Jaj azoknak, akik gonosz törvényeket hoznak, akik csak elnyomó rendeleteket írnak.
Akik nem szolgáltatnak igazságot az elnyomottnak, s megfosztják jogaitól népem szegényeit. Akik kizsákmányolják az özvegyet, és megrabolják az árvát.
Mitévők lesztek majd a látogatás napján, s a vihar idején, amely távolról közeleg? Kihez menekültök majd segítségért, és hol hagyjátok gazdagságtokat?
Nem marad más, csak a foglyok közé esni, és a megöltek közé hullani. De ezzel még nem csillapult le a haragja, keze továbbra is ki van nyújtva.
Jaj Asszíriának, haragom vesszejének, a bosszúm suhogtatta botnak.
Elküldöm az istentelen nemzet ellen, s a népre szabadítom, amely haragra gerjeszt, hogy zsákmányoljon és prédát szerezzen, és tapossa azt, mint az utca sarát.
De hát ő nem így vélekedik, a szíve másképpen gondolkodik: Mert csak az eltipráson jár az esze, és azon, hogy sok népet kiirtson.
Azt mondja: „Vajon főembereim egyúttal nem királyok is?
Vajon nem úgy járt-e Kalnó, mint Karkemis, és Emát, mint Arpád, Szamaria meg, mint Damaszkusz?
Úgy, ahogy kezem utolérte a bálványok országait, amelyekben még több volt a kép, mint amennyi kép Jeruzsálemben és Szamariában van,
amint elbántam Szamariával és bálványaival, vajon nem úgy tesznek-e majd Jeruzsálemmel és bálványaival is?”
De ha az Úr mindent végbevisz a Sion hegyén és Jeruzsálemben, akkor megbünteti Asszíria királya szívének kevély szándékát, és nagyralátó szemének gőgjét.
Mert ezt mondta: „Ezt mind a saját kezem erejével vittem végbe, és bölcsességemmel, mert okos vagyok. Megszüntettem a népek határait, kifosztottam kincstáraikat, s lakóikat a porba sújtottam.
Mint a madárfészek felé szokás, kinyújtottam kezem a népek kincséért, s ahogy összeszedik az elhagyott tojásokat, úgy harácsoltam össze az egész földet. Nem akadt, aki megmozdította volna a szárnyát, vagy száját csipogásra nyitotta volna.”
Vajon hősködik-e a fejsze az előtt, aki vág vele? Vajon szembeszáll-e a fűrész azzal, aki húzza? Mintha a vessző meglendíthetné azt, aki megragadta, vagy a bot fölemelhetné azt, aki nem fából való.
Ezért a Seregek Ura sorvasztó betegséget küld majd hőseire, s a jólét helyett tűz lángol fel, emésztő tűznek lángja.
Akkor Izrael Fényessége tűzzé változik, és a Szentje lánggá, aztán egyetlen napon lángra lobbantja és elemészti a bogáncsot és a gazt.
Erdejének és kertjének ékességét testestül-lelkestül megemészti, s úgy elsorvad, mint a beteg.
Erdejében a fák maradékát könnyű lesz megszámlálni, még a gyermek is összeírhatja őket.
Azon a napon Izrael maradéka és Jákob házának menekültjei többé nem arra támaszkodnak, aki veri őket, hanem hűségesen az Úrra támaszkodnak, Izrael Szentjére.
A maradék megtér! Jákob maradéka az erős Istenhez.
Izrael, ha annyi volna is a néped, mint a tenger partján a fövény, csak a maradék tér meg belőle. Már elhatároztatott a pusztulás, és az igazságos ítélet elsöpör, mint az áradat.
Igen, a pusztulást, amit elhatározott, végbeviszi a Seregek Ura az egész földön.
Ezt mondja a Seregek Ura: „Ne félj Asszíriától, népem, Sion lakója! Vesszővel ver ugyan, és fölemeli botját ellened,
de már csak egy kis idő: akkor lecsillapszik haragom, és dühöm elsöpri őket.”
A Seregek Ura rájuk emeli az ostort, mint akkor, amikor megverte Midiánt Oreb sziklájánál, vagy amikor kinyújtotta és a tenger fölé emelte botját Egyiptom felől az úton.
Azon a napon lekerül válladról a terhe, és igája nem nyomja többé nyakad.
gyorsan eléri Ajátot, átvonul Migronon, s Mikmásznál hagyja a málhát.
Végigmennek a szoroson, s Gábában tábort ütnek éjszakára. Ráma erre megremeg, Saul Gibeája megfutamodik.
Kiabálj, Bát-Gallim! Figyelj Laisa! Anatót válaszolj!
Madema fut, s Gébim lakói is menekülnek.
Még ma megáll Nobban, s kezet emel Sion leányának hegye, Jeruzsálem dombja ellen.
De nézzétek! A Seregek Ura rettentő erővel levágja az ágakat. A sudár növésű fákra kivágás vár. A földre zuhannak a hatalmasok.
Az erdő sűrűje megritkul a fejsze csapása alatt, s pompás cédrusaival elbukik a Libanon.