BABÁK MIHÁLY

Full text search

BABÁK MIHÁLY
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Olyan dolgot mondok, ami valószínűleg nyilvánvaló: a fogyatékkal élők teljes jogú állampolgárok, joguk van a teljes életre. Az együttérzés kevés, ha nem párosul mellé cselekvés, cselekvés nélkül pedig üres frázis. A lelkiismerete, úgy gondolom, senkinek sem lehet nyugodt, visszamutogatni pedig teljesen fölösleges és kár. A törvény nem oldja meg a gondokat, hanem társadalmi gyakorlattá kell tenni a gondoskodást, azt, hogy teljes jogú állampolgároknak tekintjük őket. A fogyatékkal élők problémái, hangsúlyozom, nem elsősorban műszaki ügyek, nem közlekedéssel kapcsolatos, hanem egyáltalán a megélhetés mint olyan a problémájuk. Kell munkahely, lakóhely, tanulás, közösségi tér, ahol találkozhatnak és együtt lehetnek, kultúra, közművelődés és rehabilitálás.
Minden program annyit ér, tisztelt hölgyeim és uraim, amennyit megvalósítanak belőle. Minden program annyit ér, amennyi pénzt, forrást biztosítunk mellé. Sok az adósságunk, tisztelt Ház, ötvenéves, törlesztenünk kell belőle. Biztosítsunk mellé kellő forrást, és ne úgy, mint a 2003. évi költségvetés: mínusz 20 százalék.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť