ELŐSZÓ
ELŐSZÓ
Szent-István hagyatéka. A történelem ítélete a szent király műve felett. A független királyság veszedelme. Árpád véreinek küldetése
FIÚ, UTÓD NÉLKÜL húnyt el a magyarok első keresztény királya. Az a folytonosság, mely a monarchikus állami berendezésnek egyik legfőbb jótéteménye, Magyarországon mindjárt a királyság megalapításakor hiányzott. De ha e hiány sok tekintetben vészes következtetéseket vont maga után nemzetünkre nézve, másrészt történeti szempontból annál fontosabb tanulságokat nyújt. Mert csakhamar el kellett válnia: valóban a nemzet tulajdonává lettek-e azok a nagy újítások egyházban és államban, melyek megalkotásához egész lelkét fűzte István, vagy pedig csak az uralkodó s közvetlen környezete szellemi szükségének, politikai érzékének voltak-e kifolyásai? Ha az utóbbi volt az eset, a munkának gyorsan sírba kell vala követnie szerzőjét.
A történelem mást bizonyít. Nagy válságok, erős küzdelmek állanak be, melyek nemcsak Szent-István müvét teszik koczkára, hanem az egész nemzetnek európai független létét is. De végső eredményök nem más, mint a szent király művének megszilárdulása. Műve csak akkor válik valóban történetté, miután az események annyi változásának, a legkülönbözőbb oldalakról jövő támadásoknak egyaránt diadalmasan birt ellenállani.
Keresztény, frank módon berendezett királyság, jó viszonyban a szomszéd két császársággal, de függetlensége teljes birtokában: ez volt röviden István politikai hagyománya. Az uralkodó vonás benne az akkori általános eszmékhez való közeledés, csakhogy ezeket az eszméket mint egy önálló hatalmas nemzetnek elismert feje igyekszik érvényesíteni. Csakis az ő személye birta az általános európai gondolkozást annyira összeforrasztani a nemzeti erő és szabadság épentartásával, hogy ez a két elv egész uralkodása alatt egyensúlyban maradt.
Utódában már alig van valami magyar. A keresztény királyság már oly alakban tünik elő, mintha lényéből kivetkőztetné, függetlenségétől megfosztaná a nemzetet. Ez a veszély pedig nemcsak az azt közvetlen előidéző fejedelem ellen szólítja fegyverbe a nemzetet, hanem annak bukásával mindent megsemmisítéssel fenyeget, mi Géza óta történt a magyarnak az ősi életmódtól, erkölcstől, vallástól való eltérítése érdekében. Az újra pogány Magyarország nem élhetett békén szomszédjaival. A leghatalmasabb ezek közt, a német-római császár, a kereszténység világi feje, egy időre mint hűbérét hatalma alá hajtja a lázongó országot. Első és utolsó eset történetünkben.
Nemzetünk szerencséjére ezen a ponton újra érvényesül Szent-István hagyománya. Más, mint Árpád vére, nem birta azt helyreállítani. Mihelyt a magyar ismét oly fejedelmet lát maga fölött, ki vele egy testben, lélekben, ki dicsőségre, győzelemre vezeti az elnyomó ellen: lemond a pogány ősökről, keresztény, a király híve lesz újra. István öröksége csak akkor jut biztosságba és a nemzetnek gyarapodó ereje már-már arra is képessé teszi, hogy új népeket, új területeket vessen alá katonai és politikai befolyásának.
Szent-István kardja és az ország-alma.
(A kard a prágai székesegyház kincstárában, az országalma a koronázási jelvények között a budavári királyi palota Szent-Zsigmond-kápolnájában.)
Rajzolta Cserna Károly
