Rendeletek felekezetek ellen.

Full text search

Rendeletek felekezetek ellen.
Az isteni szolgálat szentségének védelménél azonban megnyilatkozik több esetben az a felekezeti gyülölség is, mely, mint Kassa történetéből tudjuk, erősen lángolt két századon át a városban. A változó politikai helyzetekhez képest hol a protestáns hol a katholikus került felül s éreztette hatalmát a másik felekezettel, a törvénybe igtatott egyenjoguság ellenére.
A katholikusok ellen irányul az 1633-ik évi szabályrendelet 8. pontja, mely ismételten megtiltja a szöges lámpával, az úgynevezett csillaggal való farsangolást: „Mivel penig mi édes Idvezítőnknek születését nevetséges játékra és részegségre fordítják, mostantúl fogva ennek utána soha ne legyen. Az ki cselekszi, Istentűl várja haragját fejére, mert afféle comédia azokat illeti, a kik mégis az pápai setétségben vadnak.”
92A szabályrendeletek már azelőtt is foglalkoztak a népszokások és mulatságok efféle korlátozásával; e puritán szigoruságtól sugalt határozatokkal később is találkozunk, a mikor a közgyűlés egyáltalában hadat izen minden farsangi bozóczkodásnak. Az 1636-iki szabályrendelet 18. pontjában ugyanis elrendeli:

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť