CSIZMÁR GÁBOR

Full text search

CSIZMÁR GÁBOR
CSIZMÁR GÁBOR foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi minisztériumi államtitkár: Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Napirend előtti hozzászólásának címében jelzi, hogy a kormánynak is van tennivalója a munkavállalók érdekeinek védelmében. Azt gondolom, annak érdekében, nehogy szerepzavarba essen, kétféle módon tudja ezt tenni.
Egyrészt olyan törvényjavaslatokat terjeszt a Ház elé, amelyek biztosítják a magyarországi magyar munkavállalók érdekeinek képviseletét és védelmét. Az elmúlt több mint egy esztendőben két alkalommal foglalkozott a Ház a munka törvénykönyvével. Mind a két alkalommal a munkavállalók számára kedvező szabályokat, módosításokat fogadott el, és egy alkalommal pedig, már előkészülve az Európai Unióra, az európai üzemi tanácsokról szóló törvényt is elfogadta.
Másrészt a másik legfontosabb feladat, hogy az érdekegyeztetés fórumrendszerében legyen partner, és ennek feltételeit biztosítsa a kormány. Az érdekegyeztetésnek - szokták mondani - négy színtere van: az országos, az ágazati, a területi és a helyi érdekegyeztetés.
A kormány megalakulása után az első döntései között kezdeményezte a szociális partnerekkel az érdekegyeztetés fórum- és intézményrendszerének helyreállítását. Velük közösen az elmúlt év júliusában megállapodott az Országos Érdekegyeztető Tanács újjászervezéséről, és alig három héttel a kormány megalakulása után aláírta azt a megállapodást - tavaly június 20-án -, amely az ágazati párbeszédfórumok létrehozását irányozta elő.
Csak emlékeztetni szeretném a tisztelt Házat arra, hogy hihetetlen sok kritika érte a magyarországi érdekegyeztetés fórum- és intézményrendszerét az elmúlt esztendőkben. Nemcsak hazai, hiszen a szociális partnerek elégedetlensége köztudomású volt, hanem európai uniós kritika is. Ha visszalapozzák 2002, 2001, 2000 és 1999 országjelentéseit, azt fogják tapasztalni, hogy az Unió minden egyes alkalommal szóvá tette az érdekegyeztetés formalizmusát vagy nem létező voltát, és ezen belül különösen az ágazati párbeszédfórumok hiányát. Ezért is tartottuk fontosnak tavaly júniusban, hogy aláírjuk az Unióval a megállapodást, és egy PHARE-program keretében nekilássunk az ágazati érdekegyeztető fórumok kialakításának, kimunkálásának.
Örömmel tájékoztatom önöket arról, hogy július 2-án - ahogy képviselő úr is említette - mind a hat szakszervezeti konföderáció és mind a kilenc munkáltatói szervezet, valamint a kormány aláírta azt a megállapodást, amely az ágazati párbeszédfórumokban való részvétel és reprezentativitás, valamint a működés szabályait tartalmazza. A kormány pedig kötelezettséget vállalt idén márciusban arra, hogy az ágazati párbeszédfórumok feltételeit biztosítani fogja.
Szeptember 15-éig 22 ágazatban írtak alá megállapodást, szándéknyilatkozatot az ágazati fórumok létrehozásával kapcsolatosan. Nem ismerek olyan szakszervezetet és olyan munkáltatói szervezetet, amely ne lenne érdekelt, amely ne vállalta volna az ebben való közreműködést.
Fontosnak tartom, hogy a fórum- és intézményrendszer működésére, szabályaira vonatkozó megállapodást közös akarattal, közös gondolatcsere, vita után hoztuk létre, és most dolgozunk közösen annak a jogi háttérnek is a megteremtésén, amely legitim módon szabályozza majd e fórumok működését.
A kormány hamarosan dönt a társadalmi párbeszédközpont kialakításáról, amelynek az a funkciója, hogy háttere legyen e fórumoknak, biztosítsa a partnerek függetlenségét, biztosítson szakértői hátteret, infrastruktúrát, forrásokat az ágazati párbeszédfórumok működéséhez, megközelítőleg évi 400 millió forintos nagyságrendben.
(9.20)
Úgy gondoljuk, ha ezt megtesszük és helyreállítjuk a területi szintű érdekegyeztetés fórumait is, akkor egyre több ágazati kollektív szerződés jöhet létre, és ha kellő reprezentativitású partnerek ülnek az asztalnál - márpedig nagy a valószínűsége ennek -, akkor az ágazati kollektív megállapodások nemcsak az érintettek között, hanem kiterjesztő módon az ágazatokra is érvényesek lehetnek. Ebben elkötelezett ma a kormány, elkötelezettek a szociális partnerek. Úgy gondolom, hogy az év végéig minden létező feltétel rendelkezésre fog állni ahhoz, hogy a következő esztendőben az Európai Unió ágazati fórumaival együttműködve minél több kollektív megállapodás szülessen Magyarországon.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť