Somlyó Zoltán: SIRATÓÉNEK
SIRATÓÉNEK
K. D. emlékének
A dobok megperdültek.
Megvillantak a kardok.
Golyók süvöltözének -
Ki tudta, hogy mi lesz?!...
Megvillantak a kardok.
Golyók süvöltözének -
Ki tudta, hogy mi lesz?!...
Holtakat szállítottak
a fekete vagónok;
férjek fűbe haraptak,
asszonyuk ittmaradt.
a fekete vagónok;
férjek fűbe haraptak,
asszonyuk ittmaradt.
Győzelmi dobok szálltak
s gyászkönnyek hömpölyögtek.
Papírbakancs tiporta
a kárpáti sarat...
s gyászkönnyek hömpölyögtek.
Papírbakancs tiporta
a kárpáti sarat...
És kiesett a lámpa
a jó Isten kezébül
és darabokra tört szét
az ország... a világ...
a jó Isten kezébül
és darabokra tört szét
az ország... a világ...
És lett a mély sötétség,
lelkeknek éjszakája,
s gyermekkorát kesergő
friss generáció...
lelkeknek éjszakája,
s gyermekkorát kesergő
friss generáció...
S elment már ő is, ő is,
ő is elment: a költő.
Elvitte azt a fényt is,
ami még megmaradt...
ő is elment: a költő.
Elvitte azt a fényt is,
ami még megmaradt...
Hát én most mit csináljak?
Mi szépet énekelnék?
Betakarom a szívem
s eltöröm tollamat.
Mi szépet énekelnék?
Betakarom a szívem
s eltöröm tollamat.
