DR. LÁSZLÓ CSABA

Full text search

DR. LÁSZLÓ CSABA
DR. LÁSZLÓ CSABA pénzügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Ház! Rövid leszek, mert hosszú szavazás áll önök előtt. Az Országgyűlésnek ma 1945 darab módosító indítványról kell döntenie, ami azt mutatja, hogy a vitára szánt idő rövidsége nem akadályozta meg a képviselő hölgyeket és urakat a törvénycsomag elmélyedt tanulmányozásában.
(Az elnöki széket dr. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Mindenekelőtt köszönettel tartozom önöknek azért, hogy megfeszített munkájukkal rövid idő alatt segítettek feltárni az általunk benyújtott tervezet feszültségeit, és köszönöm azt a konstruktív magatartást is, amellyel hozzájárultak ezen feszültségek feloldásához.
Tisztelt Országgyűlés! Az 1998-2002. éves időszakot többségében jellemző kedvező trendek ellenére az új kormány nem a legjobb állapotban vette át a gazdaságot. A gazdasági növekedés negyedévről negyedévre lassult, a folyó fizetési mérleg hiánya növekedésnek indult, az államháztartásban átláthatatlanná váltak a folyamatok, a kétéves költségvetés második évre vonatkozó előirányzatai sorra megdőltek. Ilyen körülmények között az új kormánynak rendeznie kellett a sorokat, és olyan költségvetést kellett készítenie 2003-ra, amely biztosítja a visszatérés lehetőségét a kiegyensúlyozott növekedési pályára.
A sorok rendezése a már ismert eredményt hozta. A benyújtott tervezetből kiderült, hogy Magyarországon 2002-ben az államháztartás hiánya jóval meghaladja a korábban, az előző kormány által tervezett mértéket. Ezt a deficitet kell jövőre olyan szintre lefaragnunk, amely elfogadható a gazdaságpolitikai feltételek szempontjából, és biztosítja a kiegyensúlyozott, tartósan fenntartható növekedés feltételeit.
A kormány tartotta a szavát. Mindenekelőtt nem engedtünk az ellenzék hiányt növelő törekvéseinek. Engedelmükkel ezek közé sorolom azokat is, amelyek a bevételi előirányzatok túlfeszítésének terhére vállaltak volna többletkötelezettségeket. Példaként említem, hogy ha az Országgyűlés elfogadná az összes ellenzéki módosító javaslatot, úgy a személyi jövedelemadó-bevétel jövő évi előirányzatát - nem tévedés - 450 milliárd forinttal kellene, mintegy másfélszeresére megemelni. De ugyanígy az áfához, amelynél az Állami Számvevőszék is jelezte a feszültségeket, a kockázatokat, közel 50 milliárd forintos többletre érkezett javaslat az ellenzéki oldalról.
Segíti a konszenzusos makropálya teljesítését viszont az, hogy a kormánypárti frakciók a vitában támogatták a kormány költségvetés-politikai céljait, és megszületett az Országos Érdekegyeztető Tanács bérajánlása is, amely jövőre 4,5 százalékos reálkereset-növekedésre tesz javaslatot.
(14.00)
Ez a bérnövekedés arányban van a bruttó hazai termék növekedésével, és minden tekintetben megfelel a Magyar Nemzeti Bankkal kötött megállapodásunknak. A keresetek vásárlóerő-növelő hatása a jelentős adóteher-csökkenések miatt a versenyszféra egészében 5,2 százalék, a munkavállalók 80 százaléka esetében pedig 4 százalék alatti bruttó keresetnövekedés mellett is teljesül. Az adóterhelés csökkentése nyomán az ipar egészében, ezen belül a húzóágazatnak számító feldolgozóiparban és gépiparban a bruttó bérek szinten maradása is bőségesen biztosítja a 4,5 százalékos reálbér-növekedést, a kereskedelemben mindössze 2,2, a mezőgazdaságban pedig 2,3 százalékos bruttó keresetnövekedés is megteremti a keresetek vásárlóértékének előirányzott növekedését.
Tisztelt Képviselők! A korábbi kormányok vagy nem voltak abban a helyzetben, hogy csökkentsék az adóterhelést, vagy más utat választottak, és az adófizetők pénzének elköltésével, támogatások osztogatásával operáltak. Ez az út nem bizonyult járhatónak és nem is volt igazságos. Hogy nem bizonyult járhatónak, azt kellőképpen alátámasztják a makrogazdasági adatok; hogy nem volt igazságos, arra engedjenek meg egy példát. Képzeljék magukat egy vendéglős helyébe, aki hosszú évek megfeszített munkájával, a saját pénzét befektetve és visszaforgatva, a semmiből varázsol egy fogadót valahol az út mentén, bejáratja és kezdené élvezni munkája gyümölcsét. Ám ekkor néhány kilométerrel lejjebb, például egy 50 milliós, vissza nem térítendő állami támogatással megjelenik a konkurencia, és két hónap alatt a semmiből egy kacsalábon forgó fogadót épít, ahol - ki tudja, miért - egymást érik az állami vezetők fogadásai, esetleg a pártrendezvények, valakikhez kötődő üzletemberek ebédjei. Igaz-e önök szerint az az állítás, hogy ez az állami támogatás egy vállalkozásbarát kormánytól kapott támogatás, nem pedig a konkurencia segítése? Meggyőződésem, hogy ez az út nem visz előre. Véleményünk szerint az alapvető gazdaságpolitikai feltételek javítása az igazán vállalkozásbarát kormányzati hozzáállás. Nem szabad a gazdaság egészét tekintve aprópénznek számító 10 milliárdos osztogatások útját járnunk.
Tisztelt Képviselők! Az önök által már elfogadott új adórendszer és az önök előtt fekvő költségvetés mindenben megfelel ezeknek az elveknek.
Röviden válaszolnék néhány konkrét és többször felvetett kérdéskörre. A költségvetési vita során mind a koalíciós kormánypárti, mind az ellenzéki képviselőktől számos javaslat hangzott el a rendőrség dologi jellegű működtetési előirányzatainak ügyében. A kormány áttekintette a rendőrség, valamint saját forrásátcsoportosítási mozgásterét, és elfogadásra javasolja azt a képviselői indítványt, amely valamennyi megyei rendőr-főkapitányság dologi előirányzatait megnöveli. Ez így összességében 5 milliárd forinttal javítja a működési feltételeket.
Egy másik sokat vitatott tétel volt a nyugdíjak kérdése. A nyugdíjellátások esetében az ellenzéki képviselők az ellátások reálértékének tervezett emelkedését alacsonynak tartották, és kifogásolták, hogy a tizenharmadik havi nyugdíjból 2003-ban csak egy hetet fizet ki a nyugdíjbiztosító. A tények ezzel szemben azt mutatják, hogy a nyugellátások reálértéke 2002-ben várhatóan 3,2 százalékkal, 2003-ban pedig 5,4 százalékkal emelkedik. A kormány a tizenharmadik havi nyugdíj bevezetését négy évre ígérte, és ahogy eddig is mindenben tartottuk a szavunkat, úgy ebben az ügyben is tartani fogjuk.
Tisztelt Ház! Az általános vitában a legnagyobb figyelem a helyi önkormányzatok jövő évi finanszírozását kísérte. El kell ismernem, ezen a téren volt feszültség a beterjesztett költségvetésben, de hála az önök munkájának, a módosítások előrelátható elfogadásával, úgy vélem, sikerül ezeket feloldanunk. A kormány támogatja - remélem, önök is ezt teszik majd - azt a javaslatot, amely a bérintézkedések terheinek enyhítésére 3 milliárd forintot irányoz elő a költségvetésben. Ez a 3 milliárd forint - munkatársaim számításai szerint - elégséges lesz a bérek kifizetésére, de az előirányzat felülről nyitott, vagyis ha ennél nagyobb lesz a helyhatóságok támogatási igénye, akkor sem kerülhetnek nehéz helyzetbe.
Támogatjuk azt a javaslatot is, amely tovább növeli az intézményfenntartó társulás óvodájába, általános iskolájába járó gyerekek, tanulók, valamint a bejárók utáni normatívának a törvényjavaslatban szereplő összeghez képest történő megemelését. Ez 2,4 milliárd forint új támogatás bevonását jelenti az önkormányzati szféra számára. 2003-tól lehetőség nyílik arra, hogy az önkormányzat - amely az úgynevezett adóerő-képessége csökkentése érdekében a tervezés időszakában módosította a kormány által prognosztizált iparűzésiadó-bevételek összegét - akkor is elszámolhasson a központi költségvetéssel, ha ennek eredményeként a zárszámadás során többlettámogatásra válik jogosulttá.
Hölgyeim és Uraim! A kormány támogatja azt a módosító javaslatot, amely a közszféra teljes területén a diplomás munkavállalók részére bevezeti a 100 ezer forintos legkisebb illetményt. Ugyanígy támogatjuk például a tangazdaságok támogatási összegének 300 millió forintos emelését, és emellett elfogadásra ajánljuk a sürgősségi betegellátás tárgyieszköz-feltételeinek javításához kapcsolódó módosító indítványt.
Végezetül pedig elfogadásra javasoljuk az idei költségvetés terhére az Egészségbiztosítási Alap gyógyszer- és gyógyászati segédeszköz-támogatási előirányzatainak növelését, Budapest és öt másik nagyváros tömegközlekedésre vonatkozó javaslatait, illetve a Magyar Televízió korábban kialakult nehéz pénzügyi helyzetére tekintettel egy közel 5 milliárd forintos konszolidációs tételt.
Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg, hogy még egyszer megköszönjem áldozatos munkájukat és azt a körültekintést, amellyel a költségvetési törvény tervezetét kezelték. A régi bölcsesség szerint csak az nem hibázik, aki nem dolgozik. Nos, a Pénzügyminisztérium és a kormány keményen dolgozott, azonban emellett is szükség volt az önök józan ítélőképessége alapján néhány ponton módosításra. Az általunk támogatott módosítások elfogadásával ez a szükséges korrekció megtörténhet, ezért kérem, hogy a következő órák hosszú szavazási procedúrájában támogassák azokat.
Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselők! Kérem, hogy a következő órákban - amelyek hosszúnak ígérkeznek - támogassák a kormány által támogatott javaslatokat, és fogadják el a költségvetési törvénynek a hiányra, illetve a főösszegekre vonatkozó számait.
Köszönöm a megtisztelő figyelmet. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť