SOLTÉSZ MIKLÓS
SOLTÉSZ MIKLÓS
SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! Kedves Vendégeink! Érdekes, hogy mindenki a jelentésről beszél, a jelentés egyéves időtartamáról, de azért mindenkinek a beszéde, teljesen jogosan, átcsúszik egy hosszú időtartamra. Nagyon nehéz helyzetben vagyunk, ellenzéki képviselők, mert ha nagyon keményen reagálunk bizonyos felvetésekre, akkor azt vetik a szemünkre, hogy a fogyatékosügyből csinálunk politikát, ha meg nem reagálunk, akkor pedig egyetértünk vele.
(15.50)
Csak egy dolgot szeretnék Béki Gabriellának kiemelni, hogy míg 1998-ban fogyatékosügyre 17,8 milliárdot szánt az akkori MSZP-SZDSZ vezette kormány, addig 2002-ben már 39,3 milliárd állt rendelkezésre. Tudom, hogy ez az összeg mindig kevés és kevés is lesz, a duplája sem lenne elég. Remélem, hogy néhány éven belül nem azon fogunk vitatkozni, hogy a pénz elég-e, hanem arról beszélünk, mit valósítottunk meg valóban abból az egységes elképzelésből, melyet az esélyegyenlőségi törvény annak idején felvázolt.
Azt gondolom, hogy ennek a jelentésnek és a programnak az egyik nagyon fontos eleme és mindenképpen érdemes odafigyelni rá, hogy nemcsak a mozgássérültekkel foglalkozik – természetesen, nagyon helyesen, foglalkozik az ő problémáikkal, illetve a problémájukra megtett intézkedésekkel -, hanem ugyanígy vakokkal és gyengénlátókkal, siketekkel, nagyothallókkal, illetve az értelmi fogyatékosokkal is foglalkozik.
Mindenképpen kiterjedt az a kör, amelyre oda kell hogy figyeljen a társadalom, és a társadalom egészének kell megváltoztatni a szemléletét. A szemléletváltozás, ha jól látom, elindult, de azért nagyon nagy hiányosságok vannak, és ebben mindannyiunknak megvan a maga felelőssége.
Úgy látom, hogy két a percem letelt. Elnök úr, ha megnyomhatom még egyszer két percre a gombot, akkor…
