DR. OROSZ SÁNDOR

Full text search

DR. OROSZ SÁNDOR
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Mélyen Tisztelt Képviselő Asszony! Hozzászólását nagy figyelemmel hallgattam. Úgy gondolom, hogy a népszavazástól eltekinteni már csak azért sem áll módunkban, hiszen önök is említették, hogy összegyűjtötték az aláírásokat, és a népszavazás elmaradása ezen állampolgári akaratnyilvánítás semmibevétele volna.
Azt hiszem azonban, hogy az állampolgárok akaratának az országban meghatározónak kell lennie, nem a külföld felé kell tekingetnünk. De ezeket tekintsük csak egyszerű reflexióknak.
Ami az érdemet illeti: a termőföldre vonatkozó két kérdés valóban egy lapra kell hogy kerüljön a NATO kérdésével, és a három - úgy, ahogy azt a képviselő asszony mondta - kell hogy szerepeljen. Ismereteim szerint Hack képviselő úr nyújtott is be erre vonatkozó indítványt.
Ügydöntő népszavazásról van szó, a földtörvény vonatkozásában szabályozási alapelvekről. Ebből pedig az következik, hogy ezekkel az alapelvekkel szemben nem lehet a jogi norma követelményét támasztani, az érthetőség és az egyértelműség követelményét kell és lehet is támasztanunk. Többek között azt, hogy a kérdés, amit fölteszünk, érthető legyen, a reá adott igen válasz semmilyen körülmények között ne lehessen nemként értelmezhető, mert akkor nyilván probléma van, és nyilván, ha egy adott törvény több szabályozási alapelvének meghatározását két kérdésben tesszük fel, akkor a kérdésföltevéssel nem hozhatjuk olyan helyzetbe az állampolgárokat, hogy önmagukkal kerüljenek ellentmondásba; mondjuk, hogyha mind a kettőre igennel válaszolnak, és ebből az az eredmény következik, hogy éppen az egyik kérdésre adott igenjükkel kioltják a másik kérdésre adott igen válaszukat.
Ebből a szempontból vizsgálva, azt hiszem, (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), azok a pontosító, módosító indítványok, amiket - megismétlem - Bihari úrral együttesen nyújtottunk be, talán segítséget fognak nyújtani.
Köszönöm figyelmüket.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť