DR. VARGA LÁSZLÓ
DR. VARGA LÁSZLÓ
DR. VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Isten óvja meg hazánkat a szélsőségektől és a demagógoktól, de attól a kormánytól is, amelynek működése alatt a szegénység növekedett és az elkeseredett embereket a szélsőségek felé taszítja. Felszólalásomban a jelenlegi helyzet gyökereiről, a mai állapotokról, és nem kevésbé a megoldási lehetőségekről fogok szólni.
Hazánkban 1990-ben szabad választással a politikai rendszerváltozás megindult, 1994-ben némileg megtorpant, és ugyanakkor az emberek politikai gondolkodásában, magatartásában ez a rendszerváltozás még nem zajlott le. 1990 júniusának végén a Szovjetunió katonái hazánkat elhagyták, ugyancsak megszűnt a kommunista párt önkényuralma, de hatásuk nyomai még ma is megvannak. Negyven év alatt a fiatalság nem hallhatott a demokrácia előnyeiről, az emberi jogok gyakorlásáról, a keresztény értékekről, kivéve, ha jó szülők vagy jó nevelők révén tiltott gyümölcsként megízlelhették.
Az elnyomás alatt a nép az emberi jogokat nemcsak hogy nem gyakorolhatta, függetlenségéért nyíltan nem emelhette fel a szavát, ha pedig síkra akart szállni üldözöttekért és ártatlanokért, azért üldözés járt.
A volt Szovjetunió negyvenéves megszállása nem az első idegen uralom hazánkban. A hosszúra nyúlt török és osztrák megszállás is jelentős hátrányokkal járt, de ők főleg területet, hatalmat, gazdasági előnyöket akartak élvezni, ezzel szemben a negyvenéves kommunizmus megszállta az embert magát, gondolatvilágát, sőt cselekvő világát, és nagyon sok egyéniséget sértett azzal, hogy a hazugságokra igent kellett mondani, az igazság kimondásáért pedig üldözés járt.
(14.30)
A török és osztrák megszállás másban is különbözött az 1945-90 közötti megszállástól, ugyanis ebben az időben, az elmúlt negyven évben az ország kettős megszállás alatt volt. Az egyik a Szovjetunió, a másik pedig a kommunista párt egyeduralma. Írók, költők megjelent műveiket öncenzúrával tudták csak kiadni, és ha véletlenül írói szabadsággal írtak, mint Illyés Gyula halhatatlan versét: Egy mondat a zsarnokságról, az fiókjában várta a szabadság kulcsát.
Az idegen megszállás rombolásai közé tartozik, hogy a megszállók és az őket kiszolgálók a keresztény és nemzeti értékeket és történelmi hagyományainkat igyekeztek a népből kitörölni. Így lett a keresztségből névadás; a szentmiséből és az istentiszteletből pártgyűlés; a szentbeszédből és az igehirdetésből a párttitkár útmutató beszámolója; a körmenetekből felvonulások, természetesen más zászlókkal és jelszavakkal; Szent István ünnepéből alkotmány napja; a nemzethűségből nemzetközi hazafiság, természetesen hódolat a "nagy testvér" iránt; a karácsonyból fenyőfaünnep; a gyónásból önkritika, a penitenciából pedig felajánlás a békekölcsön és egyéb célokra. És hogy teljes legyen a képem, a kereszténységnek azt a tanítását, hogy a földi életünk átmenet az örökkévalóságba, a kommunisták így tanították és így hirdették: a szocializmus nem más, mint átmenet a boldog kommunizmusba.
Mindezek a kísérletek természetesen a szabadság első szelére megszűntek, mert misztikumot csak misztikummal lehet behelyettesíteni, nem pedig üres szólamokkal. Az értékeket a selejt nem pótolja, emberi minőségben sem. Ha elemezzük az ország gazdasági életét, ahol az egyéni kezdeményezésre, vállalkozásra kényszerzubbonyt raktak, akkor megállapíthatom, hogy a negyvenéves megszállás hazánk gazdasági és szellemi vonatkozásában a második Trianon volt, ahol az ország jogaiban és gazdasági lehetőségében csonkán élt.
A rendszerváltozáskor elindult az állami tulajdonba vett vagyonok privatizációja, de - mint előbb jeleztem - az emberek privatizációja, önálló gondolkozása, érzelmeinek és cselekvéseinek, régieknek elhagyása még mindig lassan zajlik. Az emberek nagy része azokat a tanításokat és élményeket teszi magáévá, amelyeket 10-15 éves korban elfogadott, megtanult, s legtöbbször ezeket sírba is viszi. Kivételes körülmény, ha valaki később a rossz elismerésére és a jó felismerésére változtat. A rendszerváltozással a káros jelenségek felismerése elindult, félretevése azonban szintén lassan megy.
Az egyik ilyen felismerés, amiről nagyon keveset hallunk, hogy a Magyar Szocialista Párt elsősége nem egy évtizedes, egyenlő esélyekkel induló pártok küzdelmének az eredménye, hanem a negyvenéves megszállás következménye. Nem hiszem, hogy bárki is vitatja, a Magyar Szocialista Párt és elődjei egyedül uralkodtak a politikai fórumon, hiszen még egyesületek is alig létezhettek. A második világháború után a demokratikus pártok nemzethű vezetői, tagjai, szimpatizánsai közül számosat kivégeztek, bebörtönöztek, száműztek, a többiek pedig a rendszer politikai házi őrizetében szinte politikai gulágokban éltek.
A tényeket a Magyar Szocialista Pártnak is el kell ismerni. Vagyis a több évtizedes megszállás nélkül a Magyar Szocialista Párt egy kis csoport lenne, és talán erősebb a Magyar Szociáldemokrata Párt, amelyet 1948-ban erőszakkal megszüntettek, és nem utolsósorban az a Demokrata Néppárt, amely 1947-ben győzelmet aratott és amelynek működéséről később még szólni kívánok.
A közéleti etikával ellenkezik, ha bárki - akarva vagy nem akarva - a mások elnyomásával szerzett előnyöket érdemnek, sőt győzelemnek minősíti. A demokráciánk vadhajtásai közé tartozik, hogy ma is azok vannak ellenzékben, akiknek többsége negyven évig az elnyomás ellen küzdött, elnyomattak, amíg a nagyobbik kormánypártban jelentős azoknak a száma, akik az idegen megszállás és a kommunista pártnak részei voltak. Nem akarok senki felett pálcát törni, egyrészt mert nem ismerem a működésüket, másrészt mint védőügyvéd tudom, hogy hány gyanúsítás és vád éri azokat, akik igazságtalanul szenvednek. Továbbá megértem, hogy az embereknek az idegen megszállás alatt is boldogulniuk kellett, családot alapítani, aminek legtöbbször feltétele volt a pártba való belépés és néha egyéniségük feladása is.
1945 után négy évig aktív védőügyvéd voltam a budapesti bíróságokon, és sokszor használtam a nürnbergi pernek egyik legjelentősebb személyiségét, Jacksont, aki azt mondotta, hogy a párttagságért senkit sem lehet felelősségre vonni. Magam is ezt osztottam, amit annak idején elég nehéz körülmények között mondottam ki, és ma is azt mondom: mindegy, hogy valaki náci vagy kommunista párt tagja volt, a lényeg az, hogy mit tett. Minden embernek joga van a boldoguláshoz, de senkinek sincs joga az embertársai jogait sérteni. Aki pedig közéleti tisztséget vállal, annak megítélésénél az kerül mérlegre, hogy a nemzetet, a népet szolgálta-e vagy a megszállókat.
Tudom, hogy sokan azt mondják: egy szovjet megszállás alatt nagyon nehéz volt a népet szolgálni, ezeknek odaállítom példaképpen gróf Széchenyi Istvánt, aki az osztrák udvarral tartott kapcsolatát úgy használta a nemzet és a nép javára, hogy az ország gazdagodott. Igaz, ő hívő és nemzethű államférfiú volt.
Demokráciánk torz azért is, mert a kormánykoalíció a törvényjavaslataihoz az ellenzék által benyújtott módosító javaslatokat vagy az ellenzéki képviselők önálló javaslatait állampárti vaksággal utasítja el, és úgy nyomják le a nem gombokat, mintha valahogy dróton rángatnák őket. A kormány képviselőinek ez a magatartása részben tájékozatlanság, részben egy politikai bumeráng. Tájékozatlanság azért, mert a nyugati demokráciában örömmel veszik az ellenzék javaslatait, mert a nép javára szolgál, és azért politikai bumeráng, mert a kormány - amennyiben ezt használná - nemcsak az ország javára szolgálna, hanem a kormányt is erősítené.
Minden kormányt, így az Antall-korszakot is joggal lehet bírálni, sőt szükséges és lényeges is, de vannak olyan jelenségek, amelyekre fel kell figyelnünk, s amelyeket - úgy érzem - érdemes megemlíteni. Így például, hogy az Antall-kormány a köztársasági elnököt az ellenzékből jelölte, továbbá, hogy az Országgyűlés egyik legfontosabb bizottságának, a külügyi bizottságnak az elnöke Horn Gyula, majd később Kovács László volt. Az ellenzéknek jelenleg azért is meg kell küzdeni, hogy dr. Bruhács János alkotmánybíró legyen, akinek a magatartásában vagy munkájában valaki vagy valakik hibát találnak. De vajon, ha ez volna feltétel, kik lehetnének miniszterek vagy kik lehetnének államtitkárok a jelenlegi helyzetben? Van-e a kormánynak jelenleg ehhez hasonló gesztusa? Nincsen. És úgy érzem, hogy ez kétségtelenül a kormánynak egyik legnagyobb hibája.
A demokráciánk azért is torz, mert az ellenzék és a társadalom nagyobb része úgy látja, hogy 1989-ben megindult a rendszerváltozás, 1940-ben (Sic!) megtorpant, és megkezdődött a régi MSZP-gárda visszaszivárgása az államigazgatásba, kiszorítva azokat, akik nemcsak negyven évig esetleg elnyomottak voltak, de azok is, akik az ellenzék sorából kerültek be az államigazgatásba.
Más ilyen antidemokratikus jelenségre is fel szeretném figyeltetni az Országgyűlést, ez pedig a kiszivárgók. A kiszivárgók alatt azokat értem, akik a párt segítségével, a párt működése alatt előnyös gazdasági helyzetbe kerültek, időben megszimatolva a változást, időben kimentek, és anyagilag jól fölszerelve a szocializmusból kiszivárogtak a kapitalizmusba.
(14.40)
Véleményem szerint a szocializmus marxi értelemben - miszerint a termelőeszközöket a társadalom tulajdonba veszi - soha nem létezett, nincs és soha sem lesz. Ezek a kiszivárgók azonban mégis, úgy érzem, jól felhasználták a szocializmust mint előiskoláját a kapitalizmusnak. Nemcsak hogy kapitalisták lettek, hanem vadkapitalisták, ahol a szociális igazságosság ismeretlen.
Véleményem szerint a Magyar Szocialista Párt számfölényéből és a Szabad Demokraták Szövetsége hatalmi éhségéből létrejött politikai élettársi viszony közel hároméves működésük alatt jelentős politikai civakodásban, hatalmi marcangolásban telt el. S úgy érzem, ha azt a munkát, azt az időt, amelyet ennek a terhére tettek, a nép jólétére fordították volna, jelenleg más volna a politikai helyzet és az ország lakosságának a helyzete is.
Ma a lakosságnak több mint egyharmada szegénységben, ezek nagy része nélkülözésben él. Az emberek elkeseredését fokozza a munkanélküliség, a gyermekek szociális helyzetének romlása, a családok kellő támogatásának hiánya, a pályakezdők reményeinek csökkenése, az önkormányzatokban, az egészségügyben, a mezőgazdaságban levő problémák, jelentős hibákat találunk az oktatásban, az egyházak támogatásában is.
Nem utolsósorban meg kell említenem a közbiztonság kérdését, amely igaz, hogy világtünet, de mégis nálunk rohamosan csökken. S ma már ott tartunk, hogy a lakók a lakásukban egyre több lakatot szerelnek fel, vaspántot is, kutyákat tartanak, tehát lényegében börtönbe zárják magukat - ugyanakkor a bűnözők szabadon garázdálkodnak.
A demokráciákban - ha bármely területen katasztrofális helyzet keletkezik - a kormány kötelessége minden erővel és minden lehetőséget kihasználva annak a katasztrofális helyzetnek a megszüntetése. Úgy vélem, hogy hazánkban az életnívó csökkenése rohamos, és a kormánynak ezen a téren nemzeti összefogással ezt a katasztrofális helyzetet meg kell állítania.
Az elmúlt években a parlamentben a mindenkori pénzügyminiszterhez több interpellációt intéztem azért, mert a kormány látszólag képtelen megoldani ezeket a gazdasági problémákat. Nem is tudja egyedül megoldani, akkor miért nem jön létre egy olyan gazdasági tanács, amely az ellenzék szakértőiből és a parlamenten kívüli szakértőkből jönne létre. Össze kellene hogy jöjjenek, s mindaddig nem engedném, hogy elhagyják a helyüket - mint a bíborosok, akik pápát választanak, akkor engedik fel a füstöt a kéményen túl, amikor megvan a megoldás. Úgy érzem, népünk úgy érzi, hogy a kormány nem tudja megoldani, az ellenzéket nem vonja be, az ellenzéken és a parlamenten kívüli szakértőket sem, és nem tudják azt mondani, hogy igenis, ez a megoldás, és más nincsen.
Tévedés lenne azt hinni, hogy a szegényedés csak azokat érinti, akik napi küzdelemmel és nagyon nehéz körülmények között tudják életüket folytatni. Nem. Ezeknek az embereknek a helyzete sötét felhőként lobog az egész ország felett, és úgy érzem, azért is kellene a kormánynak ezen a téren valamit tenni, mert nem bölcs dolog olyan házban élni, amelynek a közelében már egy-egy láng fel is csaphat. Nem lehet nyugodtan élni akkor, ha az ország lakossága egyharmadának életnívója veszedelmesen csökken.
Népünket érintő számos nehézségből az elszegényedést azért emeltem ki, mert amíg ez a folyamat tart, addig nem lehet gazdasági fejlődésről beszélni. Az akkor fog bekövetkezni, ha a szegény nép érzi, a szegények, a nélkülözők érzik, hogy az ő életükben változás történt. Nem helyes a kormánynak a számok bűvöletében mindenféle adatot a közvélemény elé tárni. Ugyanakkor a nép a saját bőrén meg nem érzi azt, hogy valóban az élete megváltozott.
A Nemzetközi Valutaalap jelentéseit, amelyeket néha hallok, nagyon bíztatók és nagyon jók, akkor az jut eszembe, mint egy temetési vállalkozónak, aki nagyon örül, hogy sok a temetése. A Nemzetközi Valutaalap egy nagyon rideg intézmény, amely nem azt nézi az érintett országokban, hogy milyen a nép helyzete, hanem csakis azt nézi, hogy ő megkapja azokat a kölcsönöket, amelyeket adott, vagy lehetővé tegye azt, hogy visszafizessék, még akkor is, ha azt az országot a legnehezebb helyzetbe is hozhatja.
A felsorolt és számos nehézség közül kétségtelen szóba kerül, és meg kell említenem, képes-e a kormány ezeket a problémákat megoldani, s vannak-e reális tervei ezeknek a megoldására. A miniszterelnök úr a közelmúltban azt mondta, hogy a politikai ideológiák korszaka lejárt. Igen, ez részben igaz, ha arra gondolunk, hogy a két borzalmas politikai ideológia, a nácizmus és a kommunizmus a múlté. S abban is igaza van a miniszterelnök úrnak, hogy a politikai ideológiák önmagukban nem oldják meg a kérdéseket, csakis azok gyakorlati végrehajtása.
Mégis úgy vélem, a miniszterelnök úr kijelentésének volt egy kis savanyú a szőlő íze, mivel a Magyar Szocialista Pártnak jelenleg semmiféle ideológiája nincs. Ami volt, azt elfújta a szél, s az MSZP egy csoportja talán a szociáldemokráciával azonosítaná magát, de sajnos ez a csoport még kicsi, és nem jut el addig a fokozatig és addig, ameddig az angol munkáspárti Blair úr, aki valószínű pártjával holnap megnyeri a választásokat. Aki tehát azt mondotta, hogy ő a szociális igazságosságig a kereszténydemokrácia értékelméletén jutott el. Jó volna, ha egyszer hallanám, vagy hallanánk a Magyar Szocialista Párt egyes képviselőinek részéről egy ilyen őszinte, ilyen nyílt bevallását annak, hogy kár olyan ideológiára menni, amely már a múlté.
A koalíció kisebb pártjánál, a Szabad Demokraták Szövetségénél sem jobb a helyzet. Itt többször felmerül ideológiában az, hogy ők világnézetileg semlegesek. Ez azért megtévesztő, mert nem semleges. Ez egy nagyon erős világnézet, amely a nemzeti és a keresztény értékeket semlegesíti, legalábbis erre törekszik, s helyette egy cinizmust és nihilizmust ad. Legyünk őszinték, és be kell vallanom, hogy a világnézeti semlegesség egy burkolt keresztény- és nemzetellenesség.
Van-e a politikai ideológiákban olyan, amely azokban az országokban, ahol érvényesül, kulturális, gazdasági fejlődést hoz, és a társadalmi békét is megteremti? Van. Ez a kereszténydemokrácia. A kereszténydemokrácia alatt értem a keresztény tanításoknak politikai megvalósítását. Jelenti többek között, hogy a független és szabad országban az emberi és nemzeti kisebbségi jogokat szabadon lehet gyakorolni, továbbá, hogy az emberek egymást iránt a felebaráti szeretet szellemében cselekszenek, hogy a gazdasági fejlődés motorja az egyén vállalkozása, az egyénnek a kockázatvállalása, szemben az állammal, amelynek csak segítő és ellenőrző szerepe lehet. Tehát nem tarthatjuk azt, hogy mindent, amit lehet, az állam tartson, és keveset az egyén, ellenkezőleg: mindent, amit csak lehet, az egyén végezzen el, az állam pedig azt, ami szükséges.
A kereszténydemokrácia egyik sarkköve a szociális igazságosság. Mindenkinek joga van a munkához, illő fizetéshez, emberhez méltó lakáshoz, egészségügyi ellátáshoz, ingyenes általános oktatáshoz, míg felsőfokon az eredmények és a szociális helyzet adná meg a mértéket. Ugyancsak természetes, hogy mindenki öreg korára nyugdíjából tisztességesen megélhetne. A szociális igazságosság értelmében a közteherviselés arányos és igazságos. A nevelésben is érvényesíteni kell, hogy a legmagasabb tudás megszerzése mellett az ifjúság a keresztény és nemzeti értékeket elsajátítsa. A kereszténydemokrácia szerint a tudományt, az irodalmat és a művészetet is természetesen támogatni kell. A szomszédokkal jó kapcsolatot kell tartani, békét, akikkel csak lehet, és az ott élő kisebb magyarságnak az érdekében a nemzeti kisebbségi jogok gyakorlását segíteni, védeni, vagy legalábbis nemzetközileg szóvá kell tenni.
Demokráciánk torz, mert a kormány semmibe veszi a kereszténydemokráciát, amely Európában és Dél-Amerikában nemcsak stabilitást, hanem jelentős fejlődést hozott.
(14.50)
Nézzünk körül Ausztriában, Németországban, Olaszországban sokáig - most átmenet van, de remélem, ott is megoldódik a helyzet -, Belgiumban, Hollandiában, Luxemburgban, Dél-Amerikában, Chilében! Ha pedig azt vesszük figyelembe, hogy Spanyolországban egy kis keresztény párt, a Partido Popular a kereszténydemokrácia meghirdetésével, igaz egy karizmatikus jelenséggel, Jose Maria Aznar úrral, egészen más és úgy érzem, hogy fejlődőképes Spanyolországot tud biztosítani; ugyanez Constantinescu, a Román Köztársaság elnöke, akinek a pártja szintén tagja a Nemzetközi Keresztény Uniónak, és még hozzátenném, hogy jelenleg Svájc elnöke, Arnold Koller úr is kereszténydemokrata. Ha ezekhez hozzávesszük, hogy az Európai Uniót három nagy kereszténydemokrata, a német Adenauer, a francia Robert Schuman és az olasz Gasperi hozták létre, akkor megállapíthatjuk, hogy ez a kereszténydemokrácia Nyugat-Európát biztonságban tartja, fejlődést hozott. Ugyancsak Chilének egyetlen nagy demokráciája, a kereszténydemokrata párt van ott is uralmon, 34 százalékkal.
Meggyőződésem, hogy ha a második világháború után olyan szerencsések lettünk volna, mint Nyugat-Németország, holott mi, Magyarország sajnos a náci Németország áldozata vagyunk, akkor nálunk a Demokrata Néppártnak ma jelentős szerepe volna, amely 1947-ben rendkívüli körülmények között és Kelet-Európában egyedül mint keresztény párt megnyerte a választásokat. Ez a párt annak idején semmiféle állami támogatást nem kapott, semmiféle kedvezményeket, mint a koalíciós pártok, a kommunista párt, szociáldemokrata párt, Kisgazdapárt és a Nemzeti Parasztpárt, és egyedül és kizárólag a választók bizalmából első lett. Ez azért is útmutató, mert úgy érzem, hogy az Országgyűlésnek és a magyar polgároknak is tudniuk kell, hogy a Demokrata Néppárt 62 képviselőjéből egyetlenegy sem hajtott fejet az önkénynek, egyetlenegy képviselő sem tagadta meg az eszmevilágát; vagy börtönbe kerültek, mint Mateovics Ferenc, aki 19 és fél évet ült, vagy száműzték őket, vagy különböző helyeken próbálták az életüket folytatni.
Én azért említettem ezt meg, mert hiszen még a parlamentben ebben az évben, úgy érzem, lesz többször szó, hogy ötven évvel ezelőtt mit ért el a Demokrata Néppárt. Kizárólag egyet tartottunk szem előtt, azt, hogy a választóknak a szavazatait egy nemes kincsnek, bizalomnak vettük, amiért meg kell szolgálni csak eggyel, hogy a közérdeket szolgáljuk, a nép érdekét és a hazánkat. Nálunk nem léteztek politikai hatalmi harcok, mert lenéztük mindazokat, akik a politikai hatalmat akár mániából, akár pedig megszállottságból, akár mint egy politikai kábítószert használva úgy érezték, hogy a hatalom fontos és nem pedig a nép érdeke. Bámulatos összetartás volt közöttünk, megértettük egymást, kapuinkat kinyitottuk mindenkinek, aki a kereszténydemokráciáért akar harcolni, különböző vallású vagy állású személyek, mind nem voltak fontosak, csak egy, hogy a kereszténydemokráciát segítsen nekünk elősegíteni. Ez az eszmevilág és szellemiség, úgy érzem, nemcsak a Kereszténydemokrata Néppártra, hanem az összes pártokra irányadó lehetne, mert a Demokrata Néppárt működése, 15 hónapos működése egy nagy fény hazánk politikai történetében.
A külpolitikát illetően úgy az Antall-, mint a Horn-kormány jelentős erőfeszítéseket tesznek, de szabadjon azt megállapítanom, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc olyan lehetőséget adott a magyar kormányoknak, amelyet csak elrontani lehetett. A Szovjetunió által megszállt országok közül egyedül a magyar ifjúság és a nemzet java fogott fegyvert a szabadságáért. Kétségtelen, hogy ez megszerezte nemzeti megbecsülésünket, amely ma is tart és mindaddig tart, amíg a szabadság és a függetlenség érdekében tett munka, szolgálat, áldozat az embereknek példaképe lehet.
Ezt erősítette meg Franciaország köztársasági elnöke Magyarországon 1997. januárban tett látogatásakor, január 16-án a francia kultúrotthonban, amit szeretném, ha minden magyarnak nemcsak az emlékezetében lenne, hanem lakásaikban felírva lennének azok a megállapítások, amiket francia köztársasági elnöktől soha nem kaptunk, amikor azt mondotta, hogy 1957 januárjában, 40 éve véget ért az európai történelem egyik legerőteljesebb, egyik legszebb, egyik legtisztább forradalma; a forradalom, amely központi szerephez juttatta Magyarországot mindazoknak a történéseknek a sorában, amelyek végül is romba döntötték a Szovjetuniót.
Nem vitatom, hogy a kormány külpolitikájában ugyanúgy, mint egyéb munkájában szorgos munka folyik, de ez nem érdek, hanem kötelesség. Viszont a kormánynak külpolitikailag nagyon kevés olyan eredménye van, amely nem '56-nak a következménye, hanem a saját maga munkájának gyümölcse.
Ugyancsak szóvá kell tennem, hogy úgy az Európai Uniónál, mint a NATO-tagságnál felmerül a kérdés, és hallottuk többször külügyi vonalon, hogy végre Európa felé megyünk. Nagyon szeretném, ha ez a vaskos tájékozatlanság többet nem hangzana el. Nem lehet ilyet mondani Magyarországon, amikor mi Szent István megkoronázásával szuverén ország lettünk és Európa szerves része! Nem a mi hibánk, hogy a párizsi békeszerződéssel a nagyhatalmak odadobtak bennünket a Szovjetunió karmai közé, nem kellett volna, és ugyancsak nem a mi hibánk, hogy amikor 1956-ban a szabadságért felkelt a magyar nép, akkor cserben hagytak bennünket vagy pedig elárultak! Mi Európához tartoztunk és tartozunk! Szeretném, ha ezt a fogalmat a külügyben soha többet nem hallanánk, és az ifjúságot is arra tanítanánk, hogy igenis, politikai vasfüggönnyel 40 évig elzártak bennünket, de lényegében Európának voltunk szerves részei.
Az elektronikus hírszolgálatról is szeretnék szólni, de miután kissé hosszúra nyúlt a felszólalásom, ezt jövő hétre halasztottam egy külön napirend utáni felszólalásban. Most csak annyit mondanék, hogy a hírszolgálat megállapításom szerint - ezt 1966-ban mondtam először Stockholmban - egy nagyhatalom lett, amely fegyverek, hadsereg és rendőrök nélkül megszállta otthonainkat és óriási befolyással lehet az életünkre. Ha ezt tisztességesen és tárgyilagosan végzik, eléggé meg nem dicsérhető ténykedés. Ha az igazság elhallgatásával és félrevezetésekkel, akkor szellemi bűnözés. De erről majd bővebben!
Összegezve: hazánkban a szegénység, a szociális helyzet olyan katasztrofális és olyan feszültségekhez vezethet, hogy úgy érzem, a kormány figyelmét fel kell erre hívni, de szabadjon még egy nagyobb jelenségre is, ami ezzel összefügg. Nem elég, de szükséges a gazdasági fejlődés a szegények megsegítésére, de kell még egy, éspedig az, hogy közéletünk újjászülessen. Ne csak a gazdasági és szellemi élet, de valóban a közéletben olyan szereplők legyenek és olyan vezetők legyenek, akik a fiatalságnak példát adnak! Többször elmondottam, hogy 1989-ben a Bach-korszak véget ért, de nem volt Deák Ferencünk. (Sic!) Most sincs, azonban nemes és tehetséges népünkből bizonyára hamarosan kinőnek a fiatalokból vagy a középkorúakból olyanok, akik méltók lesznek a nagyjainkhoz. Ez elengedhetetlen! Elengedhetetlen ahhoz, hogy a közéletünkben a magyar parlament és az önkormányzat munkájában mindenki, aki közéletben van, méltó legyen ahhoz a bizalomhoz, amit a magyar nép a szavazásával ráruház.
Engedtessék meg nekem, hogy elmondjam - és ezzel befejezem felszólalásomat - a közélet tízparancsolatát. Itt lehet, hogy ismétlem egypár dologban, amit már elmondottam a kereszténydemokráciáról, ezt nem azért ismétlem meg, hogy akikre ez vonatkozna és a közéletben van, kereszténydemokraták legyenek - bár sokan lennének! -, hanem csak abban a vonatkozásban, hogy úgy érzem, szükséges volna, hogy ezek a tulajdonságok minden politikusnak a sajátjai legyenek.
1. Nemzethű legyen és segítse az ezeréves kereszténységünk értékeinek érvényesülését. Minden erejével a nép javáért dolgozzon, és sohasem a saját érdekéért.
(15.00)
2. Tisztelje az ember személyi méltóságát, segítse, hogy mindenki szabadon és félelemmentesen gyakorolja emberi és nemzeti kisebbségi jogait. Az ifjúságnak tanítsa meg, segítsen ebben, hogy már fiatal korában megtudja, hogy igenis másokkal szemben a keresztény felebaráti szeretet szellemében kell cselekednie. Itt jegyzem meg, a második szakasznál, hogy vidéken előadásaimnál bizonyos mértékig megdöbbennek a hallgatók, amikor azt mondom, hogy az emberi méltóság és jogai gyakorlása adja meg a teljesértékűséget, és az újságárusnak ugyanaz az emberi méltósága, mint a köztársasági elnöknek. Jogokban és kötelezettségekben különböznek, de emberi méltóságukban nem. Úgy érzem, hogy ennek a gyakorlása és tanítása is hozzá tartozik a demokráciánkhoz.
3. Támogassa a családot mint a társadalom természetes és alapvető egységét.
4. Küzdjön a szociális igazságokért. Amint elmondottam, mindenkinek igenis joga van dolgozni, és legyen illő fizetése és emberi lakása, öregségére olyan nyugdíja, amiből megél, orvosi ellátása, és az egészségügyi biztosítása is meglegyen. Ugyanakkor az állam segítse a kis- és a középvállalkozásokat, amelyek nélkül nincs gazdasági felemelkedés, és a szociális igények kielégítése sem lehetséges. Nyugaton a demokráciákban a kis- és a középvállalkozások adják 50-60, sőt 70 százalékát a munkahelyeknek.
5. Támogassa a tudományos, művészeti, irodalmi életet, amely felemelkedésünknek jeles és fontos megnyilatkozása.
6. Munkálkodjon, hogy az országban legyen közbiztonság, ami jelenleg nagyon vészesen csökken, és ne a polgárok féljenek, hanem a bűnözők, akik - ismétlem - szabadon garázdálkodnak.
7. Minden erejével küzdjön a szélsőségek és a demagógok ellen, amelyek soha, de soha boldogságot, megelégedést az országra nem hoztak, kihasználják a nép nyugtalanságát, tűrőképességét, és amikor elhagyják majd a hatalmat, minden alkalommal szellemi és gazdasági romhalmazt hagynak maguk után.
8. Törekedjen, hogy a szomszédainkkal békében legyünk, és békés kapcsolat legyen, az ott élő magyarság javára küzdjön a nemzeti kisebbségi jogok teljes gyakorlásáért.
9. Segítse a környezetvédelmet, a természet az embernek egészségét és örömét adja, ugyancsak azt az emberi védelmet, ami a szegénységben emberi megélhetést biztosít.
10. Minden erejével küzdjön, hogy korunk nagyhatalma, a rádió, a televízió, a sajtó tárgyilagosan, tisztességesen tájékoztassa népünket, ne szolgálja a kormányt, de az ellenzéket se, csak az igazságot. Ha ez megtörténik, akkor ez a nagyhatalom kétségtelenül jó szolgálatot tesz a népünknek.
Elnök Asszony! Igen tisztelt Országgyűlés! Hazánk, népünk nehéz helyzetében szellemi és gazdasági újjáéledésre van szükség, de meggyőződésem, hogy ennek feltétele az, hogy a közélet újjászülessen. Örülnék, ha felszólalásommal ezt elősegíteném hőn szeretett hazám és a népünk javára.
Köszönöm.
