E néven a XV. század második tizedében kezd feltűnni. Azelőtt hol egyszerűen csak mint Szolnok-, hol mint Külső-Szolnok- hol pedig mint Belső-Szolnokmegye szerepel. Zöme a mai Szilágymegyének felel meg, melyből azonban kürülbelől az Almás, Kárásztelek, Maladé, Győrtelek, Hidvég, (Lompért, Hosszumező, Barla, Szécs, Bádon,) Vaja, Varsolcz, Récse, Egrespatak és Keczel inkább krasznamegyei helységek által alkotott vonaltól dél és dny. felé eső vidéket, mint a régi Krasznamegyét, valamint a mai Szilágymegye dk. sarkát, a körülbelől Szent-György, Ördögkut, Nyárló, Borzova és Őrmező helységek vonalától dk, eső vidéket, mely a XV. században Dobokamegyéhez tartozott, – le kell számítanunk. Másfelől azonban Közép-Szolnokmegyéhez (Kővárhoz) tartozott a mai Szatmármegye délkeleti sarka, az Oláh-Tótfalu, Mező-Aranyos, Bozinta, Koltó, Szakállasfalva helységek vonalától dél felé eső tájék, a későbbi Kővár vidéke; sőt a mai Szolnok-Doboka- (hajdan Belső-Szolnok-)megyéből is egy, Gyertyános vidékénél kezdődő, dny. felé Csokmányig vonuló ék alaku terület is.
A megye adója 1475 körűl mintegy 2500 forintra rugott az összeirás szerint; a század végén pedig mintegy 2600 adó alá eső házhelye volt.
Keleti és (é.)ny. vidékét a nevesebb családok nagyobb, középső tájait a közép- és kisnemesség apróbb birtokai foglalják el. A legterjedelmesebb, a széleken sürűn egymásba fonódó két nagy uradalom a bélteki Drágfi (Bélteki) és a kusalyi Jakcs (Jakcsi) családoké.
A Béltekiek és Drágfiak, a hetvenes évek óta csupán az utóbbiak egyedüli urai Kőváron és az elpusztult Aranyos váron kívül (Szilágy-) Cseh városnak s a Zilah melletti mai Gorzófalvától kezdve egyfelől Bréd, Nyirsid, Gercsen, Debred, Damjon, (Szilágy-) Cseh, Nádasd, Bogdán, Bikácza, másfelől pedig Turbucza, Goroszló, Náprád határhelységek vonalán át, odább a megye ismert határát követve, nagyrészt egy tömegben s ezenkívül a nyugati tájakon Szopor, Csaholy, Paczal és Peér vidékén (szerzett birtokok), összesen mintegy 121 (nagyrészt apró) falunak és vagy 5 pusztának, melyek közűl néhányat a várcza-szivágy-kardánfalvi vonalon olykor Szatmármegyéhez is számítottak.
D.-dny. felől ez uradalomhoz csatlakozik a kusalyi Jakcsoké, melynek központját Hadad vár, m.-város, és Kusaly m.-város, testét (ezenkívül) mintegy 49 helység alkotja; határait pedig északon Várcza, Ujlak, Silelmed, dél felé Kelencze, Horvát, Kő, Róna, Turbocza, Karika, Majgrád, Vártelek, innen ény.-é. irányban Czigán, Gercsen, Mocsolya, Kusaly, Szeér, Bogdán és (Kis-)Nyires helységek jelölik.
E tájékon: Menyó vidékén a Sándorháziaknak van nagyobb birtokuk, mintegy 7 faluban. Odább nyugaton pedig a Sarmaságiaknak mintegy 9 helységből álló birtokteste von határt Sarmaságtól é., Giroltkutáig a megye keleti és nyugati fele között.
Utóbbi felében hat nagyobb család jelentékeny uradalmai kapcsolódnak egymásba.
A Csaholyiak. főleg Csaholy s kisebb részben a kelefí félben is, Panit és Silelmed környékén, az álmosdi Csirék, a Csány, Sződemeter, Körös, Peér és Paczal helységektől képezett körben s ezenkívül kelet felé Szopor és Hadad vidékén is mintegy 12–12 helységnek vagy részeinek urai.
Birtokaikhoz csatlakoznak a Csákiaknak Szántó, Ákos és Darócz m.-városokra és vagy 10 falura, – s a rokon szántai Becskieknek Szántó és Hadad m.-városokra, valamint ezek és Csapoly vidékén mintegy 8 helységre kiterjedő uradalmaik. Továbbá a Dengelegieké és a rokon dengelegi Pongráczoké mintegy 12–10 falu s a Bátoriaké Mindszent, Szarvad, Derzshida és Somlyó környékén vagy 9 helység és 8 puszta részei.
Végül az erdélyi püspök régi birtoka, a megye két legnépesebb helysége s é.-nyugati és d.-keleti tájainak legfőbb pontjai Tasnád és Zilah m.-városok s ezek környékén még vagy nyolcz falu részei.