SZABÓ SÁNDORNÉ
SZABÓ SÁNDORNÉ
SZABÓ SÁNDORNÉ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Rendszerváltó évtizedet élünk, s ennek egyik alapvető, a gazdasági folyamatokon kívüli, de azzal is kapcsolatban lévő törvénytervezetének tartom e tárgyalt javaslatot a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról. Nem azért, mert már '91-ben néhány szakember kidolgozott egy tervezetet, majd '93-ban be is terjesztették a parlamentbe, tehát több mint fél évtizedes parlamenti története van már ennek a témának; nem azért, mert mintegy félmillió embert érint, illetve családtagjaikkal együtt közel másfél milliót; nem azért, mert óriási a várakozás e törvénnyel kapcsolatban - hanem azért, mert egy új, alapvetően demokratikus magatartásmódot jelenít meg, egy új szemléletet juttat kifejezésre. Nevezetesen azt, hogy a fogyatékossággal élő és egyenjogú állampolgárnak bizonyos területeken hátrányai vannak, azok leküzdését pozitív diszkriminációval kell segíteni.
Mindannyian - és erről nagyon meg vagyok győződve - akarjuk e törvény megszületését. Azonban újabb és újabb elemek befogadása a normaszövegbe - értem ez alatt például az egészségkárosodottak hatalmas és pontosan nem definiálható táborát, halmazát - nehezíti e törvény megszületését, illetve e konszenzus létrejöttét a parlamenti patkó tagjai közt. Például ha a cukorbetegek százforintos kiegészítését is e törvény keretei között akarjuk megoldani, mint ahogy azt a kormány által előterjesztett koncepcióban olvashattuk, túl sokat markolunk, s nemhogy keveset, de semmit sem fogunk.
A patkó mindkét oldalán akarjuk e törvényt, akarja a kormány is, akarják az érintettek is. Akkor hol itt a gond? Fedezetlen csekket jelentene-e ez a törvény, amiért nem szabad elfogadni? Csak a következő kormány, illetve parlament vállalhat majd általa teljesítendő terheket? Úgy gondolom, nem. Miért nem? Mert - az előbb már említettem - egy új szemléletet ad ez a törvény, s nem az anyagiakat jelenti elsősorban. Ad tehát, és bár tudjuk, kétszer ad, ki gyorsan ad, itt gyorsaságról már szó sincs, de adásról még mindig igen. Ha a törvény teljesítési határidőit nézzük a különböző ellátási formák, szolgáltatások bevezetésére, testületeik megalakítására, akkor e határidőket szerintem ki lehet tolni egy évvel vagy a konszenzus eléréséig.
Az üzenete számomra mindennél fontosabb e törvénynek. Az üzenete szerintem sokkal nemesebb, fontosabb, minthogy a politikai kampány részévé degradálódjon.
Képviselőtársaim az elmúlt héten éjszakába nyúlóan néhány vitapontot fogalmaztak meg. Az egyik ilyen vitapont az, hogy kiről szóljon ez a törvény. Nagyon határozottan az a véleményem, és a munkacsoportunk tagjainak is, hogy csak akkor kezelhető ez a törvény, ha az egészségkárosodottak körére nem terjed ki, csak a fogyatékosok négy, jól körülhatárolható csoportjára.
A másik ilyen vitapont: reálisak vagy telefonkönyvszerűek a határidők? Itt e témában az érintett polgárok érdekvédelmi szervezetei által többször kifejezésre juttatott elnyújtott határidők is megfelelők.
A harmadik ilyen vitapont, hogy a fogyatékossági támogatás mértéke mekkora legyen. A félmilliós érintetti körrel és az öregségi nyugdíjminimum 60 százalékával számolva ez körülbelül 4,2 milliárd forint, 80 százalékkal számolva pedig 5,5 milliárd forint körül van.
(16.30)
A gazdaság növekvő teljesítményében bízva továbbra is, valamint a rehabilitáció és a habilitáció eredményeként a gazdaságba bevont fogyatékkal élők a Gazdaságkutató által készített költség-haszon vizsgálat alapján másfélszer-kétszer annyi hasznot hoznának, mint amekkora kiadást jelentenek. Úgy gondolom, ez mások számára is meggyőző érv a törvényjavaslat elfogadása és elfogadhatósága mellett.
A negyedik felvetődött kérdéskör: a törvénytervezet önálló fogyatékosságügyi tanácsot, illetve fogyatékosságügyi központokat hozna létre. Néhány felszólaló képviselőtársam párhuzamosságot vélt felfedezni, különösen a foglalkoztatási rehabilitáció területén a munkaügyi központokkal. Úgy gondolom, szoros kapcsolatban a munkaügyi szervezetrendszerrel, de attól függetlenül, pontosan az érintettek speciális gondjai miatt van erre szükség. Hogy milyen formában? Közalapítványként vagy más formában? Azt hiszem, ez ismét részletkérdés. Bár tudom, hogy az ördög a részletekben rejlik, ezen nem múlhat a törvény, próbáljuk ki ebben a formában! De ha ez a töréspontot jelenti, akkor el is lehet tőle tekinteni, miután nem ez a törvény központi kérdése.
Zárójelben megjegyzem: a rendszerváltó törvénykezésünknek nem ez lenne az egyedüli olyan törvénye, amihez elfogadása után egy-két évvel ismételten hozzá kell majd nyúlni.
Az ötödik ilyen téma: még nem zajlott le a társadalmi vita az érintettek körében, és csak azután lenne elegáns a törvényt elfogadni. Azt hiszem, az egészségkárosodottak körében nem is lehetne ezt a vitát záros határidőn belül lefolytatni.
Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslat fontos, jelentős, elsősorban azért, mert egy új gondolkodásmódot, felfogást jelenít meg a normaszövegben, azonban mindig is voltak és vannak olyan települések, politikusok, akik a saját területükön mindent elkövettek már korábban is a fogyatékosokért.
Engedjenek meg egy példát, hadd idézzek egy jegyzőkönyvből. A helyszín Győr, 1991. november 22. Dr. Bakó Ferenc, egy szociálisan érzékeny szocialista, győri önkormányzati képviselő a következő interpellációt nyújtotta be, nem idézem a felvezető szöveget: "A lehetőségekhez képest sürgősen oldjuk meg a következőket:
a) A mozgáskorlátozottak győri közlekedésének lehetőségeivel kapcsolatban nagy segítséget jelentene az, ha a mentőállomás vezetésével konzultálva egy állandó hívószámon a mozgássérültek kérhetnének városi közlekedésükhöz esetenkénti gépkocsit.
b) A mozgássérültek régi vágya, hogy a városban a legforgalmasabb helyeken olyan telefonfülkéket állíttasson fel az önkormányzat a normál méretűvel párban, melybe tolókocsival be lehetne állni.
c) Győr korábban kapott Európa-díjához méltó lenne az is, ha a közintézmények környékén, forgalmasabb útkereszteződésekben a járda-úttest szegélyezést nagyon gyorsan, még a nagyobb fagyok beállta előtt úgy látnák el szegélyezéssel, hogy a mozgáskorlátozottak önállóan tudnának közlekedni."
Ezt a példát azért mondtam el, hogy a törvényre szükség van, de a benne foglaltak megoldása nemcsak pénz, nemcsak jóakarat, hanem szemléletváltás kérdése is, és hogy korábban is történtek - a törvény nélkül is - lépések.
Személyemben eddig is és ezután is mindent el fogok követni az új szemlélet támogatásában és e törvény megszülésében, illetve megszülettetésében. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)
