I. SZÍN.
Leverve vagy most, nyilas Parthia!
S Crassus halálát megboszulnom, im
A sors megadta. – A királyfi testét
Vigyétek a had-él előtt. – Orodes!
Pacorusod fizet meg im, nekünk
Marcus Crassusért!
Nemes Ventidius! |
Űzd a futókat, által Médián,
Mesopotámián, s valahová
Szétszórva futnak. Így ültet vezérünk,
Antonius majd diadalszekérre
S övez babérral.
Oh Silius, Silius! |
Nem jó, alárendeltnek, fényleni;
Jobb tétlen ülni, mint fölötte nagy
hírt nyerni tetteinkkel, főnökünk
Ha nincs jelen. Caesar s Antonius
Szolgáik által többet nyertenek,
Mint ön-személyök által; Sossius
(Ki itt előttem alvezére volt)
Kegyet veszíte, csak mert hirtelen
Nevét a hír magasra emelé.
Ki harczba’ többet tesz, mint a vezér,
Az a vezér vezére lesz; s a dicsvágy
– E hős-erény – könnyebben tűri el
A veszteséget, mint oly diadalt,
Mely rá homályt vet. Tennék többet is
Antonius javára, ám ez őt
Csak sértené; s e sértődésbe veszne,
A mit tevék is.
Benned, Ventidius, |
És kardja közt alig tehetni választ.
– Irsz-é Antoniusnak?
Megjelentem |
E bűvös harcz-jelszó alatt tevénk;
Mint űzte a győzetlen parthusok
Lovasait zászlója s jól fizetett
Zsoldos hada.
Hol most Antonius? |
Athénba készült; s oly sietve, mint csak
A had s a zsákmány terhe engedi.
Hozzá megyünk mi is. Előre hát!
(Mind el.)