III. SZÍN.
Nincs sem napom, sem éjem. Gyöngeség
Ily nagyra venni! Merő gyöngeség!
Ha nem létezne már az ok, – fele
Az oknak, ő, a bűnös nő! – A csalfa
Királyt nem éri el karom. Sem ármány,
Sem ész nem ejti meg. – De ezt elérem!
S ha veszve ő, ha tűzbe fojtva: fél
Nyugalmam tér meg. – Ki van itt?
Uram – |
Hogy van fiam?
Az éjjel jól aludt; meg- |
Mily nemes gyerek! |
Voltát: alélt, beteg lett, oly nagyon
Szívére vette, mintha önmagát
Érné gyalázat érte; elveszett
Jó kedve, éte, álma, – oda lőn.
El! hagyjatok! Te, nézd meg, hogy van ő.
(Egy Kisérő el.) |
A bosszúterv magába visszahull
Ez oldalon. Igen hatalmas ő
Magában is, szövetség által is.
Maradjon! Jő ideje még! Most a nőn
Állok bosszút. Polixenes s Camillo
Nevetnek! Búm kaczagják. Hajh, karom
Nem éri őket el; – majd nem kaczag
Ez itt, tudom.
Paulina jő a kis Csecsemővel.
Megállj, itt nem szabad. |
Sőt, jó urak, ti légyetek segédül.
Több nektek e zsarnok haragja, mint
A királynő halála? E kegyes
Szűz léleké, ki tisztább, mint a mily
Féltékeny ő?
Elég az is!
Ez éjjel |
Hozzá bocsátnunk.
Csak ne oly heven! |
Kik mint az árny csúsztok nyomán, s ha ő
Sóhajt, ti nyögtök, – ébrenlétinek
Tápot ti adtok! Az én szavaim
A mily valók, oly gyógyerélyüek
Lesznek reá, kitisztítják e rút
Szeszélyből, mely miatt nem alhatik.
Mi lárma ez? –
Nem lárma, jó uram! |
Mit! Vakmerő! – Antigonus, neked
Parancsolám, hogy hozzám ne bocsásd.
Tudván, hogy erre készül.
Mondtam is, |
Sújtandja, ha belép.
S nem birsz vele? |
Bir abban, a mi rossz. De itt, (ha csak
Úgy nem tesz, mint te, felség, s nem csukat be
Hűségemért –) ebben nem bir velem.
No lásd, uram, ha így iramlik, én
Rohanni engedem; de nem szokott
Megbotlani.
Felség, kegyelmes úr!
Hallgass ki, kérlek, esdem, engemet!
Ki hű szolgád vagyok, sőt orvosod,
S igaz tanácsosod, ki ím a bajt
Gyógyítni oly szókkal merem, miként
Talán kevésbbé láttatom hivednek,
Mint itt ezek. Halld! Jó nődtől jövök.
Jó nőm?
Igen, jó nőd, jó nőd, uram! |
Csak férfi volnék, bár oly gyönge is!
Vigyétek el.
Hozzám közel csak az |
Önként is elmegyek majd; ám előbb, be-
Végzem, miért jövék. A jó királyné,
(Mert jó bizonynyal!) lánykát szült neked,
S itt küldi, hogy megáldd. | (Leteszi.) |
El, rút boszorkány! Dobjátok ki a –
Te kitanult kerítő!
Nem, uram! |
Hogy így nevezsz! Mert oly becsületes
Vagyok, minő botor te – s ez elég,
Hogy ily világban becsületünk legyen.
Gazok! nem űzitek ki? – Vigye fattyát!
(Antigonushoz.) |
Kit ime jérczéd orron fogva hurczol, –
Csak fogd e fattyat, hallod? Add e vén
Birkának újra.
Átkozott legyen |
A mily hazug gúnynévvel illeté
Az apja.
Tart nejétől az öreg!
Bár tartanál te! Mert kétségkivül
Úgy magadénak hinnéd gyermeked.
Mind árulók!
Az égre, nem vagyok. |
Sem én, sem itt ezek; egy áruló
Van itt, s az ő, ki maga s a királyné
S fia s leánya szent becsűletét
Elárulá a kardnál élesebb
Falánku rágalomnak! S még nem is
Akarja (mintha átok tiltaná)
Mozdítni rút gyanúja gyökerét,
Mi oly rohadt, a mily ép’ valaha
Csak kő avagy fa volt!
E szemtelen, |
S most rám ugat. – A fattyú nem enyém.
Polixenesnek sarja. El vele!
Anyjával együtt tűzbe a porontytyal!
Tied szegényke; s elmondhatjuk a
Közpéldaszót, hogy rád üt, mintha csak
A szádon pökted volna. Ím, urak –
Bár kisnyomatban, de a tartalom
Az apja másolatja; száj, szem, orr,
Itt e redő, a homlok, maga e
Gödörke állán, arczain; mosolyja,
Még a picziny kis kéz alakja is,
Az ujja, körme, – mind egy szálig az!
S te jó istennő, természet! – ki oly
Hasonlatossá tőd ahoz, kitől
Eredt: – ha te formálod a kedélyt is,
Csak sárga színt ne tégy ehez! nehogy
Majd gyanakodjék ő is, hogy szülötti
Nem férjeé!
Boszorkány! – S gyáva te,
Bitó neked, hogy nyelvét nem birod
Megfogni már!
Ha valamennyi férj,
Ki arra képtelen, bitóra jut:
Alig maradna egy alattvalód.
Még egyszer, el!
A legkegyetlenebb |
Várj, máglyatűzre |
Azt se bánom. Az lesz az
Eretnek, a ki rakja a tüzet,
Nem a ki rajta ég. Nem mondalak
Zsarnoknak, – ám kegyetlenséged a
Hű nő iránt (ki ellen más erősség
Nincs, mint a kósza, ingatag gyanú –)
Zsarnokká bélyegez, s utálatos
Botrány kövévé a világ előtt!
Jobbágyok! Ajtót! Dobjátok ki! Ha
Zsarnok volnék: mi volna élte? Ha
Annak ismerne, merne-é vajjon
Annak nevezni? El vele!
De kérlek, |
Kis gyermekedre, felség; a tied!
Oh adjon ég jobb szellemet beléd!
No, mit akartok? – Ti, kik úgy hizelgtek
Bolond szeszélyinek: nem! egy se’ tesz
Hasznot neki! Csak hagyjatok! Megyek már! (El.)
Te, áruló, vevéd rá nődet erre!
Mit? gyermekem? Vigyétek! Te magad,
Te, pártfogója, vidd s a tűzbe dobd.
Épen te és nem más; vidd és ne késs!
Egy óra múlva hozz felőle hírt,
Hogy megesett (s bizonyítékkal ám!)
Különben érte életed fizet
És mindened, mivel birsz. Ha habozsz
S dühömmel szembeszálsz: csak mondd ki. Én
Saját kezemmel zúzom össze a
Poronty agyát. Menj, dobd a tűzbe, mert
Nődet te bíztatád fel.
Én, uram, nem. |
Tanúk reá!
Felség, mi bizonyítjuk,
Ő nem hibás, hogy nője ide jött.
Mind, mind hazudtok.
Oh felséges úr, |
Valánk szolgálatodban, úgy itélj,
Kérlek, felőlünk. Térden állva esdünk
(Mint múlt s jövő hűségünk díjaért)
Másítsd meg e szándékodat.
Oly szörnyű, véres az: hogy nem vezethet
Jó végre! Nézd, mindnyájan térdelünk.
Pehely vagyok, mit minden szél lebegtet.
Megérjem azt, hogy térden lássam e
Fattyút s atyjának mondjon engemet?
Jobb, veszszen el most, mint utóbb is, el-
Átkozzam őt! De jó! hadd éljen! – És
Még sem! –
(Antigonushoz.) |
Te, jer csak! a ki oly igen |
Megmentsd e fattyút, (mert oly igazán
Fattyú, a mint szakálad ősz –) na, mondd csak:
Mit mersz e kis porontynak élteért?
Bármit, ha nincs felűl erőmön, és
Becsület ellen. Ennyit legalább:
A mi kevés vér még erembe’ van,
Kiontom érte. – Mindent, mit lehet!
No, ez lehet. Esküdj e kardra, hogy
Parancsomat betöltöd.
Esküszöm. |
Halld meg s akép tégy. Mert a legkisebb
Mulasztás nem csak rád hozand halált,
De szájas nődre is, – kinek legyen
Bocsánad addig. Hűséged szerint
Rendeljük ím: vidd e fattyú leányt
Oly puszta helyre, mely kívül esik
Országainkon – s hagyd ott irgalom
Nélkül, magára, szabad ég alatt.
– Mint idegent hozá nekünk a sors;
Úgy tedd, ( s különben lelkedet veszély
És tested érje minden gyötrelem)
Ha nem teszed, viszont, mint idegent
A sors ölébe, – az táplálja – vagy
Veszítse el! – Vidd!
Meglesz, esküszöm, |
Jer, kis babám. Egy égi szellem a
Hollókat, ölyveket tanítsa meg,
Hogy légyenek dajkáid! Farkasok,
Medvék, feledve a vadságot, ily
Szolgálatot már tettek. Oh király! több
Szerencse érjen, mint a mennyit e
Tett érdemel. Neked meg, veszni szánt
Kicsiny! az átok ellen pártodúl
Az ég áldása álljon!
(El a Csecsemővel.) |
Nem! Soha |
Szolga jő.
Felség! azoktól hírnök jött, kiket
Delphibe küldtél. Partra szállt Dion
S Cleomenes. Sietve közelítnek.
Útjok, valóban, gyorsabb, mint hivők.
Huszonnegyed nap vannak úton; ez
Mutatja, hogy dicső Apoll’ hamar
Tett igazat s adott ítéletet.
Készüljetek. Tanácsot gyűjtsetek,
Hogy végezzünk azonnal, hűtelen
Hölgyünk fölött. Nyiltan vádoltam őt,
Legyen tehát nyilt a vizsgálat is.
Míg él: szívem merő teher nekem.
Most hagyjatok magamra. És a mit
Parancsolék, tegyétek. | (Mind el.) |