23. KIRÁLY-IDILLEK
23. KIRÁLY-IDILLEK
Biot kisasszony olyan kisasszony, akinek négy gyermeke van. Valamikor a balletben táncolt, de jött a herceg, a császári herceg, a Bonaparte-sarj, s Biot kisasszony kapitulált Bonaparte előtt. Nincs oka szégyenkezni. Volt már olyan Bonaparte, aki előtt egész Európa kapitulált. Bizonyosan Napóleon Viktor hercegben is van egy kis korzikai vér. Ez pedig hódító vér.
Szép gyerekek a Biot kisasszony gyerekei. Okvetlenül nagyon szépek, eszesek, bájosak, méltóak a Bonaparte-névre. Mert máskülönben nem adoptálta volna őket Viktor herceg, holott a mamájukat még egy kis morganatikus házasodásra sem méltatta. A züllött korzikai fiskális dédunokája olyan császár ugyan, aki helyett Loubet úr trónol az Elysée-palotában. De hát az már úgy van, hogy a malgré la Gotha szuverének és arisztokraták néha gőgösebbek a leghitelesebbeknél. Nem ők az okai. Mi vagyunk. Mindjárt meg tetszik látni.
Egy szép napon így szólott Viktor herceg Biot kisasszonyhoz. Nem bizonyos, hogy így szólott éppen, de valószínű:
– Madame, kedves Marie Alice, gyermekeim anyja, valamit közölnöm kell Önnel. Én szerelmes vagyok. Akit szeretek, királylány. Tehát majdnem méltó énhozzám. Klementínának hívják, ő Felségének Lipótnak, Belgium és Kongó királyának, leánya. Ő szeret engem, s én szeretem őt. Mi egymáséi leszünk. Gondoskodni fogok Önről és az én gyermekeimről. Kuzénom, az olasz király ő Felsége, Önnek nemesi címet ad, s szerzünk férjet is Önnek. Gyermekeimről majd külön gondoskodom. Köszönöm, hogy szeretett, s gyermekeket adott nekem, Marie Alice. Isten Önnel. Ön okos nő, s megérti ezt. Én szerelmes vagyok Klementína ő fenségébe. Isten Önnel, Marie Alice…
És Marie Alice könnyek nélkül így felelt:
– Isten Önnel császári Fenség. Boldog vagyok, hogy egy Bonaparte, a franciák leendő császárja, rangjához méltó nőbe szerelmes…
Ezenközben pedig – így képzeljük – a nagyon bájos Cléo de Mérode így beszélt nagyon elegáns kis párizsi hoteljében Belgium és Kongó felséges urához.
– Felséges uram, kimondhatatlan az én megdöbbenésem. Hát újra mesalliance? Napóleon Viktor herceg nem méltó a belga király leányához. A legkétesebb trónkövetelők közül való, s nekünk úgy kellene férjhez adnunk Klementínát, hogy a világgal elfelejtessük a belga udvar félmúlt szégyeneit.
Mire a felséges úr így válaszolt Cléo de Mérode-nak, de lehet, hogy a Comédie egyik szépségének:
– Hálás vagyok, madame, hogy trónom büszkeségére emlékeztet. Engem nem tör meg egy-két eset. Büszkeségem azért csorbítatlan. Mattasich-ugyse, nem engedem Klementínát Napóleon Viktorhoz nőül menni.
És azóta nagyszerű aggodalommal, lélekzetfojtva figyel nemcsak Európa, hanem az egész világ. Klementína hercegnő St. Raphaelban, Vendôme grófnő kastélyából könnyes szemekkel nézi az azúr tengert, s várja Napóleon Viktort, a szerelmes lovagot, ki éggel, földdel megvív az ő szerelméért. A trubadúrok dalokat zengenek. Az előkelő lelkek boldogan sóhajtoznak, hogy történnek még szép dolgok e föld színén. Biot és Cléo de Mérode kisasszonyok pedig úgy lebegnek az áhitatosan gyönyörű szerelmi incidens fölött, mint a világ együgyűségének géniuszai.
Budapesti Napló 1905. február 8.
A. E.
