán: KOSZTOLÁNYI DEZSŐHÖZ
KOSZTOLÁNYI DEZSŐHÖZ
Drága barát, beteg költő, ki fekszel
idegzsongító porok vánkosán,
míg higanyoszlop lett szines irónod,
mely le-fel táncol véred taktusán:
idegzsongító porok vánkosán,
míg higanyoszlop lett szines irónod,
mely le-fel táncol véred taktusán:
az újuló tavasz varázskörében
be nagyon sokszor gondolok reád!
S ki nem gördülő könnyem bús izében
dúdolom ifjuságunk szép dalát...
be nagyon sokszor gondolok reád!
S ki nem gördülő könnyem bús izében
dúdolom ifjuságunk szép dalát...
Dúdolom az Üllői-úti fák-at,
mik szőke fényben fejed fürdeték...
És illatát ezer nyíló virágnak,
amely édes mámort lehellt beléd...
mik szőke fényben fejed fürdeték...
És illatát ezer nyíló virágnak,
amely édes mámort lehellt beléd...
És dúdolom a Kisgyermek panasszá-t,
szegényét, kit az éj megbabonáz;
s a rémek közt ott látom fáradt arcod,
melyet bénán, megszállva tart a láz...
szegényét, kit az éj megbabonáz;
s a rémek közt ott látom fáradt arcod,
melyet bénán, megszállva tart a láz...
És dúdolom, dúdolom utcahosszat
szavaidat, a fényes és fanyar -
édes igéket s az emlékezettől
az eltűnt ifjúság szivembe mar...
szavaidat, a fényes és fanyar -
édes igéket s az emlékezettől
az eltűnt ifjúság szivembe mar...
Figyelem messziről szíved verését,
elhozza nékem a tavaszi szél...
És hallom nyelved tikkadt rezdülését,
amelyen át a fájdalom beszél...
elhozza nékem a tavaszi szél...
És hallom nyelved tikkadt rezdülését,
amelyen át a fájdalom beszél...
S kezed szorítom némán... A tíz ujjam
csontig merülő imába szorult...
Hogy itt maradj a jövő oszlopául,
ahogy oszlopnak érlelt meg a mult!
csontig merülő imába szorult...
Hogy itt maradj a jövő oszlopául,
ahogy oszlopnak érlelt meg a mult!
És dúdolom a remény ritmusát is,
mélyen, magamba, hittel és vakon:
hogy itt cikkázik majd a pesti uccán
megint erősen és fiatalon;
mélyen, magamba, hittel és vakon:
hogy itt cikkázik majd a pesti uccán
megint erősen és fiatalon;
s dalolni fogsz, s még gordonka-daloddal
megint szebb lesz az elcsúnyult világ...
S feléd hajolnak s új virágba szöknek
mégegyszer az üllői-úti fák...
megint szebb lesz az elcsúnyult világ...
S feléd hajolnak s új virágba szöknek
mégegyszer az üllői-úti fák...
