síp
síp főnév -ot, -ja
1. Csőszerű eszköz, amelyben a mozgó légoszlop a cső méretének megfelelő magasságú hangot hoz létre; kül. jeladásra haszn. ilyen eszköz, amelyet belefújt levegő v. gőz beleáramlása szólaltat meg. Játékvezetői síp. Megszólalt a fűrésztelep sípja. Vidd, kegyelmes urunk, magaddal e sípot, S ott leszünk, mihelyest jobbágyidat hívod. (Petőfi Sándor) Éles a hajósíp, Hallja bajtetőzve | Zselénszky gulyása, | Tisza urak csősze. | Hivogatja a síp… (Ady Endre)
2. Egyetlen hang megszólaltatására alkalmas ilyen eszköz vmely hangszer részeként, kezdetleges önálló hangszerként, ill. gyermekjátékként. → Csalogató síp; az orgona sípjai. Belefúj a sípba. Fűzfából sípot farag. Ott cimbalom, síp, hárfa zengenek, | ott azt hiszik, hogy ők örvendenek. (Katona József) A kacagó szatír hiába fújja sípját, Oly mélán sír a síp, mint fájó oboa! (Juhász Gyula) És sebbel-lobbal | és sippal, dobbal | kísértek el aprócska szellemek. (Kosztolányi Dezső)
3. (ritka) A megfújt síp hangja; sípszó. A síp sértette a fülét.
4. (tájszó) A kemence kürtőjének folytatása, a padláson végigvezetett cső a füst elvezetésére.
5. (tájszó) <Halászatban> a vejsze szűk bejárati nyílása.
6. (kertészet) Sípra olt: úgy o., hogy az alanynak héjától megtisztított ágára ráhúzza az oltóvesszőről lehúzott szemes héjat.
Szóösszetétel(ek): 1. síphang; sípizom; sípzene; 2. ajaksíp; csalsíp; fűzfasíp; gőzsíp; nyelvsíp; orgonasíp; pásztorsíp.
