DR. PALKOVICS LÁSZLÓ,
DR. PALKOVICS LÁSZLÓ,
DR. PALKOVICS LÁSZLÓ, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Kedves Vendégeink! Köszönjük a lehetőséget, hogy ma, kilenc hónappal március 1-je után, amikor is egy hasonló vitanapot tartottunk, lehetőséget kapunk arra, hogy a magyar köznevelés ügyeiről beszélhetünk. Én azt gondolom, hogy a kilenc hónap akár szimbolikus jelentőségű is lehet, hiszen ennyi idő alatt születik meg egy kisgyerek. Kilenc hónap nagyon hosszú idő, én azt hiszem, hogy nagyon sok minden olyan dolgot lehet tenni, ami az oktatás rendszerében mérhető az előző dolog fontosságához.
Nem tudom az egyetemi oktatói múltamat itt teljes mértékben félretenni, bár ezzel többen vagyunk így. Miután 40 perc áll rendelkezésre az eddigi tevékenységünk értelmezésére, illetve ennek az eredménynek az elmondására, ezért megpróbálom ezt egy bizonyos struktúrába tenni.
Elsőként röviden szeretnék arról beszélni, hogy amikor oktatási rendszerről van szó, milyen kihívásokkal szembesülünk, és ezek a kihívások miben különböznek attól, ami mondjuk, 20 évvel ezelőtt az oktatási rendszer előtt állt.
Ha megnézzük azt, és nagyon sok elemzés, statisztika áll rendelkezésre, hogy a ma iskolába járó vagy az éppen az iskolát ma kezdő gyerekek milyen munkakörben fognak dolgozni akkor, amikor majd kikerülnek akár a szakképzés, akár a köznevelés, akár az egyetemi oktatás rendszeréből, akkor meg kell állapítanunk, hogy kétharmaduk, tehát akik ma kezdték el az iskolát, kétharmaduk nagy valószínűséggel olyan munkakörben fog dolgozni, ami ma még nem létezik. Ha megnézzük, hogy mik ezek a munkakörök, nagyon sok kutató foglalkozik ezzel a területtel, hiszen a világ olyan mértékben felgyorsult, aminek néha még igazán a nevét, a címét, a tartalmát sem értjük. Az elkövetkező időszak feladata lesz az, hogy ezek meghatározásra kerüljenek.
Ami az oktatási rendszer szempontjából viszont nagyon fontos, hogy egy ilyen bizonytalan jövőre vagy nem is bizonytalan, általunk nem ismert jövőre vonatkozóan kell olyan oktatási rendszert, olyan oktatási struktúrát kialakítanunk, amiben aztán az ebből kikerült tanulók majd boldogulni tudnak.
Ha meg kell fogalmazni azt, hogy mit várunk el az oktatási rendszerünktől, akkor nagyon nehéz feladat előtt állunk. Ha ezt a feladatot egyszerűsíteni akarjuk, és nem akarunk hibát elkövetni, akkor valószínűleg ez valahogy úgy hangzik, és egyébként ez egybecseng az OECD megfogalmazásával, hogy azt kell tudnunk az iskolában elérni, hogy a gyerekeink megértsék azt, elfogadják azt, hogy meg tudnak tanulni különböző dolgokat, ezt a tudást tudják alkalmazni, és életük során ezt bármikor meg tudják tenni, hiszen a tanulási folyamat nem ér véget azzal, hogy az iskolát elvégeztük és kikerültünk az iskolából.
Arról, hogy a körülöttünk lévő világ bonyolultsága, társadalmi rendszereink, technológiáink milyen gyorsan változnak, azt gondolom, hogy itt ebben a körben erről nem kell beszélni. Vannak olyan ügyek, amik két éve nem léteztek, ma tematizálják az életünket; olyan technológiák jelennek meg, amikre néhány évvel ezelőtt úgy tudtuk, hogy nem lesz releváns, majd valamikor száz év múlva, ezek ma pedig itt vannak, és ezeket a technológiákat valamilyen módon kezelni kell.
Ha meg kell határoznunk azt, hogy melyek azok a fő kritériumok, amelyek egy eredményes oktatási rendszert meghatároznak, akkor szeretnék hivatkozni McKenzie-nek egy 2007-es és egyébként azóta nagyjából alapműnek tekintett tanulmányára, ami azt mondja, hogy sok minden más mellett, de a három legfontosabb eleme közül egy jó iskolának elsősorban a jó képességű tanár. Gondolom, ezzel nem mondtam senkinek újat, hiszen jó képességű, elhivatott tanárok nélkül az iskolarendszer nem jól működik.
A második a tanárok módszertani felkészültsége. Nem fontos a módszertanra helyezni a hangsúlyt, hiszen az adott diszciplínaismeret feltétel, de az, hogy milyen módon tudjuk ezt a tudást a gyerekeink irányába megjeleníteni, egy nagyon fontos kérdés, egyre fontosabbá válik, ahogy egyébként változik a körülöttünk lévő környezet.
A harmadik, és ez az, ami, azt hiszem, hogy az egyik kulcseleme minden oktatási rendszernek, így különösen a magyarnak, ami nem tipikusan ezt helyezi előtérbe: az egyenlőség, az egyenlő oktatás, szemben a méltányos oktatással. Elnézést ezért, angolul jobban hangzik, ez az equality instead - vagy versus - equity, tehát nem mindenkinek azonos mértékű támogatásra van szüksége az iskolában, hanem mindenkinek olyan mértékű támogatásra van szüksége, hogy a képességeit figyelembe véve, de ugyanazt a célt tudja elérni, ugyanúgy tudjon viszonyulni a körülöttünk lévő világ dolgaihoz.
Tulajdonképpen az oktatási rendszer alakítása ennek a három fő szempontnak a figyelembevételét fogja követni.
Ha egy nagyon rövid értékelést kell tennünk a jelenlegi helyzetet illetően, én csak két dolgot szeretnék kiemelni, nagyon sok mindent el lehetne mondani, de két dolgot szeretnék kiemelni. Az egyik tulajdonképpen a tudással kapcsolatos, azzal a tudással, amit az iskolában szerzünk. Említenék egy példát, csak azért, hogy itt a volt műszaki hátteremet egy kicsit próbáljam meg pozicionálni. A szegedi egyetemen tettek föl egy zh-kérdést informatikus hallgatóknak, jó gimnáziumból odakerült informatikus hallgatóknak, hogy mi a másodperc definíciója. Sok mindent lehet mondani, hogy mi a másodperc: az órák mutatója, az egyet arrébb megy, atomóra, üt egyet az ingája. Vagy lehet elmondani azt, hogy ez milyen céziumatom 133-as izotópjának két energiaszint közötti változásakor kibocsátott energiahullám hullámhosszának valahányszorosa. Szóval, sok mindent el lehet mondani, de amit erre írt a hallgató, na, azt nem. Ő azt írta, hogy az egy másodperc konkrétan egységnyi utat 3,6 méter/szekundum sebességgel egységnyi idő alatt tesz meg.
(9.10)
Ez nem azért nem jó, mert nem jó, hanem nincs értelme, tehát egyszerűen értelmetlen dolgot írt le egy jó gimnáziumból származó, műegyetemre járó hallgató. Tehát ez azt jelenti, hogy gondjaink vannak ezzel - ez az egyik.
A másik kérdés, amivel szembesülünk, az, hogy hol is szerezzük meg ezt a tudást. Ha megnézzük az Oktatási Hivatal kompetenciamérésének az eredményeit, és azt gondolom, önök ezt szokták tanulmányozni, egyébként egy nagyon jó mérés, nagyon sok mérésünk van, PISA, TIMSS, PIRLS, de van az Oktatási Hivatalnak egy saját mérési rendszere, ez egy kompetenciamérés, ahol matematikából, szövegértésből nézzük meg minden hallgatónak iskolatípusonként a kompetenciáit. Ez a kompetenciamérés azt mutatja, hogy tulajdonképpen az, hogy ennek a szintje hogyan változott - kicsit csökkent, kicsit nőtt -, egy tény, ez látszik az eredményekből. Ami a nagyobb probléma, hogy van egy erőteljes szakadék az eredményekben a fővárosi és a nagyvárosi iskolák és az összes többi között. Ez azt mutatja, hogy a tudáshoz való hozzáférés nem biztos, hogy ugyanolyan, attól függően egyébként, hogy hol járunk iskolába. Ez az a harmadik elem, tehát a méltányosság, illetve az egyenlő támogatás. Ezek azok, amikkel a rendszerünkkel szemben szembesülünk.
Hogyan látjuk ezt a rendszert belülről? Az elmúlt időszakban nagyon sok vélemény jelent meg az oktatási rendszerrel kapcsolatban. Szeretnék mindenkit emlékeztetni a valamikor februárban végrehajtott… - 2 ezer iskola tanárait kérdeztük meg arról, hogy hol látják az iskolai rendszerrel kapcsolatos problémákat. Megjelent nagyon sok vélemény, a pedagógus-szakszervezet 25 pontja, a civil szervezetek különböző véleményei, ezeket mind figyelembe véve összeraktuk, hogy tulajdonképpen hova is kapcsolódnak ezek a problémakörök, és ezekből az jött ki, abszolút visszaigazolva azt, amit a bevezetőben mondtam, miszerint jó tanár nélkül nincs jó iskola, az ügyek jelentős része a tanárokkal kapcsolatos, a tanárok tudásával, jóérzésével kapcsolatos ügyeket jelenti. A második - és megint visszaigazoljuk azt, amit említettem - a tartalmi kérdésekkel, főleg tartalmi-módszertani kérdésekkel kapcsolatos megjegyzések voltak, és a harmadik helyre szorult az iskolák működtetésével kapcsolatos kérdéskör. Ezeket dolgoztuk fel az elmúlt időszakban. Nem akarnék ennek a részleteiről túlzottan sokat beszélni, hiszen erről nagyon sok szó volt itt a parlamentben is, illetve különböző egyéb fórumokon.
Ami a köznevelési kerekasztal - és ez indokolta a létrehozását - elé került, gyakorlatilag minden ilyen típusú kérdés. Itt gyakorlatilag az egyes, legtöbb pontszámot kapott vagy legtöbbet említett ügyek a tanulói óraszám, a tanulói különbség csökkentése, a pedagógus-óraszámok, az intézmények önálló gazdálkodási joga, a pedagógusminősítési rendszerrel kapcsolatos felvetések, a különböző pótlékok, adminisztrációs terhek, egyes munkavállalói csoportok jövedelmi viszonyainak a kérdései, tankönyvekkel kapcsolatos kérdések, tehát ezek voltak azok, amelyekkel az elmúlt időszakban foglalkoztunk.
Erre jött létre, ahogy említettem, a köznevelési kerekasztal, ami alapvetően ezeket az ügyeket négy témakörbe sorolta, elsősorban a gyermekek tanulói életútjával kapcsolatos ügyeket vizsgálta egy munkacsoport, a pedagógusok szakmai stratégiájával kapcsolatos kérdéseket egy másik, egy sor szervezeti ügyet kezeltünk, illetve különböző tartalmi kérdéseket, tehát idetartozik a Nemzeti alaptanterv és egyéb más.
Itt olyan más kérdések merültek fel, mint a digitális kompetencia, különböző módszertani kérdések, az esélyegyenlőség, tehetséggondozás, lexikális tananyag, képesség-, készségfejlesztés, kompetencia, végzettség nélküli iskolaelhagyás kérdései. Tehát ezek azok az ügyek, amelyek bemenetként megjelentek az elmúlt időszakban, de persze megjelentek a különböző szervezeti kérdések is, legyen itt szó az állami iskolafenntartóról, a működtetés kérdéseiről, hogy néz ki az irányítás rendszere, az Oktatási Hivatal, Oktatáskutató Intézet, pedagógusképzés, pedagógus-előmeneteli rendszernek a problémái - ezekkel foglalkoztunk.
Hova jutottunk, és hogyan látszik egyébként ez az egész rendszer kívülről? Szeretnék néhány, alapvetően megkérdezésen alapuló statisztikát említeni. Az egyik ilyen kérdés az volt, hogy hogyan ítéli meg a lakosság a felsőoktatás, illetve a köznevelés helyzetét. Tulajdonképpen ez egy közepes megítélést kapott, a felsőoktatás megítélése egy kicsit magasabb, de lényegesen a kettő nem tér el egymástól.
Arról a kérdésről, hogy a tanárok túlterheltek-e, megoszlanak a vélemények. A válaszadók fele azt mondta, hogy igen, úgy érzékelik, hogy a tanárok túlterheltek, ez tulajdonképpen visszaigazolta azokat az ügyeket, amiket az előzőekben említettem.
Feltettük azt a kérdést, hogy a társadalom a további pedagógusbéremelések helyett mit támogatna. Itt egyértelműen az volt a vélemény, hogy a kormány azon szándékának, ami 2013-ban megfogalmazódott, hogy elsőként rendeztük a pedagógusok jövedelmi szintjét, úgy tűnik, ilyen értelemben a társadalmi elfogadottsága magas, most már azt látja mindenki, hogy az egyéb csoportokra kell áttérni.
A diákok túlterhelése volt az egyetlen olyan kérdés, amire a válasz az volt, hogy igen, a diákok az iskolában túlterheltek. Persze, egy ilyen megkérdezésből nagyjából a szülők véleményét lehet megérteni, ezt persze pontosan meg kell tudni, hogy mit is jelent ténylegesen ez a túlterhelés.
Ami egy fontos dolog, és itt a lexikális tudás, kompetencia-, képességfejlesztés kérdéskörét próbáltuk megtudni: itt egyértelműen az látszik, hogy a kompetenciafejlesztés elsődleges társadalmi igényként jelenik meg, a műveltség-tudásanyag nagyjából 40 százalékban, és a maradékban pedig a kompetencia fejlesztését jelölték meg.
Ami szintén érdekes kérdés volt, hogyan látják kívülről a magyar oktatási rendszert. Erőteljesen, nagyjából 90 százalék fölötti arányban erősítették meg azt, hogy a gyakorlat, a gyakorlati tudás, az iskolában megszerezhető gyakorlati tudás nem jellemző a magyar köznevelés rendszerére, és ezt mindenképpen erősíteni kell. Ennek egy következménye - arra a kérdésre, hogy a középfokú szakképzést erősíteni kell - egyértelműen elvárás, 60 százalékában a megkérdezettek azt mondták, hogy ezt mindenképpen erősíteni kell, hiszen mindenki szembesül azokkal a gazdasági problémákkal, amelyek alapvetően a képzett munkaerőre, illetve a szakemberekre vezethetők vissza. A jelenlegi intézményfenntartó, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ munkáját elég összetetten ítélték meg. Itt a válaszadók fele nem pozitívnak, közepesnek ítélte ezt a munkát, viszont megkérdeztük azt, hogy hogyan is néz ez majd ki a következő, tehát az iskolákhoz lényegesen közelebb hozott szervezetben, az 58 tankerületi központban; itt a vélemények egészen máshogy néztek ki, itt a válaszadók jelentős része inkább pozitívnak ítélte meg ezt az átalakítást.
Nagyon röviden így látják az oktatási rendszerünket kívülről. Majd a későbbiekben, a vita során egy kicsit rátérnék az oktatási rendszerünk nemzetközi elhelyezkedésére, illetve ennek az eredményességére. Azért is jó, hogy ma van ez a politikai vitanap, hiszen a TIMSS-mérésnek az eredményei ma 10 órakor válnak nyilvánossá, tehát ha majd erre itt a vita során sort tudunk keríteni, akkor szívesen bemutatom ennek az eredményeit.
Mi is történt az elmúlt időszakban, részben a felvetett problémákat, részben a társadalom oldaláról megjelenő ügyeket hogyan, milyen formában fogalmaztuk meg, és mi is történt? Az egyik a gyerekek terhelése. Nyilvánvalóan a terhelés csökkentésére végleges megoldást a Nemzeti alaptanterv egyáltalán környezetének az átalakítása okozhat. Itt kapkodni nem nagyon lehet, hiszen az, hogy hogyan nézzen ki az úgynevezett, most már NAT 5-nek elnevezett Nemzeti alaptanterv, egy hosszas folyamat eredménye lesz.
Ennek ellenére arra, hogy valamilyen formában tudjuk csökkenteni az iskolai terhelést, tettünk javaslatot. A rendelet módosításával olyan rugalmas tanmenetajánlásokat hoztunk létre, amelyekkel a tanárok élhetnek, és mondhatják azt, hogy egyébként a NAT szempontjait figyelembe véve, de az adott tudáscsoportból nem kell minden területet azonos módon súlyozni, elhagyhatnak területeket, alulsúlyozhatnak, vagy választhatnak egy sor dolog között.
Az, hogy ez hány százalékban történő eltérést jelent a jelenlegi 10 százaléktól, azt nehéz megbecsülni. Ha mindenképpen számot kell mondani, 30-40 százalékban biztos, hogy el lehet ettől térni. Amit fontos kiemelni, hogy az iskolában a tanárok számára ez egy olyan lehetőség, amivel - s bízom abban, hogy szeptember óta, amióta ez a lehetőség létezik - ők élnek annak érdekében, hogy látva a saját osztályuk, a saját tanulócsoportjuk előrehaladását, tudnak a tudás elmélyítésén dolgozni, és nem szükségszerűen a tananyag minden határon túli megtanítását helyezik előtérbe. Ennek volt egy, az első-második osztályra vonatkozó specifikus része, amikor azt mondtuk, hogy nem a tanóra hossza, hanem az adott tanórán elsajátítandó tudás 30 percnyi időkíméletet jelent. Ezt persze nehéz így megfogalmazni. Nyilván a tanítók ezt tették eddig is, aki tette; aki nem, annak most megjelent ez a lehetőség, aki pedig tette, annak meg azt mondjuk, hogy ez így nagyon rendben van.
(9.20)
A szakképzési rendszer átalakításáról a múlt héten a munkaerőpiaci vitanapon nagyon sok szó esett. Itt a szakgimnáziumok kerettantervei megjelentek. Ebben nyilván volt néhány olyan pont, ami nagyon gyorsan jelent meg, ilyen a komplex természettudományos tantárgypár, bár a komplexet annyira nem hangsúlyoznám. Itt arról van szó, hogy építve az alapdiszciplínákra, a matematikára, a fizikára, a kémiára, a biológiára, a földrajra, legyen olyanfajta tantárgy, ami eddig nincs a magyar oktatás rendszerében, ami az adott jelenséget próbálja bemutatni és más módon írja le, hiszen jelenséggel szembesülünk és nem a fizikával, az egy leírási eszköz. Ez persze nem azt jelenti, hogy ezeket nem kell megtanulni, ezeket ugyanúgy meg kell tanulni. Ez egy kiegészítő lehetőséget jelent, ami elsősorban itt jelent meg.
Valóban elég gyorsan történt ennek a tantárgynak a megjelenése, de bízunk abban, hogy megfelelő támogatással az iskolákban tanítók ezt a problémát tudják kezelni. Pont a múlt héten volt egy konferencia erről, ahol az összes kritika mellett megjelentek a megoldások is. Ezeket a megoldásokat támogatjuk és fejlesztjük együtt az oktatásfejlesztési kutató intézet által létrehozott „fejlesszük együtt” megoldással, ahol mindenki fölteheti a saját anyagait, és le is vehet anyagokat egy felületről. Egyre bővülnek ezek az anyagok. Itt ki fog alakulni egy olyan új dolog, ami eddig a magyar oktatás rendszerében nem volt.
Egy fontos elem az állami intézményfenntartó központ átalakítása. A KLIK-et az a kritika érte, hogy túlcentralizált, túl nagy a szervezet, túl messze van az iskola a döntéshozatal helyétől. Minden szervezetet lehet működtetni. Az iskolák szempontjából mindenképpen egy jobb megoldást jelent az, hogy maga a fenntartó szervezet, amely egy önálló költségvetési szerv, önálló jogi személy, lényegesen közelebb került az iskolához. Az új konstrukcióban november 30-án létrejönnek a tankerületi központok, amelyek a tényleges működésüket január 1-jétől kezdik meg. Itt valóban arról van szó, hogy az iskola igazgatója és a tankerületi központ vezetője között ne legyen köztes szint, az ügyeket közvetlenül tudják egymással egyeztetni, megbeszélni. Ez feltételezi persze azt is, hogy az iskolaigazgatók lényegesen jobban pozi-cionáltak, az iskola vezetői tudnak lenni. Mindenképpen ezt szeretnénk, hiszen az iskolában az iskolaigazgató az, aki meg kell hogy határozza, mi történik, de utána ezzel a jogával kell hogy éljen. Az összes vizsgálat azt mutatja, hogy az iskola egy sajátos szervezet, nem cég és nem vállalat, ahol egyik oldalról az iskolai közösség autonómiája a szakmai döntésekben mindenképpen fontos, viszont az iskolaigazgató szerepét abban, hogy irányítsa az iskoláját, meg kell teremteni. Ehhez nyilván nagyon sok minden kell, szándék és környezet. Azt gondolom, hogy a környezetet megteremtettük.
Szeretném kiemelni az iskolarendszer finanszírozását. Ebben az évben 91,5 milliárd forinttal növelte meg a kormány a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ költségvetését; ez nagyjából 20 százalékos növekedést jelentett. Ha megnézzük az elmúlt nyolc-kilenc hónapban az iskolák működését, azt látjuk, hogy a finanszírozással kapcsolatos ügyek megszűntek, a Klebelsberg Központnak nincs kifizetetlen számlája. Operatív számlatömege, amit abban a pillanatban még nem fizetett ki, nyilván mindig lesz, de a februári 17 milliárd forintos, ki nem fizetett lejárt tartozásállományhoz hasonló ma nincs a Klebelsberg Központnak. Ez részben annak köszönhető, hogy az említett forrás megjelent, részben pedig az intézményfenntartó működése a helyére állt, és ugyanezt a működést várjuk el január 1-jétől az új rendszertől is. 106 milliárd forinttal növekedett az idei célelőirányzathoz képest a Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz tartozó tankerületeknek a költségvetése.
Nagyon fontos megemlíteni, hogy a költségvetés tervezése iskolai szinten, egész pontosan feladatellátási szinten történik, és ebből számítjuk ki azt, hogy mennyi a teljes állami intézményfenntartó éves költségvetése. Ez a folyamat megtörtént, november 30-ával feltöltésre kerültek az NMI-költségvetések, ahogy említettem, iskolai szinten. Az iskolaigazgatók, illetve a tankerületi központvezetők együttműködésében valósult meg, és ez nem egy kicsi feladat.
A pedagógusok neveléssel, oktatással lekötött munkaideje, illetve a státuszszámítás ügyében is történt egy sor dolog. A 22-26 órára vonatkozó jelenlegi szabályozást megtartottuk. Azt gondoljuk, hogy ez a szabályozás elegendően jó arra, hogy az iskolát irányítani lehessen. Viszont van egy sor terület, ahol szükség volt módosításokra. Ilyen például az, hogy bizonyos funkciókban - munkaközösség-vezető, osztályfőnök, diákönkormányzatot segítő, ellátó pedagógus - beszámítható, illetve plusz órakeretet biztosítottunk arra, hogy ezt a feladatot jobban el lehessen végezni. S az is fontos, hogy a kötött munkaidő, tehát a 32 óra irányítását, ellenőrzését egyértelműen az intézményvezető hatáskörébe utaltuk. Azt gondolom, abban soha nem volt vita köztünk, hogy az iskolában lehet a gyerekekkel foglalkozni. Azt pedig, hogy milyen, a törvényben nem rögzített megoldások jelentek meg félórás felbontással a munkaidőt követni, az intézmény igazgatójára bíztuk.
Ha kívülről nézünk rá nemzetközi kitekintéssel a magyar oktatási rendszerre: a diák-tanár arányban a magyar iskolák kifejezetten jól állnak. Az OECD-országok rangsorában ötödikként nálunk a legalacsonyabb az egy tanárra jutó gyerekszám. Ez jelenthetné azt is, hogy kisebb csoportban jobban tudunk foglalkozni a gyerekekkel, de ez nem tükröződik vissza az eredményekben. Ennek persze indoka van. Ennek az az indoka, hogy az eloszlás nem egyenletes. Egy nagyvárosi nagy iskolában ez az arány lényegesen magasabb, és ez azt a vélelmezést, hogy nagy osztályban nem lehet jól tanítani, abszolút cáfolja. A múlt héten az OECD oktatási igazgatója is ugyanezt állapította meg. Tehát egy nagy város nagyobb iskolájában ez az arány ilyen értelemben rosszabb, holott jobb eredményeket produkál, míg a kisebb települések kisebb iskoláiban ez az arány lefelé tolódik. Ez mutatja azt a fajta egyenlőtlenséget, ami a különböző iskolák, iskolatípusok között van. Ezzel komolyan kell foglalkoznunk, hogy hogyan tudunk erre megoldást találni. Itt megint az a cél, hogy mindenki a jó oktatáshoz férjen hozzá, és ennek a biztosítása a feladat.
Az még egy kicsit a finanszírozáshoz tartozik, hogy egy sor olyan ügyet oldottunk meg, illetve tettünk rá javaslatot, amely részben a szakszervezetekkel való tárgyalásokból, részben pedig a köznevelési kerekasztalból jött ki. Ilyen a pótlékok differenciálása, az, hogy az erre vonatkozó forrást úgy határoztuk meg, hogy az valóban differenciáló legyen. Elkezdtünk foglalkozni - bár ebben még nem jutottunk végleges megoldásra - a nyugdíjas pedagógusok továbbfoglalkoztatásának a kérdéseivel. Az egy valós igény, hogy az adott pedagógiai szakasz végéig tudjon maradni az a pedagógus kolléga, aki akar maradni, hogy ne zavarjuk meg az oktatás folyamatát; a területi és diszciplináris szempontok figyelembevételével legyen lehetőség a továbbfoglalkoztatásra; a nyugdíjas kort elérő szakértőket továbbra is tudjuk alkalmazni érettségi, illetve szakmai vizsgaelnöki feladatokra, valamint a minősítési rendszer elemeként.
Több megjegyzés, kritika érte a tanfelügyeleti rendszert. Ezen már a tavasz folyamán lényegesen módosítottunk, lényegesen egyszerűsítettük. Az intézményi önértékelés két év helyett ötévente lesz kötelező. Azok a pedagógusok, akik sikeres minősítésen estek át, három évre mentesülnek a tanfelügyelet alól. Ezek a módosítások mind megtörténtek. Szintén a köznevelési kerekasztal által meghatározott feladatként elkezdtünk az intézményi önértékelés rendszerével foglalkozni. Ebben a pedagógus jelenik meg mint az értékelés eleme, de ezt valamilyen módon majd át kell vinnünk az intézményekre, hiszen az intézményt tudjuk kívülről látni, nem csak az egyes pedagógust. A kettő persze összefügg.
Ennek a feladatnak az ellenőrzéséhez hozzákezdtünk, ez aztán nagyon sok mindent fog majd jelenteni. A minőségi munkavégzés díjazása fölmerült többször kritikaként, meg az is, hogy az életpálya ilyetén történő bevezetése nem eléggé motiváló. Ebben tulajdonképpen egyet is értünk. Emiatt azt a javaslatot tettük, és egyébként a köznevelési törvény módosításába ez beírásra került, hogy a 2017. szeptember 1-jei béremelés esetében az iskola igazgatója dönthet úgy, hogy ezt a korábbi szabályoknak megfelelően egyezően mindenkinek odaadja, de dönthet úgy is, hogy itt olyan tényezőket, teljesítménykompetenciát vesz figyelembe, amitől aztán ez a korábbi módszertől eltérően egyes pedagógusok esetén magasabb bért jelent, egyes pedagógusok esetén nem jelent ilyen mértékű béremelést. Ezt az iskola igazgatójára bíztuk, hiszen ő az, aki a legjobban tudja azt, hogy mi is történik az iskolájában, és ha el akarja látni az igazgatói, vezetői pozícióját, akkor ez egy olyan támogatás a számára, amivel élhet, de ahogy mondtam, dönthet úgy is, hogy a ’17. évi béremelési rész automatikusan megjelenik.
(9.30)
Az, hogy - megint egy kicsit kívülről ránézve a pedagógusbérekre - mi is történt 2013 óta: 2013-ban az OECD-átlag nagyjából 80 százalék volt, a pedagógusbérek és az egyéb diplomásbérek között. Magyarországon ez 53 százalék volt. 2017 szeptemberében 82 százalékát kapják a magyar pedagógusok a magyar diplomás-átlagbérnek, ez az OECD-átlag fölé került. Ha megnézzük az OECD jelentését, ez kiemelésre került. Azt hiszem, ez megint azt mutatja, hogy a magyar közösségnek mennyire fontos a magyar pedagógustársadalom.
A 2017. évben 35 ezer pedagógus számára biztosítottunk lehetőséget a minősítésre való jelentkezésre. Ez a jelentkezés lassan lezárult, ezt a számot nem értük el, de mindenképpen növekvő tendenciát mutat a jelentkezések száma. Szintén azon pedagógusok számára, akik hét évvel a nyugdíj előtt állnak és nem vettek részt minősítési folyamatban, automatikusan január 1-jétől a pedagógus II. fokozatba kerültek, és ugyanez igaz egyébként az ideiglenesen a pedagógus II.-ben minősítés nélkül maradtakra ebben a fokozatban. Itt is lényeges egyszerűsítéseket hajtottunk végre.
Nagyon fontos elemei az átalakításoknak a szakszolgálati átalakítások, ezen belül is a szakemberek biztosítása. Itt alapvetően gyógypedagógiai szakemberekről beszélünk. Ennek a költségvetési fedezete rendelkezésre áll. Itt azzal a problémával szembesülünk, hogy annak ellenére egyébként, hogy évek óta emeljük a gyógypedagógiai képzésre felvehető hallgatók számát, még mindig nem elégséges. Ennek a felgyorsítására további gyógypedagógiai képzéseket fogunk létrehozni Debrecenben, Pécsett, hogy ezt a számot lényegesen gyorsabban tudjuk emelni.
Nagyon fontos résztvevői a magyar oktatási rendszernek az oktatási munkát segítők, az ő tevékenységük. Emiatt 2016-ban kétszer 35 ezer nettó forint béren kívüli juttatást biztosítottunk mindenkinek, illetve január 1-jétől pedig 10 százalékkal nő az úgynevezett noks-területen dolgozók jövedelme. Ebből 7 százalék automatikusan, 3 százalék megint azt az elvet követve, hogy az iskola igazgatója az iskolában a vezető, ő látja, hogy mi történik ott, 3 százalék pedig differenciáltan kerül ezekhez a kollégákhoz. Itt még egy sor feladatunk van; alapvetően ennek a támogatói szakmának a mélyebb beágyazása az oktatási rendszerbe. Nagyon sok külföldi példa és tapasztalat van. Ezeket vizsgáljuk, és ennek a rendszernek a további fejlesztésére fogunk javaslatot tenni.
Nagyon fontos eleme a január óta folyó folyamatoknak, bár nem új eleme, a pedagógusképzés, illetve a pedagógus-továbbképzés rendszerének átalakítása. Ahogy itt látszott a bevezetőben is, jó tanár nélkül nincs jó iskola. De a világ gyorsan változik, tehát arra a tudásra, amit az egyetemen megszereztünk, nem lehet életünk végéig alapozni, ezért aztán a tanártovábbképzés rendszere lényeges átalakításra kerül. Ennek van egy szakmai és van egy szervezési tartalma.
Szakmai tartalmát illetően az a munkacsoport, aki ezzel foglalkozik, megállapodásra jutott, hogy mit is tartalmaz a pedagógus-továbbképzési rendszer. És van egy szervezési eleme, hogy hol jöjjön létre ez a továbbképzés. 900 cég van Magyarországon, aki tanártovábbképzéssel foglalkozik. Ha kiszámoljuk azt, hogy hányan értenek ehhez az országban, valószínűleg 900 szakember nincs. Ezért aztán azt gondoltuk, hogy az egyetemek lennének az alkalmas területei annak, hogy a tanártovábbképzés rendszerét más alapokra helyezzük.
Természetesen ennek van egy sor másik eleme. Egyik eleme az, hogy ne hozzuk a tanárokat abba a helyzetbe, hogy akkor tudjon elmenni egy továbbképzésre, ha egyébként erre saját magának van pénze, van forrása. Ezért aztán ezt megszüntetnénk. A tanártovábbképzés nem olyan dolog, ami választható és akkor lehet, ha valaki ezt éppen úgy gondolja. A tanártovábbképzésre annak és ott van szüksége, akinek valamilyen mérésből a számára ez nyilvánvalóvá válik, milyen kompetenciahiánnyal, milyen tudáshiánnyal rendelkezik, és azt a továbbképzést biztosítsuk, de ne kerüljön ez se a tanárnak, se a tankerületi központnak pénzébe, ezért az egyetemekre tervezzük ezt. Ez nem jelenti persze azt, hogy azok a képzések, amelyek ma folynak és egyébként értékesek, egy megfelelő akkreditáció után ebbe ne tudnának bekapcsolódni, de ezt mindenképpen egyetemi környezetbe szeretnénk tenni. Erről nagyon hosszasan lehetne beszélni, nem is szeretnék.
Egy dolgot szeretnék csak kiemelni, ami tulajdonképpen egy módszertani kérdés. Elkezdtünk több olyan projektet, ahol a tanárok, a nehezebb körülmények között tanító tanárok számára kívánunk olyan módszertani támogatást nyújtani, hogy hogy is kell egy olyan osztályban tanítani, ahol a gyerekek összetétele nem homogén, hanem különböző képességgel, különböző családi háttérből származó gyerekeket kell együttesen tanítani. Ezt a programot Koalának hívják, a kis állatról meg lehet jegyezni.
Ennek nagyon sok eleme van. Az egyik eleme a komplex instrukciós program, amit már sikerrel alkalmazunk különösen hátrányos környezetben működő iskolák esetén, de idetartoznak olyanok, mint művészeti fejlesztőprogramok, logikai játékos fejlesztőprogramok, digitális lehetőségek használata, tehát hogy egy kicsit más módon közelítsük meg.
A Nemzeti alaptanterv koncepciójának kialakítása folyik. 2017. december végéig a koncepció maga elkészül. Erről hosszasan fogunk vitatkozni. Itt a cél az, hogy 2019 szeptemberétől már az új Nemzeti alaptanterv szerint kezdődjön meg az oktatás, természetesen felmenő rendszerben. Itt kerülnek aztán majd azok a kérdések megvizsgálásra, hogy akkor hogy is nézzen ki ténylegesen az iskolaszerkezet, mit jelentenek az alapképzések, mit kell tenni az óvodában, mit kell tenni az iskolában, mi a helyzet az átmenettel, mi történjen a két képzési típus között.
Meg kell határoznunk azokat a nemzeti sztenderdeket, amelyek az első szakasz, tehát a 4. osztály után, aztán a 8. osztály után szükségesek. Nagyon fontos valamilyen formában az érettségin túl egy másik struktúrát létrehozni. A NAT foglalkozni fog az oktatás eszközeivel, különböző módszertani elemekkel, és ami a leginkább kiemelt téma, ahogy említettem, a harmadik elem a jó iskola jellemzői között, a méltányos oktatás, hogy hogyan tudunk olyan ügyeket kezelni, mint az egyénre szabott oktatás különös figyelmet igénylő gyerekek esetén: sni-s, gyerekek, hhh-s gyerekek, illetve tehetséges gyerekek esetén.
Itt fogjuk megvizsgálni a 9. osztály kérdéskörét, hogy egyáltalán erre szükség van-e, ha szükség, akkor hol, milyen kontextusban, milyen szerepet szánunk neki. Itt lehet azokkal az ügyekkel foglalkozni. Nagyon sok minden fölmerült ebből, ami az iskolaidő hosszát jelenti, tehát ezek az ügyek együtt kezelendőek, erre koncentrálunk az elkövetkező időszakban.
Néhány olyan testület, amire javaslatot tett a kerekasztal: az egyik a Köznevelés-politikai Érdekegyeztető Tanács. Ez egy olyan szervezet, a miniszter tanácsadó szervezete, ami tulajdonképpen azokat a funkciókat tartalmazza, amiket a kerekasztal leképezett. Ezt fogjuk egy szabályozott formában megjeleníteni. Erről még egyeztetünk, részben a tartalmáról, részben a résztvevőiről.
Illetve egy másik nagyon fontos szervezet, amit meg szeretnék említeni, a tankerületi központ tanácsa. Az egyik feladatunk most azoknál az önkormányzatoknál, ahol az iskolák működtetését eddig ők végezték, ennek a működtetésnek az átvétele. Konkrétan tényleg arról van szó, hogy ki biztosítja azt a feltételrendszert, hogy az iskola jól tudjon működni, ki fizeti a világítást, fűtést, illetve az iskola egyéb ügyeit.
Ennek ellenére az, hogy az iskola a helyi közösséghez nagyobb mértékben kapcsolódjon, ezért tettünk javaslatot a Tankerületi Központ Tanácsa létrehozására. Itt lehet azokat az ügyeket rendezni, ahol a közösség elmondja, hogy mit vár az iskolától, beleszól az iskola ügyeibe, és megérti az iskola problémáit, és ebben megpróbál majd eljárni. Ez a két új testület létre fog jönni.
Miután az időm lassan lejár, röviden összefoglalva, hogy melyek azok a területek, amelyekről eddig beszéltem és az elkövetkező időszak tevékenységét meghatározzák.
(9.40)
Elsősorban - és ez tulajdonképpen prioritási sorrendet is jelent - a tanárképzéssel, a tanártovábbképzéssel kapcsolatos kérdések kezelése. Ami nagyon fontos, hogy az iskolarendszer különböző elemei, a köznevelési rendszer, illetve az egyetemek ne váljanak el egymástól, lehetőség teremtődött ennek a kapcsolatnak az erősítésére.
A második a tartalmi, illetve a módszertani fejlesztések, a Nemzeti alaptanterv, módszertani ügyek, mérési eszközök fejlesztése, illetve bevezetése, a harmadik a fenntartói környezet változása, továbbfejlesztése, a negyedik pedig az a struktúra- és infra-stuk-túra-fejlesztési program, amely az elkövetkezendő időszakban lényegesen fel fog gyorsulni. Ez végső soron annak a hármas kritériumrendszernek a fejlesztéséhez fog vezetni, amit az elején elmondtam. Ennek a részleteiről, azt gondolom, többet nem akarnék mondani, ezt majd a vitában kifejtem. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
