Ómagyar Mária-siralom
Ómagyar Mária-siralom
1922-ig azt lehetett hinni, hogy a magyar nyelvű költészetnek a középkor végéig nem sikerült kiszabadulnia a latin fogságából. Ekkor azonban váratlanul felbukkant egy, az addig ismert fordításoknál jóval korábbi, káprázatos szépségű magyar vers. A latin domonkos prédikációs kódexet, melynek egy majdnem üres lapjára 1300 körül, utólag másolta be valaki a Siralmat, (1250 k. / 1300 k.) háborús kártérítésként vették a németek a leuveni egyetemi könyvtár számára. A feldolgozás során találtak az ismeretlen nyelvű szövegre, melyet Gragger Róbert a megfejtés után rögtön ismertetett a magyar közvéleménnyel. A Leuveni Kódex 1982-ben került addigi őrzési helyéről az Országos Széchényi Könyvtár tulajdonába. A kódex itáliai eredetű, de a Siralom mellett több magyar glossza (bejegyzés) és magyar domonkos szerzőtől származó beszéd feltételezhetővé teszi, hogy már a középkorban Magyarországon használták. Az 1250 táján született magyar vers előképe Geoffroi (zsofroá) de sancto Victore (†1194), párizsi ágostonos kanonok Planctus ante nescia kezdetű szekvenciája (a misében az evangélium előtt énekelt himnusszerű költemény). Témája Mária keserves fájdalomkitörése Krisztus keresztje előtt. A magyar költő a latin himnuszköltészet általános költői-stilisztikai eszközeivel találékonyan teremtett eredeti költői nyelvet, s a latinnal egyenrangú, önálló magyar verset. A Siralom feltehetően nem állt egyedül a középkorban, viszont az ilyen magas színvonalú költészet általános sem lehetett, mert egy nagy tehetségű költő egyedi alkotásáról van szó.
