DR. LATORCAI JÁNOS

Full text search

DR. LATORCAI JÁNOS
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Őszintén megleptek Kovács képviselő úrnak ezek a szavai. Én úgy tudom, hogy nem az Energia Hivatal az ármegállapító jogkörben eljáró, kedves képviselő úr! Az Energia Hivatal előterjesztése alapján az illetékes miniszter, illetve a kormány hoz döntést. Ez nem ugyanaz, képviselő úr, ne próbáljuk a kettőt összemosni!
A másik: tessék, mondja már meg, képviselő úr, hogy mi nem stimmel abból, amit elmondtam, mi nem úgy van. Négy éven át a gazdasági bizottságban együtt ültünk. Nem volt olyan alkalom, amikor a privatizáció tárgyalásánál a pontosan erre vonatkozó 8 százalékos eszközarányos díjra, amely egyértelműen elbillentette az egész árrendszert, ne tértünk volna ki.
Igaza van Ékes Józsefnek, hogy talán vissza kellett volna térni az egész energiarendszer privatizációjára, csak nem volt miből. Mint ahogy most sem lenne, ha vissza kellene vásárolni az energetikai rendszert, akkor valószínűleg csődbe menne az egész államháztartás. De azért legalább egymás között és az ország lakossága előtt ismerjük már el a dolgokat! Tisztelt Képviselőtársaim! Azért olyan alapvető dolgokat ne felejtsünk el, hogy minek következtében jött mindez létre: egy pénzügyminiszteri elszámolás következtében. Egyszerűen onnan indultak ki, hogy nem hitték el, hogy 120 milliárdnál nagyobb lesz a bevétel a privatizációnál - az már csak később jött be, hogy ez több mint 450 milliárd lett. Ez az igazság! Utána már a parlament döntött, hogy mi legyen a többletbevétellel, de ez volt az alapállás.
Különben pedig volt egy nagyon jó koncepció; az volt a koncepció, hogy 20 százalékát értékesítsük, és másik 20 százalékot pedig tőkeemeléssel vigyenek be a cégbe, kimondottan annak érdekében, hogy ott a szükséges fejlesztések végbe menjenek.
Nos, ez a 20 százalék hiányzik mind a mai napig. Mind a mai napig, képviselőtársam, és cáfoljon meg, hogy hol rakták be ezt a 20 százalékot. Tudja, képviselő úr, mennyi annak az értéke? Tessék szíves lenni megnézni mai árakon, valorizálva azt az értéket, a 460 milliárd 20 százalékát, amit ha bevittek volna, mai áron az mit jelent, abból milyen fejlesztéseket lehetett volna csinálni.
Innen ered minden baj forrása, képviselő úr! (Taps az ellenzéki oldalon.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť