DR. SZÉL BERNADETT

Full text search

DR. SZÉL BERNADETT
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Kínos helyeken kapirgászhatunk, mert az időkeret felét sem beszélte ki, és egy felszólalásban ennyiszer a jog és a jogszerűség szót még életemben nem hallottam itt a parlamentben kimondani.
Tisztelt Államtitkár Úr! A helyzet az, hogy az NKH-nak van egy kommunikációs felülete, amin felsorolják ezeket a támogatásokat, és ott van rajta, hogy miniszteri jóváhagyás kell hozzá. Ergo nem csinálhatnak úgy, mintha nem lenne egy miniszter fennhatósága alatt az egész intézmény. Rogán miniszter úrnak tudnia kell arról, hogy mi folyik az NKH-ban, vagy ha nem, akkor most mondjon le, mert a felügyeletére van bízva ez az egész történet.
Most még egyszer kérdezem: ki hazudik ebben a történetben? Legyen kedves, fejtse ki nekem: az NKH tudott róla, Seszták Miklós miniszter úr azt mondja, hogy neki köze nincs hozzá, majd novemberben utánanéz.
Azért ez is mutatja, hogy a magyar miniszterek mennyire nem figyelnek arra, hogy a közpénz hova tűnik. Azonkívül Rogán miniszter úrnak akkor vagy el kell számolni azzal, hogy ő tudott erről az ügyletről és kvázi egy választási csalás előkészítésében vett részt a Fidesz részéről, hiszen civil szervezet plakáthelyeket fog… - meg, nem tudom, politikai tevékenységet fog csinálni, vagy ha nem tudott róla, akkor meg alkalmatlan a feladat ellátására. Most akkor melyik? Alkalmatlan vagy tudott róla, csak szemet hunyt felette?

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť