KÜCSÖN SÁNDOR

Full text search

KÜCSÖN SÁNDOR
KÜCSÖN SÁNDOR, a honvédelmi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A honvédelmi bizottság 1997. február 5-ei ülésén tárgyalta a H/3653. számú, az 1990. december 31-ig indult hadiipari fejlesztésekhez Gyártmányfejlesztési Forgóalapból nyújtott kölcsönök egy része visszafizetésének elengedéséről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitára való alkalmasságát. A bizottság részletesen tárgyalta a témát. Én nem szeretném minden részletét elmondani ennek a bizottsági ülésnek, csupán azokat a lényeges pontokat sorolnám fel, amikre a bizottság kitért.
Tehát a bizottság tárgyalta a GYFA-ból nyújtott hitelek vissza nem fizetésének okait és ennek részleteire is alaposan kitért. Azt is vizsgálta a bizottságunk, hogy mi lett azoknak a fejlesztési eredményeknek a sorsa, amiket ebből az alapból finanszíroztak. A határozatunk elfogadása előtt kitértünk arra is, hogy milyen hatást gyakorol ennek a határozati javaslatnak az elfogadása a hadiiparra és magára a költségvetésre. A bizottságunk végezetül megállapította, hogy a hadiipari fejlesztések mind megtörténtek, a varsói szerződés felbomlása és a piac összeomlása után a termékeknek a Magyar Honvédségen belüli alkalmazása és egyéb értékesítése nem lehetséges. Ennek következtében a vállalatok bevételei nem realizálódtak, és a GYFA-ból kapott kölcsönöket nem tudják visszafizetni.
Az előttünk lévő határozati javaslat elfogadása egy évek óta húzódó lezáratlan ügy végére tesz pontot. Azt hiszem, nem vagyunk felületesek akkor, ha azt állítjuk, hogy a határozati javaslat elfogadásával egy technikai művelet elvégzéséhez járulunk hozzá. Az államtitkár asszony már elmondta, de én szeretném megismételni, hogy a honvédelmi bizottság az előterjesztést egyhangúlag általános vitára alkalmasnak tartja.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť