SASVÁRI SZILÁRD

Full text search

SASVÁRI SZILÁRD
SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! A múlt hét végén Lengyelországban megkezdődött az 1984-ben meggyilkolt Jery Popieluszko katolikus pap boldoggá avatási eljárása. Gyilkosai, akik elképesztő kegyetlenséggel végeztek a pappal - az egykori lengyel kommunista titkosszolgálat tagjai -, már mindannyian szabadlábon vannak. 14-25 évig terjedő börtönre ítélték őket, de hárman már közkegyelemben részesültek, a negyedik pedig néhány héttel ezelőtt került feltételes szabadlábra.
Popieluszko atya a Huta Warszawa acélmű szolidaritás szakszervezetének káplánja volt, a Stanisaw-Kostka templomban teljesített szolgálatot. A plébánia felett védnökséget vállalt a kohó szolidaritás szakszervezete.
A rendkívüli állapot 1981. december 13-ai bevezetését követően a munkások önkéntes testőrséget szerveztek mellé, ugyanis a bátor pap minden hónap utolsó vasárnapján, illetve a jelesebb nemzeti évfordulókon különleges nagymiséket tartott "Fohász a hazáért" címmel. Ezeken az eseményeken nemegyszer tízezrek jelentek meg, betöltve a templomkertet és az előtte fekvő teret. Popieluszko segélyakciókat szervezett az internáltak és családtagjaik számára, információszolgálatot tartott fenn a rendszer által elhallgatott hírek terjesztésére. Több ízben készítettek elő vele szemben provokációt, de egyik sem járt sikerrel - testőrei, a huta munkásai meghiúsították ezeket.
A Jaruelski tábornok vezette "junta" szemében egyre kellemetlenebb szálkává vált a rettenthetetlen pap, akit semmilyen módon nem lehetett megfélemlíteni.
1984-ben a kommunista titkosszolgálat ügynökei elrabolták az akkor 35 éves papot, kegyetlenül megkínozták. Egyenként kitördelték az ujjait, gúzsba kötve, kipeckelt szájjal egy Polski Fiat gépkocsi csomagtartójában szállították, majd megkötözve, zsákot húzva a még élő áldozat fejére egy víztározóba dobták, kolonccal a lábán.
A hatalom hosszú napokig eljátszotta, hogy mit sem tud a dologról, semmi köze hozzá. Kiszczak rendőrtábornok, belügyminiszter is ártatlan arccal mosta kezeit, aljas provokációnak minősítve a titkosszolgálatok irányába felmerülő gyanakvást.
Nem volt ezzel egyedül. Mi több, még a testvéri szocialista országok publicistáinak sorában is lelkes szerecsenmosdatókra talált. Szégyen, hogy magyar is akadt köztük. Az MSZP KB napilapjának varsói tudósítója egyenesen a Szolidaritást gyanúsította a pap elrablásával, azt sugallván, hogy a rendszerellenes szakszervezet így próbálja befeketíteni a szocialista hatalmat. Ez az ember ugyanannak a lapnak - azóta már országos napilapnak - a publicisztikai rovatvezetője, aki eleddig soha senkitől nem kért elnézést aljas cikkéért.
Aleksander Kwasniewski, a baloldali lengyel utódpártból a köztársasági elnöki székbe került politikus, aki egyébként a nyolcvanas években a Mieczysaw Rakowski vezette kommunista kormány ifjúságügyi minisztere volt, 1993-ban pártja, a Lengyelország Szoliáldemokráciája nevében legalább elnézést kért "a népköztársasági idők bűneiért." Talán nem véletlen, hogy ő is a múlt szombatra időzítette legutóbbi magyarázkodását. Az Adam Michnik vezette balliberális Gazeta Wyborcza e napon megjelent interjújában mintegy visszautal korábbi nyilatkozatára. Úgy véli, hogy a lengyel ellenzéket még most is túlságosan foglalkoztatja a politikai elszámoltatás ügye, holott a baloldal egyszer már bocsánatot kért a "népköztársasági időszakért." Felháborodottan kifogásolja, hogy a jobboldal "csak azzal elégedne meg, ha a történelem szemétdombjára hajítanák a volt kommunistákat". Szerinte óriási hiba a korábban általa vezetett szociáldemokrata pártot az állampárt örökösének és utódjának minősíteni, hiszen az SdRP a nulláról indult, s vált a legnagyobb politikai párttá Lengyelországban.
Múlt szombaton Józef Glemp bíboros, Lengyelország prímása ugyanabban a varsói Szent Szaniszló-Kosztka templomban mutatott be szentmisét Popieluszko atya boldoggá avatási eljárása kezdete alkalmából, ahol a mártír pap 1980-tól haláláig szolgált. A főpap megbocsátásra és megbékélésre, de nem feledésre szólította a híveket.
Remélem azt, és őszintén remélem, hogy a róla elkészült filmet a magyar közszolgálati tévé a közeljövőben remélhetőleg főműsoridőben talán a képernyőre fogja tűzni.
Elgondolkodtató: a pap meggyilkolásában közvetlenül részt vett titkosszolgálati tiszteknek kellett csak felelniük a tettért. A felfelé vezető további szálakat akkor elvágták, pedig minden jel szerint tudott a tervről maga Kiszczak belügyminiszter is. Sem Jaruelskinek, sem egyetlen tábornokának, senki másnak nem kellett bíróság elé állnia ezért a gyilkosságért, de más hasonló ügyekért sem. A kommunista gyilkosságoknak általában nincs gazdájuk.
Nálunk egyetlen volt kommunista funkcionárius sem kért elnézést a népköztársasági időszakért. Mi több, egyre gyakrabban annak eredményeiről beszélnek. Én azt gondolom, hogy legalább a lengyel kommunistákról példát vehetne Horn Gyula úr pártja, amelyet vezére azzal "biztat", hogy "együtt viszik el a balhét." Köszönöm figyelmüket.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť