DR. KIS ZOLTÁN

Full text search

DR. KIS ZOLTÁN
DR. KIS ZOLTÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselő Úr! Ez a kéttényezős díjrendszer, amely sok igazságtalanságot is rejt magában, valamint a racionalitásnak is megfelel, függően attól, hogy melyik fogyasztói szempontból nézzük, valóban problematikus. Igaz, hogy a minisztérium több irányú megkeresést kapott, volt, aki az egyik, volt aki a másik rendszer mellett kardoskodott. Például a Balaton-parti Fürdőegyesületek Szövetsége az egytényezős díjtételt tartaná célszerűnek.
Hogy a közönség is értse, miről van szó: az egytényezős azt jelenti, hogy köbméterenként van x forintnyi fizetési kötelezettsége a víz után a szolgáltatást igénybe vevőnek. A kéttényezősnél, hasonlóan, mint a gázfogyasztásnál, van egy alapdíj, amit mindenkinek fizetni kell - ezt hívják úgynevezett készenléti díjnak -, és fölötte egy nyilvánvalóan kisebb összegű köbméterenkénti díj, hiszen beépül a kéttényezősbe az az összköltség, amelybe a szolgáltatónak kerül.
A minisztériumban ennek az előkészítése elkezdődött, éppen a megkeresések hatására - a múlt heti miniszteri értekezleten volt erről szó -, azonban ennek közgazdasági feltételrendszere, valamint az érdekegyeztetési folyamat időt vesz igénybe. Tehát arra mód nincs, hogy 2003. január 1-jétől ezt életbe léptessük. Szándékaink szerint, amennyiben a szakmai szövetségek és a fogyasztók érdekképviseleteivel történt egyeztetés véget ér, akkor 2003 nyara az az időpont, amikor egységes javaslattal jöhetünk az ország valamennyi olyan területére, ahol a minisztérium kompetenciájába tartozik az ármeghatározás a kéttényezős rendszer alkalmazására, amely a fogyasztóknak egyéb költségjövedelmet nem jelentett, azonban az igazságosság és az igénybevétel rendszerét is figyelembe veszi.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť