DR. SZÁJER JÓZSEF
DR. SZÁJER JÓZSEF
DR. SZÁJER JÓZSEF a FIDESZ képviselőcsoport részéről: Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A költségvetési törvény megtárgyalása és elfogadása az Országgyűlés legfontosabb joga és kötelessége. A költségvetés előkészítése és előterjesztése a mindenkori kormány egyik legnagyobb horderejű feladata, a kormányzati tevékenység évente visszatérő vizsgája. Ritkán kerül erre sor. Ha leszámítjuk a menetrendszerű pótköltségvetéseket, akkor elmondhatjuk, hogy az Antall-kormánynak is mindössze négy alkalommal volt módja - időben rendre változó pénzügyminiszterekkel - költségvetési tervezetét előterjeszteni.
Immár az MSZP-SZDSZ-kormány is beterjesztette összesen benyújtandó költségvetési tervezeteinek egynegyedét. Egy kormány első költségvetése különleges jelentőségű dokumentum. Ez az első valódi szembesítés a választási és kormányprogrambeli ígéretekkel. Az első igazi megmérettetés. Vízválasztó, amely meghúzza a demagógia és az igazmondás határát. Amíg egy kormány nem terjesztett ilyet elő, addig miniszterelnöke és miniszterei a szembesülés szégyene nélkül folytathatják a választási kampányban megszokott ígéreteik halmozását az általuk kiválasztott tetszés szerinti társadalmi csoportok felé.
(11.20)
Ahogy azonban beírják egy törvényjavaslatba a tényleges számokat, attól fogva a tőle eltérő ígérgetés hazudozássá válik, s tegyük hozzá: egyben visszamenőleg szemfényvesztéssé silányul minden, addig tett megalapozatlan ígérgetés. A költségvetés világos látlelete egy kormány valódi politikájának. Kiderülnek belőle igazi prioritásai, hogy mi az, ami egy kormány számára valóban, és melyek azok, amelyek csak szavakban fontosak.
A '95-ös költségvetés vizsgálatakor a Fidesz kettős szempontot kívánt alkalmazni. Nemcsak azt vizsgáljuk, mennyiben tér el a kormány költségvetési politikája attól, amit kívánatosnak tartanánk, hanem hogy a koalíció betartotta-e korábban tett ígéreteit. Ez azért nem elhanyagolható szempont, mert a magyar választópolgárok egy része ezeknek az ígéreteknek a hatására döntött úgy, hogy a mostani kormánypártokra szavaz. Az ezekkel való szembesítés az ellenzék elemi kötelezettsége.
Tisztelt Ház! A Fidesz frakciója és szakértői a rendelkezésre álló rövid idő alatt alaposan megvizsgálták a tervezetet, és úgy foglalunk állást, hogy a törvényjavaslatot nem tudjuk támogatni. A költségvetés és a korábbi ígéretek egybevetéséből azt a következtetést vontuk le, hogy a Horn-kormány becsapta a magyar választópolgárokat. A költségvetés tervezetéből egyszerűen kimaradtak azok a vonzó és kívánatos - egyébként mindenki számára elfogadható - változások, amelyekkel a kormánypártok a választópolgárok tetszését elnyerték. Hogy stílusosan szóljak: talán nem véletlenül.
Nézzünk néhány példát! A szocialista párt tavaly egy, a napilapokban Horn Gyula aláírásával megjelent dokumentumában a következőket írta. Csak hogy mindenki számára világos legyen, erről a dokumentumról, újsághirdetésről van szó. (Felmutatja a dokumentum fénymásolatát.) Idézem: "A szocialisták számára elfogadhatatlan a reálbérek társadalmi szintű további csökkenése." Ezzel szemben a szocialista kormány által benyújtott költségvetési tervezet az alábbi előrejelzést tartalmazza: 1994-ben az egy keresőre jutó reálbér - amely az idén a bázisszámhoz viszonyítva 105 százalék - 1995-ben 95 százalékra csökken.
Ugyanez a választási hirdetés - ismételten jelzem, hogy erről van szó (Ismét felmutatja a dokumentum fénymásolatát.) - tartalmazza az alábbi kijelentést: "Olyan állapotokat akarunk teremteni, hogy megálljon a munkanélküliség növekedése, egyszámjegyűre csökkenjen a munkanélküliek aránya." Ezzel szemben a költségvetés tervezete a foglalkoztatottak létszámának négy-öt százalékos csökkenését valószínűsíti, s ennek egy jelentős része a munkanélküliek körét bővíti majd. Nem menti ebben az esetben természetesen Horn Gyula miniszterelnököt, mindkét mű szellemi szerzőjét, hogy a régről jól ismert dialektikus szemlélet foglyává vált a jelenség leírásánál. Eszerint a munkanélküliség csökkenéséhez annak emelkedésén keresztül vezetne az út.
Hogy ne vádolhassanak olyasmivel, hogy csak a szocialista párt cselekvési hatókörén már kívül-, bár ígérgetési hatókörén még belüleső példákat hozok, lássuk a következő idézetet a tavaly augusztusi opusból. Eszerint a szocialisták kezdeményezik, hogy "az új parlament és az új kormány a munkaadók és a munkavállalók érdekképviseleteinek közreműködésével alkosson olyan féléves programot, amely tartalmazza a legfontosabb törvényhozási és gazdaságpolitikai lépéseket a gazdaság stabilitása érdekében. Ez alapozza meg a négyéves parlamenti ciklus gazdasági szociális teendőit." Ehhez képest a Horn-kormány négy hónap eltelte után és megállapodás nélkül terjesztette be első költségvetését. Az első félévből már csak két hónap maradt.
Hamis illúziókeltés persze nemcsak a választási kampányhoz kötődhet. A miniszterelnök szeptember 27-ei beszédében ezt mondta: "Elfogadhatatlan jelenség az adók és más járulékok fizetési kötelezettségeinek nem teljesítése. Napjainkban 180 milliárd forintra tehető az elmaradt társadalombiztosítási járulékok összege. Mindez hiányzik a közösség forrásaiból." Ehhez képest a költségvetési tervezet 48. §-a egy állami nagyvállalat járadékfizetési tartozásának elengedéséről rendelkezik. Pénzügyminiszter úr bizonyára nem tudta, hogy a miniszterelnök szerint ez elfogadhatatlan.
A választási ígéretek számonkérése az ellenzék kötelezettsége, de nem egyedüli privilégiuma. Talán nem gyengíti az eddig elmondottak hitelét, ha egy valódi kormánypárti politikust idézek arról, hogy a korábbi ígéretek teljesülését miként látja. A Magyar Nemzet szombati számában olvastam az alábbiakat: "Homlokegyenest az ellenkezője folyik annak, amit az a párt meghirdetett programjában, amelynek frakciójában ülök."
Tisztelt Ház! A választás jelszavai között fontos szerepet kapott az az állítás, hogy a mostani kormányt alkotó pártok hatalomrakerülésével a szakértelem kerül majd kormányra, illetve hogy ezzel a párbeszéd kormánya jön majd létre. E két jelszó - a szakértelem és a párbeszéd - megvalósulását most a költségvetés tervezete alapján fogom vizsgálni.
Azt hiszem, abban valamennyien egyetérthetünk, hogy a Magyar Köztársaság '95. évi költségvetését rendkívüli helyzetben tárgyalja az Országgyűlés. A kormány heteken át húzta mind a saját, mind pedig a parlament idejét azzal, hogy néhány tízmilliárd forintnyi megtakarítást érjen el a pótköltségvetésben. Ez elvette az energiát attól, hogy egy megalapozott, koncepcionálisan kiérlelt, technikailag átláthatóbb szerkezetű költségvetést terjesszen elő. Ez elvette az időt attól, hogy a parlament alaposan megtárgyalja a pótköltségvetésnél nagyságrendileg fontosabb, egész évre szóló, saját reményei szerint több év gazdaságpolitikáját is megalapozó '95-ös büdzsét.
Hamarmunka sosem jó, tartja a régi közmondás. Könnyen meglehet, hogy elfogadása után néhány hónappal a Ház asztalán újból megfordul ez a tervezet - ezt most már a Pénzügyminisztérium különböző tisztségviselői sem tagadják - immár pótköltségvetés, a '95. évi pótköltségvetés formájában.
Lehet, hogy többszörösen kell majd megfizetni a mostani kapkodás árát. Nem vigasztal bennünket az sem, hogy az eddigi gyakorlat szerint rendre csak a pótköltségvetésben láttuk viszont korábban időben megtett saját javaslatainkat. Ez nem vigasz, mert ez azt jelzi, hogy nem sok minden változott azzal, hogy a korábbi kormányt élesen bíráló ellenzéki politikusok állították fel az új koalíciót. A szakértelem kormányától elvárható lett volna, hogy a korábban négy éven át bírált kormány hibáit, költségvetési baklövéseit legalább részben kijavítja. Ez a költségvetés azonban hemzseg azoktól a hiányosságoktól, amelyeket a Fidesz és a korábbi ellenzék pártjai joggal kértek számon a dilettánsnak kikiáltott MDF-kor-mányon négy éven át.
A beterjesztés formáját tekintve nincs lényeges különbség a mostani kormány és a korábbi kormány költségvetései között. A számvevőszék jelentése részletesen foglalkozik ezekkel a hiányosságokkal. Tegnap Hagelmayer úr sajnálkozva ecsetelte, hogy immár sokadszor kérik számon ugyanazokat a hibákat a kormány tervezetén. Ezeket a hibákat mi is sorolhatnánk. Kezdve attól, hogy a javaslat nem áttekinthető, nem ellenőrizhető, nincsenek a fejezeti főösszegek megfelelően összeadva, egészen addig, hogy a több éves rossz szokástól nem eltérve a kiadások irreálisan alul, a bevételek felültervezettek.
Ez utóbbi kirívó példája itt a vitában már többször elhangzott: a privatizációs bevételek valószínűtlenül magas tervezése. Míg '94-ben a magánosításból 19 milliárd forintnyi bevétel származott, addig a mostani tervszám 175 milliárd. Ilyen mértékű emelkedés eléréséhez valamilyen csodának kellene bekövetkeznie. Még ha a legnagyobb tételt jelentő Mol Rt. magánkézbe-adása sikeres lenne is, akkor is maximum 100 milliárd körül lenne ez a bevétel. Arról nem is beszélve, hogy a privatizálási bevételek ilyen felsrófolása a privatizálás egyébként kívánatos prioritásait is megzavarhatja. Ha a költségvetést tápláló pénzösszegek behajtása lesz az egyetlen szempont, akkor miként használható majd a privatizáció a gazdaságpolitika rugalmas eszközeként? Ez a követelmény olyan feszített tempót állít a privatizálás elé, amelyet nem alapoz meg az elmúlt időszak gyakorlata.
Hiányzik a tervezetből az államháztartás mérlege. A pénzügyminiszter úr tegnapi, nyugtatásnak szánt szavai, hogy a társadalombiztosítási alapok nem fogják a költségvetés hiányát növelni, még nincsenek tényleges megegyezéssel megpecsételve. Így bizonytalan, hogy nélkülük tervezhető-e a költségvetési mérleg. Hogyan lehet érdemben dönteni, ha ilyen horribilis tételek hiányoznak a leírt anyagból?
Az pedig már nem a szakszerűtlenség, hanem a félrevezetés kategóriájába tartozik, hogy a Világbanktól és az Európai Beruházási Banktól származott hiteleket a bevételek között tünteti fel a tervezet, mintha azok nem épp a hiányt gyarapítanák.
Tisztelt Ház! Az említett tények csak találomra kiragadott példák, de összességében elmondható, hogy valamilyen, a korábbi kormányétól lényegesen eltérő többlet-szakértelem nyomait nem fedeztük fel a tervezeten.
(11.30)
Nézzük a másik jelszót: a párbeszédet. A költségvetés érdekképviseletekkel való egyeztetését tekintve a társadalmi párbeszéd kormánya szinte rosszabbul áll, mint az előző, az arisztokratikusan elzárkózónak kikiáltott kormány. Pedig az érdekképviseletekkel való kitüntetett kapcsolatai miatt joggal lehetett volna várni a mostani koalíciótól, hogy megkönnyebbedik az egyeztetés. Ehhez képest a költségvetési javaslat úgy került benyújtásra, hogy jelen pillanatban még maga a pénzügyminiszter úr sincs tisztában azzal, hogy miképp fog a végső változat kinézni. Ennek fő oka nem a parlamentben várható változások, hanem az, hogy a tervezet nem ment át a szükséges egyeztetésen. A társadalmi partnerekkel való tárgyalások még most folynak, s ezek eredménye kérdéses.
A kormány arra fog kényszerülni, hogy a parlamenten kívüli megállapodásait a költségvetési vita közben hozza be a Házba módosító indítványok formájában. Ezt az elmúlt négy esztendőben együttesen kifogásolta az ellenzék. Itt tehát szintén nem sok változást konstatálhatunk. De a költségvetési tervezet külső egyeztetése csak az egyik elem. A múlt heti ülésen majdnem a javaslat visszavonása mellett döntött a kormány, mert a mutatók állítólag már a beterjesztés óta megváltoztak volna. A kormánypártok frakcióin belül is egyre több az elégedetlenkedő és kritikus hang, és a kormánypárti módosító indítványokat még csak most készítik.
A párbeszéd talán egyetlen eddig sikeres példája a múlt héten a házbizottságban az ellenzék és a kormánypártok között létrejött megállapodás.
A Fidesz az ország érdekeire tekintettel és nem a Horn-kormány megsegítése érdekében járult hozzá a Házszabály felfüggesztéséhez és a költségvetési vita korlátozásához, az önmérséklet gyakorlásához. Tettük ezt annak ellenére, hogy ez ellentétes közjogi ízlésünkkel, és annak ellenére, hogy az MSZP frakcióvezetője a tárgyalások kezdeményezése helyett csípőből obstrukcióval vádolta meg az ellenzéket.
A költségvetés előkészítése és egyeztetése, illetve pontosabban annak hiánya tekintetében a Horn Gyula vezette kormány nem bizonyult a társadalmi párbeszéd kitüntetett kormányának.
Tisztelt Ház! A koalíció által beterjesztett költségvetés tervezete mögött a jó szándék nem, de a régóta várt gazdaságpolitikai koncepció hiányzik; számainak egy része megalapozatlan kívánalmakra és vágyakra épül. A Fidesz a benyújtott javaslatra az eddig felemlített súlyos formai hiányosságokra és elsorolt szószegésekre is tekintettel, de alapvetően annak tartalma miatt fog "nem"-mel szavazni, mert ez a költségvetés tartalmában folytatja azt a rövidlátó és sodródó gazdaságpolitikát, amelyet az elmúlt negyven vagy négy esztendőben is láthattunk: a jövő és a jövendő nemzedékek létalapjainak előzetes felélését.
A mostani tervezet, szemben a korábbi ígéretekkel és a mai retorikával, amely átvette a Fidesz gazdaságpolitikájának jelszavát: a félfordulatot, nem kezdeményez a valóságban jelentős fordulatot a gazdaságpolitika irányaiban. Ezzel újabb értékes hónapok veszhettek el, s közben az idő fogy, és az ország gazdasági kilábalásának esélyei rendre elenyésznek.
A Fidesz a kormányprogram vitájakor felhívta a figyelmet arra, hogy a hajdan volt ötéves tervek mechanizmusai bukkannak fel a dokumentumban. Erre az a jellemző, hogy nem lehet határozott gazdaságpolitikát érvényesíteni, mert bár a kormányzó erőkön belül látszólag mindenki egyetért a határozott gazdasági cselekvés szükségességében, kivéve azt a területet, ahol az illető politikus a felelős. Ezzel az eltérő érdekek szétfeszítik a közös kormányzati irányt, és minden érdekcsoport az egész rovására érvényesíti akaratát. A végeredmény az, hogy mindenki kap valamit, ha nem is azt és nem is annyit, amennyit kapni szeretne. Egyenként sem lesz boldog senki, együttesen pedig mindenki rosszul jár.
Sajnos a költségvetés tervezete ugyanezt a mechanizmust tükrözi vissza. A társadalmi-gazdasági megállapodás és a teljes kormánytámogatás hiányában pénzügyminiszter úr nem rendelkezik elég erővel ahhoz, hogy gyökeresen más gazdaságpolitikával alapozhassa meg a jövő évet.
A kormány a gazdasági nehézségekre hivatkozva ismét áldozatot kér a polgároktól. Azt ígéri, hogy csak egy-két évre kell meghúzni a nadrágszíjat, aztán jöhet a fellendülés. Arról beszél, hogy ne vágjuk le az aranytojást tojó tyúkot. A magyar polgárok hallottak már ilyesmit, de közben az évek múltán az ominózus tyúk egyre soványab-ban, tépettebben sántikál az egyre kopárabb baromfi-udvaron. Áldozatokat természetesen lehet kérni, ha az, aki kéri, garanciákat is tud adni arra, hogy ezek az áldozatok nem lesznek hiábavalóak. Ilyen garanciákat ez a kormány eddig nem adott. Csalódással nyugtázzuk, hogy ezt ez a benyújtott költségvetési javaslat sem képes megadni. Ha pedig az áldozatoknak csak annyi hasznuk lesz, mint az elmúlt években és évtizedekben, akkor sajnos az teszi jól, aki nem hajlandó a nadrágszíjhúzásra.
Az adók emelése ilyen újabb áldozatvállalásra hívja fel a polgárokat. A kormány abból indul ki, amit David Hume filozófus több évszázaddal ezelőtt mondott, hogy az alattvalókban minden újonnan kivetett adó új képességet szül arra, hogy elviselje azt, és a közterhek növelése arányosan növeli a nép szorgalmát is. De maga a filozófus is figyelmeztet, hogy maga a maxima nem megalapozott, és ezzel az elvvel már sokan tévesen visszaéltek.
Egy évvel ezelőtt a Fidesz vezérszónoka a jövőbe tekintő, hosszabb távon gondolkodó költségvetési és gazdaságpolitikát kérte számon az akkori kormányon. Tette ezt abban a reményben, hogy a várt gazdaságpolitikai félfordulatot egy politikai fordulat megalapozhatja. Egy politikai fordulat megtörtént - megjegyzem, nem az, amit a Fidesz kívánatosnak tartott volna. Ennek ellenére egészen e költségvetési javaslat beterjesztéséig reménykedtünk a négyéves trend jelentős módosulásában.
Örülünk, hogy a tavaly a Fidesz által behozott és a mostani kormánypártok által akkor hevesen bírált gazdasági félfordulat néhány felismerése bekerült a kormányzati gondolkodásba. A Fidesz meghirdetett gazdaságpolitikájával egyezőnek és helyesnek tartjuk annak a felismerését a kormány részéről, hogy a cél a fogyasztás és a beruházások arányának a megváltoztatása, nem pedig a deficit mechanikus kiadáscsökkentéssel való apasztása. De a tervezetben nem látszanak ennek a felismerésnek a következetes változtatásai. A tervezett 5 százalékos beruhá-zásnövekedés ehhez vajmi kevés. Az adósságspirálból való kinövekedés gazdaságpolitikai eszközei meglehetősen szegényesek. Az össze nem hangolt részintézkedések azzal a hatással járhatnak, hogy az egyes restrikciós lépések a társadalom számára csak a negatívumokat jelzik. A mai koalíció könnyen elődei sorsára juthat, és úgy veszítheti el a népszerűségét, hogy az igazán szükséges lépéseket meg se merte tenni. Ezzel beáll oda, ahol azok a kormányok sorjáznak, amelyek eddig kényelmi okokból rendre elszalasztották az ország kilábalásának kínálkozó esélyeit.
Tisztelt Ház! A Fidesz képviselői aktívan részt fognak venni a kormány gondatlansága miatt csak kurtára tervezhető költségvetési vitában. Képviselőtársaim el fogják mondani részleteiben javaslatainkat, gazdaságpolitikai koncepciónkat, egy polgári Magyarország megalapozásának gazdasági és politikai programelemeit.
Alapállásunk, hogy a jövő társadalmi szintű felélése, a fiatal generációk esélyeit csökkentő sodródó politika nem folytatható tovább. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
