DR. JÓZSA ISTVÁN

Full text search

DR. JÓZSA ISTVÁN
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Köszönöm szépen a megerősítést, elnök úr. Tehát az Államkincstár működésének az ellenőrzései, illetve az Államkincstár működésének tapasztalt hiányosságai számomra azt mondják, hogy lehet, hogy az Állami Számvevőszék részéről egy ilyen gyors reagálású ellenőrzési terv lehetőségét is érdemes lenne beiktatni. Ahogy én tudom, elkészülnek az éves ellenőrzési tervek, azt szépen lebontják negyedévre, hónapra, és akkor ennek megfelelően haladnak végig, holott az élet vethet fel olyan problémákat, olyan jelenségeket, amikben előrelépést hozhatna, hogyha az Állami Számvevőszék, mondjuk, a korábbi tapasztalatait felfrissítve egy soron kívüli ellenőrzéssel tudná segíteni az állampolgárok érdekeit, például egy ilyen, Államkincstárra vonatkozó ellenőrzéssel.
De megemlíthetném azt is, amit az Állami Számvevőszék a központi költségvetés ellenőrzésének az ügyében gyakorolt és elkövetett. Ez nem a bűnügyi elkövetés kategóriája, hanem a pozitív cselekedet megtétele területén követték el. A költségvetéssel kapcsolatban ritkábban szokott ugyan az ÁSZ kritikákkal élni, azonban most erre is van példa. A jelenleg is a Ház előtt fekvő jövő évi költségvetéssel kapcsolatban megállapították, hogy a költségvetési-törvényjavaslatban szereplő strukturális egyenleg 2,1 százalék mértékig nincs összhangban, illetve ez a 2,1 százalékos strukturális egyenleg nincs összhangban Magyarország aktuális konvergenciaprogramjában a 2017. évre meghatározott középtávú költségvetési hiánycéllal. Én úgy gondolom, hogy ez nagyon helyes, mert erre három területen lehet rámutatni: a parlament plenáris ülésén, a szakbizottság ülésén és az önök jelentésében. Úgyhogy nagyon helyes, hogy önök a szakmai tudásukat ezen a területen is kamatoztatják.
(Gúr Nándort a jegyzői székben
Hiszékeny Dezső váltja fel.)
Ugyanakkor egy sokkal mélyebb kockázatelemzés eredménye, hogy dokumentálják, hogy az ellenőrzésük, amely a költségvetés-tervezetre vonatkozott, kockázatosnak ítéli meg 5,6 milliárd forint összegű bevételi előirányzat teljesülését, valamint azt is megállapítják, annak kockázatát, hogy egyes kiadások, amiben négy felülről nyitott előirányzat is szerepel, összesen több mint 62 milliárd forint összeggel meghaladják a tervezett előirányzataikat. Emellett a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezetben a peres ügyek kiadási előirányzatához kapcsolódóan jelentős, jelenleg még nem számszerűsíthető mértékű kockázatokat azonosított az önök ellenőrzése, amire szerintem nagyon helyes, hogy felhívták a figyelmet.
Tehát igazából erre a gyorsaságra vagy ha úgy tetszik, operatív segítségre, ami egyébként nem feltétlen kellene hogy az Állami Számvevőszék munkájának a jellemzője legyen… - de tekintve az országban uralkodó helyzeteket, én úgy gondolom, hogy az önök szaktudása esetleg az ilyen gyorsabb, operatívabb segítségnyújtás keretében nagyon sok hasznot hozhatna a közpénzek védelmében. Úgyhogy én biztatom az Állami Számvevőszéket erre. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť