Ady Endre: A Hold megbocsát
Talán tizedszer ilykép, megrabolt,
Balog utasként ballag át a Hold.
S alant szörnyedt, bús sóhajba vesző
Kínjaival mered föl a mező.
Rothasztó testét gúnyos, halk, hideg,
Fényével a Hold öntözgeti meg.
De messze szélén félénk vándorul
Egy lyány csókos férfiára borul.
Az Élet, ez az eltörött derék,
Kigyós örömmel üti föl fejét.
A Hold ujjongva, bízón kiragyog
S száz halál-bűnért küld bocsánatot.