DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mintha valami csodálatos színpadi rendezés alkotta volna azt, hogy én most Babák Mihály képviselő úr után szólok. Arról beszélt a képviselő úr, arról adott jelentést az Országgyűlésnek, hogy mi is történik egy kis közösségben, mik a hiányosságok, és ezeket hogyan, milyen egyszerűen meg lehetne oldani.
Engedtessék meg, hogy ennek a gondolatnak a nyomán szóljak. Nevezetesen azzal kezdeném, hogy a fogyatékosokkal foglalkozás - mondhatnám, a fogyatékosok megsegítése - egy értékteremtés: amit a társadalom erre ráfordít, annál többet kap. Tehát azt szeretném, ha úgy gondolkoznánk és a gondolkozásunkat annyira mélyítenénk és szélesítenénk, hogy meglátnánk ezt a valóságot. Most ezt ne kegyes szólamként tessék érteni: azt a valóságot, hogy igen, érték teremtődik akkor, amikor a fogyatékosok, egyének és csoportok dolgával a társadalom helyesen foglalkozik.
Persze, hogy humánummal kezdjük, és a társadalmak így tették évszázadokon, évezredeken át. Mondhatjuk a modern társadalomtudományok nyelvén, hogy ez szociálpolitikai kérdés és szociális felelősség, hogy igenis, a társadalom felelős mindenkiért, aki bizonyos tekintetben nem éri el azt az életszínvonalat vagy azt életminőséget, amelyet a társadalom már a saját önbecsülése címén is kívánatosnak, szükségesnek tart.
Mindez valóság, és nagyon jó, hogy emlékezünk rá, mégis továbblépnék ennél - ahogy Babák képviselő úr kezdte és mások is, államtitkár asszony is röviden utalt erre az elején -, nevezetesen hogy a fogyatékosok foglalkoztatása olyan érték, olyan értékteremtés, amit talán jobb volna alaposan megnézni, tanulmányozni.
(16.00)
Nem egészen úgy van az, nem az az utolsó szó, amit Kósáné dr. Kovács Magda képviselő asszony mondott, hogy a munkapiac szelektál, hogy a munkapiac kegyetlenül szelektál. Igen, a munkapiac szelektál, képviselő asszony és tisztelt Ház, azonban a munkapiacot lehet - hogy mondjam? - formálni, majdnem úgy mondom, hogy masszírozni. A munkapiacnak lehet ösztönzést adni, a munkapiacnak lehet jelzéseket nyújtani, amikor a munkapiac egy kis szubvenció vagy egy kis szabályozás révén rájön arra, hogy olyan érték termelődik a munkapiacon fizikailag vagy másképpen fogyatékos személyek részvételével, hogy akkor már abban az üzemben, azon a munkahelyen, abban a családi gazdaságban több érték termelődik, mint amennyit a társadalom vagy a család vagy a közösség befektet abba, hogy egy fogyatékos személy, fogyatékos közösség emberi módra éljen. Azt mondom én ezzel a közgazdaságtan vagy a munkapiac nyelvével szólva, hogy a megtermelt marginális érték, a többletérték, amit az a személy termel, magasabb, több, mint amennyibe belekerül ennek a létrehozása.
Persze ehhez kell jó szándék, ehhez kell megértés, ehhez kell intézményrendszer és ezekben bizony sok társadalom fogyatékos. Nálunk is eredményekről lehet beszámolni, a jelentés beszámol eredményekről, bár sok minden hiányosságról is, és ahogy Imre képviselőtársam mondta, persze, itt hurcoljuk negyven esztendőnek vagy mennyinek az elmaradottságát is; annak a társadalomnak a prioritásai mások voltak, acél és vas és más mi minden. Tehát a társadalom ott tart ma, hogy igyekszik, igyekszünk eljutni oda, ahol lehetnénk, ahol lenni szeretnénk.
Jó példáink vannak erre, nem kell mindent elölről kitalálni. Jó dolog az embernek, az emberi társadalmaknak az egyik sajátossága, hogy tanulunk egymástól. Vannak olyan országok, ahol ez jól megy, sokkal jobban, vagy közel ott, ahol mi, Magyarország szeretnénk lenni, vagy ahol mi látjuk magunkat öt vagy tizenöt esztendő múlva. Gondolok az agráriumra. Tisztelt Országgyűlés, a magyar mezőgazdaságban annyi - hogy mondjak egy nagy számot: - millió hely, munkaalkalom van fogyatékosok számára! Micsoda? A kiscsirkék, a kiskacsák, a kislibák etetése, gyógynövény-, fűszertermelés a kisgazdaságból, és persze gyümölcs- és zöldségtermelés. Sok mezőgazdasági, agráriumbeli tevékenység olyan, amihez a korlátozott fizikai képességű embernek a hozzáállása, meglévő ereje és figyelme elegendő. Tudjuk ezt, akik éltünk falusi környezetben, parasztcsaládban, hogy mennyi helyen megtörtént ez. Az én falumban gyerekkoromban voltak mentálisan is és fizikailag is fogyatékosok. De nem voltak terhére a családnak és a társadalomnak, mert olyasmiket csináltak, amik beleillettek annak a családi közösségnek a létébe. S ha itt-ott talán támogatást is kaptak, talán nem járultak hozzá annyit a család bevételéhez, de azért az érzés az volt, hogy igen, mert a munkamegosztás révén a szilvaaszalást vagy más tevékenységet, mint a gyümölcs- és zöldségtermelést igenis ugyanúgy el tudtak végezni, mint az a másik személy, aki nem volt fogyatékos. Aztán - amiről megint csak személyesen beszámolhatok mint szemtanú - volt a falumban néhány fogyatékos, egy sántikáló fiú és egy leány. Ők mit csináltak? Egyebek között selyemhernyót tenyésztettek. Minden évben, évről évre az eperfának vagy szederfának - mifelénk szederfának nevezték - leszedték a levelét, megetették a selyemhernyóval, selyemgubó lett, eladták, és igen jó és tisztességes - igen jó és tisztességes…? -, szóval jövedelmet teremtettek ezen a réven. Tisztelt Ház! Hol van a mi családi gazdaságunk, hol van a mi családi közösségünk, hol van a mi agráriumunk? Itt százezer meg százezer munkaalkalom van! Tehát tetszik érteni?
Ott kezdtem a felszólalásomat, hogy a fogyatékosokról tárgyal a Magyar Országgyűlés, mert ezt a feladatot vállaltuk mára. De ugye, hogy van rá megoldás anélkül, hogy arról vitatkoznánk, a költségvetésben honnan vesszük el és hová tesszük? Olyan pozitív összegű játszmáról van itt szó - ha megengedi az Országgyűlés, hogy a társadalomtudománynak ezt a metaforáját vagy formuláját használjam -, hogy bizony a negatív és a pozitív, tehát az, aki ad és aki kap, ennek az összege pozitív lesz. Több lesz, mert valami teremtődik. Ebben a tevékenységben, azt hiszem, jó példákat láthatunk sok helyen.
Még engedtessék meg, hogy néhány másodpercben folytassam. Én éltem Indianapolis városában, az Amerikai Egyesült Államokban. Ott a Goodwill Industrynál körülbelül 600 embert alkalmaznak, fogyatékosokat. Mindenfélét termelnek; hát nem mindenfélét, de amire azok az emberek képesek. Annak a vállalatnak az igazgatója és néhány fő embere a városnak megbecsült polgárai, ugyanígy a Rotary Club tagjai és mi mindennek a kurátorai; ez része annak a társadalomnak. Ugyanakkor más országokban is nem a Goodwill Industry - tehát a Jóakarat Vállalkozás -, hanem a Salvation Army, az üdvhadsereg létesítenek, fenntartanak ilyen intézményeket. Abba kell hagynom…
Tisztelt Ház! Példák vannak előttünk, érdemes körülnézni, nem kell mindent feltalálnunk.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiból.)
