Kereszténység és helységnévadás
Kereszténység és helységnévadás
A kereszténység fölvételétől jelentek meg az -egyháza utótagú helységnevek, amelyek előtagjukban általában a konkrét épület milyenségét fejezik ki: Fejéregyház, Veresegyház, Kerekegyháza, Ágasegyháza (ágasfák tartották a tetőt), Tövisegyháza (a templom fala vesszőből volt fonva), de utalhattak az építés helyére: Dunaegyháza, Dombegyháza, Délegyháza; vagy a környékre is: Nyáregyháza, Nyíregyháza; esetleg építtetőire, használóira: Németegyháza, Szolgaegyháza stb. Az ugyancsak vallási eredetű megnevezések körében sokkal gyakoribb volt a patrociniumi (a templom védőszentjéről való) helységnévadás. Ez elsősorban úgy keletkezett, hogy a több falutól nagyjából egyforma távolságra emelt templom köré házak épültek, falu alakult ki, s ennek a neve azonos lett a templomcímmel. Keletkezhetett azonban úgy is, hogy a valamely szentről elnevezett monostor, apátság, érsekség, püspökség valódi tulajdonosa volt a falunak. A név létrejöttének harmadik lehetősége az volt, hogy a tatárok elpusztította faluból a templom falai, képei megmaradtak, s a betelepült új lakosok nem a falu régi nevét, hanem a templom védőszentjének nevét kezdték el használni. Az azonos patrociniumi helységnevek száma oly nagy volt (59 Szentgyörgy, 56 Szentmárton, 51 Szentmiklós, 43 Szentmihály stb.) a történelmi Magyarországon, hogy már a 17. századtól megkülönböztető elemekkel látták el az azonos nevű helységeket: Rába-, Mura-, Tisza-, Dráva-, Túróc-, Puszta-, Homoród-, Herceg-, Őri-, Kun-, Tápió-, Berettyó-, Dicső-, Mező-, Magyar-, Győr-, Szilvás-, Kemenes-, Belényes-, Kis-, Siklós-, Sós-, Sziget-, Tót-, Csík-, és Szépkenyerű-Szentmárton nevű településeket különböztettek meg.
