PALLAG LÁSZLÓ

Full text search

PALLAG LÁSZLÓ
PALLAG LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés őszi időszakában egy interpellációban a hatósági ügyintézés rendjét kifogásoltam. Ma is rendkívül fontosnak tartom azt, hogy az állampolgárok ügyében eljáró különböző hatóságok ne alattvalóként, lekezelően viszonyuljanak a jogkereső állampolgárokhoz, hanem egyenrangú partnerként tartsák tiszteletben azokat.
Az építésügy, az építésügyi igazgatás, az építési engedélyek, a lakhatási engedélyek, a településrendezés és a javaslat egyéb intézményei is olyan területnek minősülnek, ahol az állampolgárok közvetlen kapcsolatba kerülnek az illetékes hatóságokkal.
(20.40)
Sajnálatos azonban, hogy ez a javaslat is tartalmaz olyan rendelkezéseket - ezekről képviselőtársaim már szóltak -, amelyek egyértelműen tükrözik azt a jogalkotói szemléletet, hogy a hatóság és az állampolgár, vagyis az ügyfél egymásnak nem mellérendelt az eljárás során, hanem alá- és fölérendeltségi viszony érvényesül közöttük.
Ezzel a szabályozási módszerrel nem lehet egyetérteni. A Független Kisgazdapárt álláspontja változatlanul az, amit a fent említett interpellációban már kifejtettem: nem az állampolgárok vannak a hatóságokért, hanem a hatóságok az állampolgárokért. Nem egyeztethető össze a sokszor hangsúlyozott demokráciával az, ha a jogi szabályozás és az ügyintézés során a hatóságot az ügyfél fölé helyezzük, lehetővé tesszük a hivatali hatalommal való visszaélést.
A Független Kisgazdapárt kormányzati pozícióját arra is fel kívánja majd használni, hogy egyenlővé tegye a hatóság és az ügyfél jogi helyzetét, és általánossá fogja tenni azt az álláspontot, hogy a hatóságok feladataik ellátását szolgálatnak tekintik, és aktív, segítő, felvilágosító munkával elősegítik, és nem akadályozzák az ügyek mielőbbi intézését.
Javaslatunk részletes szabályokat tartalmaz az építésügyi igazgatás szervezeti rendszerére vonatkozóan. Kitűnik a javaslatból az is, hogy ebben a rendszerben kiemelkedő szerepet kell vállalniuk a helyi önkormányzatoknak, a helyi önkormányzatok jegyzőinek.
Ezzel kapcsolatban két dologra kívánom felhívni a figyelmet. Egyrészt arra, hogy a helyi önkormányzati törvény és a jelen javaslat nem minden tekintetben van egymással összhangban. Másrészt pedig arra, hogy elsődlegesen az építésügyi szakhatóságoknak a szerepét, tevékenységét kell színvonalassá és meghatározóvá tenni az esetenként formális jegyzői munka, működés helyett.
Az építésügyi szakhatósági tevékenység nem lesz hatékonyabb attól, hogy a javaslat az ügyintézési határidőt 30 napról 60 napra emeli fel. Ellenkezőleg. Az ügyintézés - mely vontatottabbá válik - lehetőséget ad a visszaélések számának növelésére. Ismeretes, hogy az építésügyi igazgatás speciális államigazgatási eljárás. Az államigazgatási eljárásban az 1957. évi IV. törvény szerint az ügyintézési határidő 30 nap. Ezt az általános szabályt megváltoztatni - főként felemelni - az építésügyi ügyek tekintetében teljesen indokolatlan. Nem fogadható el a javaslat indokolásában hangsúlyozott indokolás sem, miszerint az építésügyi hatósági engedély kiadása előtt kötelező a helyszíni szemle. A helyszíni szemle valóban időigényes hatósági feladat, de ehhez nincs szükség további 30 napra.
Egyetértünk viszont azzal, hogy az építmények nemzeti kincsnek minősülnek. Közérdek tehát, hogy az építési tevékenység végzése a rendezési szerveknek és az építésügyi hatóságoknak megfelelően jó minőségben történjen, a nemzeti vagyon részét képező ingatlanállomány megóvása megfelelő színvonalú legyen. Ennek feltétele az, hogy építési, tervezési, műszaki ellenőrzési feladatokat csak azok a személyek végezhessenek, akik ehhez a szükséges szakmai felkészültséggel rendelkeznek.
Ezzel összefüggésben hangsúlyozni kell, hogy a jövőben hatékonyabb szerepet kell biztosítani a területen tevékenykedő szakmai kamarának, és a felelős szakemberekről, mérnökökről, tervezőkről, vállalkozókról, kivitelezőkről, műszaki ellenőrökről az eddigieknél pontosabb nyilvántartást kell vezetni.
A mindennapi életben gyakran előfordul - főként anyagi okok miatt -, hogy az építési munkák során kontárok, tehát megfelelő szakértelemmel nem rendelkezők is dolgoznak. Óvni kell azonban az állampolgárokat ilyen szerződés megkötésétől. Nem szabad ugyanis megfeledkezni arról, hogy a kontár felelőssége távolról sem jelenthet olyan biztosítékot az építtetőnek, mint a szakértelemmel rendelkező kivitelezői, szabályos vállalkozási szerződés.
Tisztelt Képviselőtársaim! A javaslat csak általánosságban alkalmas elfogadásra. Egyes konkrét megoldásai azonban feltétlenül módosításra szorulnak. A Független Kisgazdapárt képviselői csak ezekkel a módosításokkal tudják támogatni a javaslat elfogadását. Köszönöm szépen figyelmüket. (Szórványos taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť