durr
durr mondatszó (hangutánzó)
1. <Vmely lőfegyver, ágyú elsütésekor v. lövedék robbanásakor hallható erős, mély hang utánzására; ismételve is.> Durr! abban a pillanatban … elsütöttem a puskát. (Jókai Mór) Legjobb lesz, gondolá magában, csak úgy szőrmentében célozni, s azzal durr! – de a róka baj nélkül tűnt el az erdő sötétében. (Vajda János) Aztán ha egy [napszámos] is moccan, hát akkor durr bele egy golyót a hasába … (Nagy Lajos) || a. (ritka) <A mennydörgés hangjának utánzására.> Egyszer csak mintha zsinóron rántották volna meg az egek vizének zsilipjét, olyan zuhogva szakad a zápor. S közben vakító cikázások. Durr!! Bumm!! (Gárdonyi Géza)
2. <Nagy erővel bevágott ajtó, nagy erővel összeütődő kemény tárgyak csattanásszerű erős hangjának utánzására.> Durr! Bevágta az ajtót. Durr! Odacsapta a könyvet az asztalra. Odahajította a téglát: durr!
3. <Élőlényre mért erős ütés, főleg pofon hangjának utánzására.> Durr, végigvágott rajta. Durr, adott neki egy nagy pofont.
4. <A pattogó ostor hangjának utánzására.> Az ostor nagyot szólt: durr!
5. (bizalmas) <A szélnek a végbélből való távozásával járó hang utánzására.>
