Helységnevek személynevekből
Helységnevek személynevekből
A magyar helységnevek túlnyomó többsége személynévi eredetű, s legtöbbször a puszta személynevet vitték át egy-egy falu, város megjelölésére. Ezt a nomád állattenyésztési életformával szokás magyarázni, amikor is még a személyt könnyebb volt neve alapján, mintsem lakóhelye alapján megtalálni. Lehet azonban lélektani alapja is: a birtokolt területet azonosították a birtokossal, s ezért nevezték el a tulajdonosról a települést. Mivel ez a névadási szokás a környező népek körében sehol sem volt szokásos, a puszta személynév falunévként való előfordulása a Kárpát-medencében minden bizonnyal magyarok által való névadást jelentett, bármilyen eredetű is volt a személynév. Lehetett ez természetesen ősi, magyar: Apsa, Baja, Bajcs, Bánk, Bátor, Doboz, Őszöd, Öcsöd, Kaba, Keve, Mágocs, Csanád; török: Solt, Tas, Ákos, Alattyán; német: Detre; szláv: Bagamér, Baranya, Lédec, Taszár; francia: Elefánt; vagy martirológiumi eredetű név, annak bármilyen változata: Gál, Gáld, Galla, Gálos, Miskolc (Mihály), Pét, Peterd, Petény; Csicsó (István) stb. Ez a névadási forma a nyugati területeken a 12., keletebbre a 13. században szűnt meg.
