HEGEDŰS LORÁNTNÉ
HEGEDŰS LORÁNTNÉ
HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Mielőtt a beszédem címében foglaltakról beszélnék, azaz a kormány legújabb rémálmáról, amivel a magyar társadalmat riogatja, előzetesen néhány szót szólnék mindazokról a történésekről, amelyek alapjául szolgálnak ennek az ötletnek.
A Demszky-korszakról kell elöljáróban megemlékeznünk. Azokról az évekről, amikor dilettáns városfejlesztési elképzelések és a korrupt városvezetés együttes eredményeképpen a szuburbanizáció természetes folyamata helyett a rendkívül káros dezurbanizáció alakította át fővárosunk életét. Azaz elővárosok, kertvárosok gondosan tervezett és ütemezett fejlesztése helyett - ami a szuburbanizáció - teljesen ésszerűtlenül, kontrollálatlanul és rohamos gyorsasággal hullott darabjaira az eredeti városszövet.
Mi jellemezte a Demszky-korszakot? Befektetői érdekek kritikátlan kiszolgálása, a zöldfelületek mértékének drasztikus csökkenése, az infrastruktúra fejlesztésének hiánya; a nagy nehezen, jelentős késéssel kiépülő elkerülő utak mentén a bádogdoboz-építészet megjelenése, a bevásárlóközpontok elszaporodása (Dr. Vadai Ágnes: És fejlődés!), és másfél évtized alatt több mint egymillió ember kimenekülése - kimenekülése! - a fővárosból. (Közbeszólások. - Az elnök csenget.)
De mostanra ez a folyamat már teljes egészében lezajlott, és milliók életformájává vált a napi ingázás. Milliók kelnek útra nap mint nap iskolába, munkába, bevásárlásra, ügyintézésre menet. És most ennek a vámszedője kíván lenni a kormányzat. Vámszedője az elmúlt évek, évtizedek hibáinak, de dilettantizmusban messze felülmúlja a Demszky-korszakot.
Hibát hibára halmoz, amelyek közül néhányat hadd említsek meg. Először is nézzük a vám, azaz az útdíj mértékét. Sok különböző számot hallottunk már e tekintetben. Először körülbelül 40 milliárd forintot remélt a kormányzat az útdíj mértékének és a fizetős szakaszoknak a kiterjesztéséből. Majd kisvártatva kiderült, hogy ez csak a fele, mintegy 20 milliárd lenne valójában.
Ebből is a teherfuvarozók közel 13 milliárdot viselnének, nyilván azt áthárítanák áraikban a lakosságra. Így az M0-s és a bevezető autópályaszakaszok személygépkocsi-bevétele 7 milliárd lehetne. De ha az összes budapesti és összes Pest megyei autós, azaz egymillióan mind megvennék az éves matricát, amellyel ezeket az utakat használhatnák, akkor is csak 5 milliárd forintról beszélhetnénk.
Maga a szaktárca is elismerte különböző egyeztetéseken és fórumokon, hogy nem is remél ennyi bevételt az útdíj kiterjesztéséből. Valójában ez, tudjuk, körülbelül 1 milliárd forint lenne. Ugyanakkor a negatív externáliákkal, a káros környezeti hatásokkal még vajmi keveset foglalkozott a tárca. Az agglomerációs településekre rázúduló forgalom okozta lég- és zajszennyezettség, a megnövekvő baleseti kockázat vajon megéri a központi költségvetés tízezred százalékaiban is alig kimutatható nagyságrendű bevétel esetleges realizálását?
Hadd szemléltessem egy konkrét példán a várható következményeit a kormányzat rémálomszerű javaslatának.
A Zsámbéki-medencében, tudjuk, körülbelül 100 ezer lakos él. Két közúti kapcsolat köti össze a Zsámbéki-medencét a fővárossal: az M1-M7-es bevezető szakasza - ez kétszer két, illetve kétszer három sáv -, továbbá a Budakeszi út kétszer egy sávja. Nyilván át fog terelődni az M1-M7-es bevezető szakaszáról a Budakeszi útra - ha bevezetik az útdíjat - ez a hatalmas forgalom, ami óriási megterhelést fog okozni ezen környezetnek. Baleset esetén, rossz idő esetén órák hosszat tart majd bejutni a fővárosba a Zsámbéki-medencéből.
Mi lehet a kormányzat célja valójában? A hivatalos indoklás szerint rá kívánja szoktatni a lakosságot a közösségi közlekedés használatára. Fontos, nagyon előremutató gondolat! Valóban, így van. De akkor talán először meg kellett volna teremteni egy reális alternatívát nyújtó tömegközlekedést kötött pályás eszközökkel, buszhálózattal, P+R parkolókkal!
Ezzel szemben pont a Zsámbéki-medence példája mutatja, hogy ott, ahol kézenfekvő lenne a megoldás, az egykori hadiipari vágányok használatával, felélesztésével, bekapcsolásával a vasúti hálózatba, a villamoshálózatba, ott sem valósulnak meg ezek az elképzelések, de még tervbe sem igazán lettek véve. Pedig mind az EU-s elvárások, mind az ezek alapján megfogalmazott fejlesztési tervek a társadalmi mobilitás fejlődését szorgalmaznák, de úgy látszik, az ezen írásban megfogalmazott elvek is pont annyit érnek, mint a kormányzat útdíjjavaslata: még figyelemelterelésre sem alkalmasak. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Tényleg, miről is akarja elterelni a figyelmet a kormányzat? Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
