III. Endre.
III. Endre.
Az ellenségeskedés 1291. aprilisében nyílt háborúra vezetett. III. Endre serege Fehérvárott gyülekezett. A nyitrai zászlóaljat Mérkfia Gergely, Nyitra és Bars főispánja vezette oda. Ott volt András fia Ivánka és Ménold fia Vörös Ábrahám, ki már ekkor Sasvárt szerencsésen visszahódította volt a némettől. A balparti melléksereg vezére Csák Péter nádor fia, a hírneves Mátyus volt. A magyarok győzelmes előhaladását a hainburgi béke fejezte be, a melynél a magyar érdekeket Ladomér és János érsekek mellett, Peiz Gergely nyitrai és barsi főispán meg Csák Péter fia Domokos képviselték.
1292-ben a Henrik-fiak ismét királyellenes hangulatba estek. Bántotta őket a hainburgi béke, mely váraiknak lerombolását mondta ki. Híveik a király leghűbb embereinek, a Huntpázmán Andrásfiaknak szencsei várát támadták meg, mely Nyitra közelében feküdt. Azonban sikertelenül. Magát Henrikfia Miklóst, ki csel által Pozsonyt hatalmába kerítette, Csák Péter fia Mátyus, ki ekkor pozsonyi főispán volt és a nyitravármegyei Vörös Ábrahám, Mátyus alispánja, csúfosan visszaverték s elvonulásra kényszerítették.
IV. László idejétől kezdve sajátságos háborgás vett erőt az egész magyar társadalmon. A nyereségre, erőszakra hajlandó magyar urak között addig sem ment ritkaságszámba a hatalmaskodás, ezentúl azonban valósággal rendszeressé vált. Minden jog és igazság megingott, a nyers erő, a féktelen bírvágy kormányozta az elméket.
Nyitravármegyében is az urak egyre-másra emeltek várakat, erősített tornyokat, sánczokat hánytak, uri lakaikat erősítették, mert a szomszédok támadásaitól soha biztonságban nem voltak. Voltak azonban a megyében oly hatalmaskodások is, melyek hosszú időre nemcsak a közbiztonságot és békét, hanem magának az országnak egységét is megbontották. Ennek a hatalmaskodásnak lelke, feje és vezére Trencsényi Csák Máté volt.
