TÓBIÁS JÓZSEF

Full text search

TÓBIÁS JÓZSEF
TÓBIÁS JÓZSEF (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tavaly év végén a Jobbik kezdeményezésére önök elfogadtak egy törvényt a vasárnapi zárva tartásról. Már akkor egyértelműen és világosan látszott… (Dr. Staudt Gábor: Neee! Nem mi kezdeményeztük!) Önök kezdeményezték, pontosan tudják, a programjukban is benne van, úgyhogy vállalják nyugodtan, ha ilyet elkövettek!
Pontosan látszott már akkor, az elfogadás pillanatában, hogy a társadalom egy jelentős része nem ért egyet azzal, hogy az ő véleményének megkérdezése nélkül ilyen, az életüket, a hétköznapjaikat befolyásoló döntés került elfogadásra az Országgyűlésben. Mára elmondható, hogy a társadalom 73 százaléka nem szereti a vasárnapi zárva tartást. Már az önök szavazói sem szeretnének ilyen törvény mellett vasárnapi zárva tartást. Nem jó a munkavállalónak, nem jó az állampolgárnak és nem jó a kereskedőknek sem, tisztelet a kivételnek, akik valamilyen fortélyos jogszabályi trükkök sorával meg tudják oldani, hogy éppen piaccá alakítják magukat, és így vasárnap is nyitva tudnak tartani.
A tegnapi napon Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda vezetője döntött: a Választási Bizottság honlapján közzétett információk, dokumentumok valójában csak tájékoztató jellegűek. Ebből adódóan szeretném önöknek jelezni, hogy ha a Nemzeti Választási Iroda és a Választási Bizottság bármilyen közleménye, amelyet a honlapján közzétesz, csak tájékoztató jellegű, akkor kicsit keserűen felteszem a kérdést, hogy vajon a 2014-es parlamenti, önkormányzati és európai uniós választások eredményei minek tekintendőek. Ugyanis az történt, hogy a Kúria döntött. A Kúria döntését követően 16 óra 5 perckor megjelent a Nemzeti Választási Bizottság honlapján az a másolat, amely lehetővé tette, immáron féléves küzdelem után, hogy civil szervezetek kezdeményezéssel éljenek a vasárnapi zárva tartás megszüntetése tárgyában. Mára úgy döntött a Nemzeti Választási Iroda vezetője, hogy nem minősül hiteles információnak mindaz, amit ő maga közzétett.
Tisztelt Képviselőtársaim! Önök csalnak. Önök lehetővé teszik, hogy az önök vezetői, akiket megbíznak ezzel, adminisztratív eszközökkel gátat szabjanak az állampolgárok kezdeményezéseinek, legyen az a népszavazási eljárásról szóló vagy az európai polgári kezdeményezésről szóló törvény, gátat szabjanak annak, hogy a társadalom a hangját és véleményét kifejezze ezen törvénnyel kapcsolatban.
Világosan látszik, hogy a vasárnapi zárva tartás önöknek sem tetszik, az önök szavazói sem szeretnék. Mindent megtesznek azért, legyen az a választójogi törvény, legyen az a népszavazási kezdeményezésről szóló törvény, hogy ha a törvény nem is teszi lehetővé, de az eljárásban valami adminisztratív hibát ejtsenek, pontosan azért, hogy ne kelljen szembenézni a valósággal. Minden egyes ügyben az elmúlt fél évben önök ezt az adminisztratív eszközt választották, időpontokra hivatkoznak, formai, alaki hiányosságokat vetnek fel. Most lett volna az első olyan momentum, amikor érdemben, tartalmilag kellett volna megvizsgálni.
(9.30)
És igen, tisztelt képviselőtársaim, a kezdeményezők, a Magyar Szocialista Párt képviselői pontosan a törvény szellemében jártak el, amikor a népszavazási kezdeményezésről szóló papirost benyújtották a Választási Irodának. Nincs hová hátrálniuk már, ne adminisztratív trükkökkel igyekezzenek megakadályozni mindazt, ami előbb-utóbb a társadalom többsége által úgyis kifejeződik! Nem érdemes megvárni hozzá 2018-at, sem a kereskedőknek, sem az állampolgároknak, sem pedig a kereskedelemben dolgozóknak nincs ennyi ideje.
Adják vissza a népnek mindazt, ami őt megilleti, ami miatt önök is képviselők lehettek, és önök ma többséget tudhatnak! Bízzák a választópolgárra ezen kérdés eldöntését! Teremtsék meg az utat, hogy lehessen a vasárnapi zárva tartásról a népnek döntenie! Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť