DR. SZABÓ LAJOS MÁTYÁS
DR. SZABÓ LAJOS MÁTYÁS
DR. SZABÓ LAJOS MÁTYÁS (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Köszönöm a szót, amire azért kértem lehetőséget, mert egy sajátos rendezvénysorozat zajlik immáron lassan egy hónapja. Január 20-án volt itt két köztársasági elnök is a Műcsarnokban: Kwaśniewski úr és Göncz Árpád köztársasági elnök urunk, akik ünnepélyesen megnyitották ezt a sorozatot. Ha az ember kezébe veszi a sorozatról készült meglehetősen vastag programfüzetet, akkor elgondolkodik - éppen február 10-én - azon, hogy ebben a most már csak kis ideig tartó XX. században sok-sok rossz érte hazánkat, de azt hiszem, volt ebben a XX. században egy minden próbát kiállt vonulata a magyar történelemnek: ez pedig a magyar-lengyel kapcsolatok egésze.
Azt hiszem, hogy ezen a napon nem ünneprontás megemlíteni ezt a mozzanatot is, mert ahogy 1989-90-ben egy egészen új éra vette kezdetét, egy pillanatra az ember azt hihette, hogy a kommunizmus összeomlása után mintha olyannyira magunkba kellett volna fordulnunk, hogy a XX. század egy ilyen szép hagyományokat felmutató nemzetek közötti történelmi kapcsolata is mintha - nekem fájdalmamra - háttérbe szorult volna.
Úgy tűnik, hogy a '90-es évek második felében, ahogy saját bajainkon egyre inkább - még mindig meglehetősen nagy bajainkon -, de kezdünk reményeink szerint úrrá lenni, a kapcsolatok egy más minőségben, demokratikus alapon, sok-sok szereplővel új lendületet kezdtek venni, és most ezzel a Polonia Express-sorozattal pedig a kultúra, a művészet teljes keresztmetszetét kaphatja meg Budapesten és Magyarország más városaiban a lengyel kultúra és a magyar-lengyel kulturális kapcsolatok iránt érdeklődő valamennyi, a művészetek és a kultúra sok-sok ága iránt fogékony honfitársunk. Azt hiszem, hogy a kezdeményezés önmagában sokféle példát mutat számunkra.
(21.20)
Az egyik az, hogy nem hagyja magát ez a kapcsolat befelé fordulónak maradni, hogy megmutatja azt, hogy nehéz gazdasági, szociális helyzetben mily sokféle apró segítséggel, sok szereplő összefogásával nagyszerű dolgot is lehet művelni. Hogy az utolsó példaértékű dolgot mondjam, ez az, hogy az úgynevezett autóstopos nemzedék után, a kilencvenes évek közepén, második felében új barátai keletkeznek Lengyelországban s Magyarországon is a hagyományosan jó történelmi kapcsolatok, kulturális, művészeti kapcsolatok ápolásának is.
Nagy nevek vállalkoztak arra, hogy védnökéül szegődjenek ennek a vállalkozásnak. A lengyel, és bátran állíthatom, az egyetemes kultúra rangjára emelkedett lengyel művészek egész sorát említhetnénk itt. Nem megsértve senkit sem, de azt hiszem, Penderecki, Róewicz, Wajda vagy Zanussi neve itt Magyarországon is sokunk számára ismerősként, ismertként hangzik. Hál'istennek élnek ezek a művészek, alkotók, s még nagyobb köszönet azért, hogy nevükkel mintegy hátteret, ernyőt biztosítottak ennek a nemes vállalkozásnak, amely három és fél hónapon keresztül tart, mintegy kétszáz rendezvény, s amelyben, szeretném elmondani, hogy az összefogás két oldalon soroltatik mint szép példa. Számos szponzor, köztük minisztériumok - és itt azt hiszem, hogy mindkét ország szakági minisztériumának ez összefogás támogatásáért illik köszönetet mondani -, önkormányzatok, alapítványok, cégek álltak e rendezvénysorozat mellé.
Ha a köszönetet hangsúlyozom, akkor említtessék itt meg az is, hogy a szponzori támogatás mellett hús-vér emberek fogták kezükbe a szervezőmunkát, és e szervezőmunka sikerre vezeti az eddig minden visszajelzés szerint jó nézettséggel és tetszéssel látogatott rendezvényeket. A szervezők sok nevéből egy Rafał Wiśniewski neve, a Budapesten létező és működő Lengyel Intézet, régi Lengyel Kulturális Intézet igazgatója mindenképpen megemlítendő, ugyanúgy, ahogy az egész előkészítésében az azóta hazautazott nagykövet, Maciej Kozminski neve is nem baj, ha e Ház falai között elhangzik. Ugyanakkor nagyon szeretném hangsúlyozni azt is, hogy e közös munkában voltak komolyan magyarok is, akik munkájukkal kötelezték el magukat a siker mellett, mint Bába Veronika, Csőke Judit a szervezők sorában.
Én azt hiszem, hogy ez a Polonia Expressz-sorozat valami olyasmit indíthatott el, ami itt Közép-Európában, akkor, amikor a nagypolitikában az ország első számú vezetői megegyeztek abban, hogy az integrációs folyamatban a két nemzet stratégiai szövetséges, ezen túlmenően a hétköznapok világában fogják tudni valódi tartalommal, hússal-vérrel megpakolni ezt a nagyon fontos kapcsolatrendszert.
Én azt szeretném tisztelettel kérni - és államtitkár úrhoz fordulok most -, hogy ezt a rendezvénysorozatot gondozzák, és úgy, ahogy eddig, támogassák majd azt, amiről szép csöndben már szó esik, hogy jövőre, '98-ban, abban az évben, amely a magyar történelem szempontjából megint nagyon jeles évfordulót hordoz majd, hiszen a Kossuth-forradalom 150. évfordulóját kell tiszttel megünnepelnünk, próbáljunk meg hasonló összefogottsággal, sok-sok szponzorral és kiváló, jeles magyar alkotók és szervezők munkájával viszonzásul egy sorozatot mi, magyarok Lengyelországban megmutatni. Ez a két nép ezt a nemes gesztust, azt hiszem, eddig is megszolgálta, s én hiszem, hogy a jövőben is rá fog szolgálni.
Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps.)
