KORÓZS LAJOS

Full text search

KORÓZS LAJOS
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Vitathatatlan, hogy a költségvetés azon túl, hogy rengeteg számot tartalmaz, bizony irányt is szab a következő évnek, és azokról az értékekről is tanúbizonyságot tesz, amely politikát a kormányzó pártok folytatni szeretnének a következő évben.
Én a szociális fejezet néhány aspektusára szeretnék rávilágítani. Megjegyzem rögtön indításképpen, hogy ha azt a táblázatot lapozzuk föl, képviselőtársaim, amely a szociális segélyek nagyságrendjét hivatott demonstrálni, akkor az látszik, hogy míg 2016-ban 128,6 milliárd forintot fordított a kormány ezekre a kiadásokra - lévén az évnek még a nagy része hátravan, de ennyi van erre az évre betervezve -, 2017-ben ez már csak 120,4 milliárd forintot tesz ki. Nyilvánvalóan látszik, hogy ezen a rovaton egyre kevesebb pénzt szán a kormány a legelesettebb emberek megsegítésére. A Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Alapnál ugyanez a helyzet, míg erre az évre 684 milliárd forint került beállításra, a következő évben ez az összeg már csak a 657 milliárd forintot fogja alig meghaladni.
Ez a költségvetés nem fog segíteni a legnyomorultabb helyzetben lévő embereken, gyakorlatilag azt demonstrálja, hogy aki szerencsétlen volt ebben az évben, az a jövő évben is szerencsétlen lesz, aki kevés pénzből kényszerült megélni, annak jövőre sem fog több jutni. Ismeretes képviselőtársaim előtt is az a szociológiai felmérés, amely 2-3 héttel ezelőtt látott napvilágot, hogy ma már az ország népességéből 4 millió 252 ezer ember a létminimum alatt él - azt hiszem, hogy erre nem kell különösebb magyarázatot adni, minden magáért beszél -, és ebből a 4,2 millió emberből 900 ezernél többen vannak a nyugdíjasok. Hangsúlyozni szeretném, a nyugdíjasok száma 2 millió 710 ezer fő körül van most. Nyilvánvalóan látszik, hogy a kormány a jövő évi költségvetésben ezeken az embereken nem kíván segíteni, miközben az is látszik, hogy a saját maga működésére, az állam működésére, a kormányzati feladatok ellátására egyre több pénzt szánnak a következő évi költségvetésben.
A jóléti funkciókat, ha részletesen megnézzük, akkor az látszik, hogy a közel 57 százalékos, a GDP-arányosan 57 százalékos jóléti funkciókra ebben a következő költségvetési évben mintegy 54,8 százalékos támogatásra lehet számítani. A tágan értelmezett szociális területre, a társadalombiztosítási és jóléti szolgáltatásokat is idevéve, arányaiban kevesebb jut jövőre, mint idén a teljes GDP-ből, és a válság kellős közepén, még 2009-ben a GDP-nek még 17,7 százalékát fordította az akkori kormány szociálpolitikai kiadásokra, jövőre ez az arány mintegy 14 százalékos lesz. Tehát az látszik, hogy 8 év alatt a kormány közel 4 százalékponttal csökkentette a szociális területre fordított kiadások arányát.
A nyugdíjaknál látható egy 60 milliárd forintos növekedés, ez a növekedés a 0,9 százalékos, szerintem megalázó, az évszázad egyik legalacsonyabb nyugdíjemelésének tudható be, erről majd később még részletesen fogok szólni. Érdemes megjegyezni, hogy a legszegényebbek támogatásait magában foglaló, úgynevezett egyéb szociális támogatások sor is csökken, ahogy az egyéb társadalombiztosítási ellátásokra fordított kiadások is. Ez utóbbihoz tartozik a rokkantellátások csökkenő kiadásai. A munkanélküli-ellátásoknál 9 milliárd forintos emelkedés látható, ami azért meglepő számomra, mert az álláskeresési ellátásokra jövőre is 47 milliárd forintot terveznek, ahogy az idén.
(17.10)
Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Érdemes külön is megvizsgálni a szociális támogatásokra fordított kiadások változását, amelyek a legszegényebbeket érintik. Látható, hogy két év alatt több mint 25 milliárd forintot vontak ki csak a segélyezésre szánt keretből. A tavaly megszüntetett, önkormányzatok által nyújtott segélyek kifutása után jövőre már egy sorral kevesebb lesz ezen a területen is. Az önkormányzatoknak adott támogatás, amiből helyben adhatnak segélyeket, ugyanakkora lesz, mint az idén, a járásokhoz került segélyek kerete több mint 7 milliárd forinttal csökken jövőre az idei évihez képest. Azzal együtt, hogy 1500 forinttal emelik az ápolási díj alapösszegét, valamint az időskorúak járadékát 5 százalékkal fogják, durván ez olyan 1400 forintos emelkedés.
Itt szeretném megjegyezni, hogy ezek az ellátások ma már hatodik éve egy huncut fillérrel nem emelkedtek, és a hat év távlatában bizony ezek a támogatási összegek több mint 20 százalékkal veszítették el az értéküket, és ezt próbálja a kormány egy 5 százalékkal kompenzálni. Akkor kérdezhetnénk joggal, hogy hol van a másik 15 százalék.
Tudjuk, hogy a kormány célja, hogy megszüntesse a szociális segélyeket, és csak a közmunka maradjon, annak, akinek jut, és annak, aki képes dolgozni, a többieknek marad szerintem a nagy semmi, bár a közfoglalkoztatásra, ahogy látom itt, jövőre 15 milliárd forinttal kevesebbet szánnak. Bár Czomba volt államtitkár úr felvilágosított bennünket, hogy hol kell ezeket a rovatokat helyesen olvasni; majd tanulmányozni fogjuk a holnapi nap folyamán.
Visszatérve ide, miközben a jövedelmi szegénység továbbra sem csökken, hiszen említettem önöknek, hogy mintegy 4 millió 252 ezer ember él a létminimum alatt, a rászoruló gyerekeknek nyújtott évi kétszeri ellátás kerete úgy csökken közel félmilliárd forinttal, hogy egyébként 200 forinttal emelik az ellátás összegét, és van egy szűkebb csoport, ahol mintegy 700 forinttal emelkedik ez a támogatási forma. Tehát a kormány a jogosultak számának csökkenésével tervez feltehetőleg. A közgyógyellátásra fordított kassza emelkedik 600 millió forinttal, bár az egyes ellátottak számára adható keretösszegek maximális mértéke továbbra sem változik. Ebből azt a következtetést lehet levonni, hogy nagy valószínűséggel az ellátásra szorulók számával számol még a kormány is a következő évben.
Tisztelt Ház! Ki kell hogy térjek néhány perc erejéig a rokkantellátásra és a nyugdíjügyekre. A rokkantellátásokra fordított kiadások tovább csökkennek, az idei 323 milliárd forinttal szemben már csak 320 milliárd forintot fordít erre a tételre a kormány, és a szociális intézményi foglalkoztatás támogatására is a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásának támogatására egy forinttal sem fog a jövő évben több jutni, mint ebben az évben volt.
Ahogy említettem a bevezetőmben, a 0,9 százalékos nyugdíjemelés - azt mondják a nyugdíjasszervezeti vezetők, akikkel volt szerencsém az elmúlt napokban találkozni, hogy talán jobb lett volna, ha egy fillért sem adnak, legalább nem hergelték volna ezzel a kvázi emeléssel az időseket. Azért is érdekes ez a dolog, mert a költségvetés beterjesztése kapcsán 0,9 százalék úgy jön ki, hogy nagyjából ilyen inflációval számolnak, miközben hozzáértő emberek látják, hogy a Magyar Nemzeti Bank honlapján pedig 2,4 százalékos inflációval terveznek a jövő évben. Akkor kérdezhetnénk joggal, azt hiszem, hogy hol van itt az igazság; a 0,9 az igaz vagy a 2,4 százalék az igaz.
Ha a nyugdíjat és nyugdíjszerű ellátásokat vesszük alapul - ahogy említettem a felvezetőmben, közel 2,7 millió emberről beszélünk -, ha az összes ellátást vesszük figyelembe, akkor átlagosan még az ezer forintot sem fogja elérni ez a nyugdíjemelés. Az öregségi nyugdíjnál ez éppen átlagosan olyan 1070 forintot jelent, de a rokkant- és rehabilitációs ellátásnál már csak 610 forintot fog jelenteni átlagosan. Az özvegyi nyugdíjak esetében meg kell jegyezzem, azon özvegyekről van szó ebben az esetben, akik saját jogú öregségi nyugdíjjal nem rendelkeznek, tehát akiknek a fő ellátása az özvegyi nyugdíj vagy éppen szülői nyugdíjon vannak; az átlagos emelés 620 forintra jön ki, az árvaellátásnál 340 forintra. A volt szövetkezeti járadékosok, akiket most mezőgazdasági járadékosnak nevezünk, 745 forintos átlagos emelésre; és kapaszkodjanak meg, képviselőtársaim, a baleseti járadékosoknál - ugye itt több ezer emberről beszélünk minden egyes ellátástípusnál - 235 forintra jön ki az átlagos emelés; ez egy jobbfajta kiló kenyér ára. A rokkantsági járadékosnál - több tízezer emberről beszélünk, aki rokkantsági járadékot kap -310 forintot számoltam átlagos növekedésnél. Azt hiszem, hogy nem kell különösebben magyarázni, hogy ez majdnem egy kiló jó minőségű krumpli, és a házastársi pótlékon lévőknél - itt is több ezer embert érint ez az ellátási forma - az átlagos emelés mértéke 140 forintra jön ki. Nem kell fejszámolónak lenni, ez 2-3 tojás ára.
Na, ennyit a kormány szociális érzékenységéről, és ennyit a jövő évi költségvetésben a nyugdíjak területén betervezett kormányzati elképzelésekről. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť