átokzsoltárok
átokzsoltárok: imák, amelyekben Isten átkát kérik Izr. ellenségeire (Zsolt 79,6.12; 83,10–19; 129,5–8) v. személyes ellenfeleikre és elnyomóikra (5,11; 6,11; 7,10.16 kk.; 10,12; 28,4; 31,19; 35,4–6; 40,15; 54,7; 58,7–10; 69,23–29; 109,6–19; 139,19; 140,9–12; 141,10; 143,12; Jer 15,15; 17,18; 18,21–23). E Krisztus tanításától és példájától távol álló imák megértéséhez tudni kell, hogy az ÓSz több vonatkozásban szükségszerűen alacsonyabb erkölcsi színvonalat képvisel az ÚSz-hez képest (vö. Mt 19,8). Így pl. a „szemet szemért, fogat fogért” elv érvényesült (Ter 9,6; Lev 24,19 kk.; vö. Ter 4,14.23 kk.; Bír 1,6 kk.; Mt 5,38). Igaz, Izr. fiainak egymáson nem volt szabad bosszút állniuk (vö. Kiv 23,4 kk.; Lev 19,17 kk. 34; Jób 31,29 kk.; Péld 25,21; Sir 28,1–7), de az ellenség megbosszulását magától értetődő dolognak tekintették (2Sám 16,5–13; Zsolt 139,21 kk.; vö. 1Tesz 2,15). Jézus parancsa, hogy szeressétek ellenségeiteket és imádkozzatok üldözőitekért (Mt 5,44), valóban új parancs volt (Jn 13,34; 15,12), a régi törv. kiteljesítése. Izr. fiainak az ellenséggel szemben tanúsított magatartását nem az ev. alapján kell megítélni. Az ókori K népeinek – Izr.-t is beleértve – a hathatósnak számító ® átok szokványos védekező eszköze volt; különösen azoknak, akik más módon nem tudták jogaikat érvényesíteni. Jahve maga fenyegette meg átokkal azokat, akik törv.-ét áthágták (MTörv 27,15–26), s azokat, akik választottaira átkot mondtak (Ter 12,3), és maga is eleget tett a megtorlásra vonatkozó parancsnak (12,3; MTörv 32,21; Jer 5,19; vö. Péld 1,26–28) a maga igazának bizonyítására. Amikor tehát a jámbor izr. Jahve átkát mondta ellenségére v. elnyomójára, Isten igazságosságára hivatkozott (pl. Zsolt 7,9 kk. 12.18; 31,2; 28,4; 35,7 kk.) és meg volt róla győződve, hogy ezzel a bűnös bűnhődését és az igazság győzelmét segíti elő (pl. 28,4; 35,7 kk.). Ez annál fontosabbnak látszott a szemében, mivel a maga és népe ellenfelében és elnyomójában Jahve ellenségét látta (74,23; 83,6; 129,21; Jer 15,15). Végül: a K-iek szenvedélyessége, képzelőereje és képekben gazdag, színes nyelve érthetővé teszik azokat a kifejezéseket, amelyekkel az ellenséget jellemezték. Az ellenség szája tele van hazugsággal, átokkal, s erőszak tapad a kezéhez (Zsolt 10,7; 59,13); mint a kígyó élesíti a nyelvét, ajkán vipera mérge van (140,4); mint a kardot, úgy élezi a nyelvét (64,4); kifeszíti íját, nyilat helyez a húrra (11,2; 37,14; vö. 64,4), csapdát állít (35,7), hálót feszít ki (57,7; 140,6), vermet ás (7,16; 35,8). Lehetséges, hogy ezek a kifejezések utalnak azokra a mágikus szavakra, igékre, amelyekkel az ellenség az igaz vesztét akarta okozni. Valószínűbb azonban, hogy a hamis vádakat érzékeltető metaforának kell őket felfogni (vö. 5,6) a harc és a vadászat kifejezéskészletéből vett egyéb képekkel együtt (37,14 kk.; Jer 20,10), amelyek az ellenséget zsákmányra leső, ordító oroszlánként (Zsolt 10,9; 22,14) v. tulokként és bikaként (22,13) mutatják be. A különféle átkok, amelyekhez hasonlók babilonból is ismeretesek, a K-iek vérmérséklete szerint valójában csak azt a meggyőződést tükrözik, hogy Jahve igazságos és érvényt szerez az igazságnak. Az exegéták egy része sztereotíp kifejezésnek v. kölcsönvett formulának tekinti az átkot, amellyel a zsoltár szerzője a szabadulás és az igazság győzelme utáni vágyát juttatja – K-i módon – kifejezésre.
