Törvény a műemlékvédelemről
Törvény a műemlékvédelemről
„Műemlék elnevezés alatt értetik a földben vagy a föld színén lévő minden olyan építmény és tartozéka, mely történeti – vagy művészeti emlék becsével bír” – mondja az egyetlen törvény, amely a műemlékvédelmet szabályozta még magyarország Apostoli Királya, Első Ferenc József idején, az 1881. évi XXXIX. törvényczikk, „a műemlékek fenntartásáról” (sic.). Egész terjedelmében olvasható a Műemlékvédelem 1997. évi 2. számában. Tanulságos szép olvasmány – szép törvény. Fentebbi mondatát most az Országgyűlés vitájában is többen citálták.
A mai törvény annál körülményesebben fogalmaz fogalom-értelmezései sorában. Azon idő alatt, amíg a magyar műemlékvédelem történetét végigkövetően, nagyjaink meg-megújuló kísérleteket tettek a törvényalkotásra, sokat alakult mélyült, gazdagodott, terebélyesedett a műemlékekről való gondolkodás – a gondoskodás is talán.
Míg ama első, a műemlékvédelem eszméjét foglalta törvénybe, addig ez már a gyakorlatot kodifikálja. Törvényi formába gyűjti mindazt az elméleti és gyakorlati tapasztalatot, amely ilyen szintű szabályozást kíván.
Jó ideje vártuk – nélkülöztük – a törvényt. Szakmai előkészületei a rendszerváltással egy idősek, több változatban korábban már a kodifikáció bizonyos lépcsőit megjárta. nem osztom ellenben azt, hogy elkésett volna, ha húzódott is. Megértem, hogy csupán most került sorra. Csak a környezetvédelmi tárca területén maradva is belátható, hogy más egyéb ügyek rendre eléje tolakodtak. a közvetlenül politikaalakító jelentőséget kivívott témák, amelyek a civil mozgalmak, a zöldek zászlajára kerültek, vagy amelyeknek a gazdaság átalakulásaival összefüggésben nagyobb sürgősséget kellett tulajdonítani. ilyen volt az önkormányzati rendszerrel összefüggésben a területfejlesztés is.
Meglehet, kissé „igazságtalan” ez velünk szemben, mert a rendszerváltást előkészítő kezdeményezésekben elsők között a (helyi) hatalmat épp a műemléki és városvédő mozgolódások kezdték ki. Mindemellett nélkülöztük a törvényt, mert a változások már követelték azt. Szabályozást követelt az állami felelősség örökségünk megóvásában – tehát a műemlékvédelmi érdek. A műemlékügy napjainkban a rendszerváltás politikai, jogi, tulajdoni, valamint államszervezeti, közigazgatási, önkormányzati és intézményi átalakulásai következtében, egyben a központosított források apadása miatt óriási kihívással néz szembe, amelynek így egészében eddig nem tudott megfelelni, miközben kapacitásainak és jelentős szellemi erőinek kihasználása, hatékonysága és hatása, tevékenységünk társadalmi elismertsége, sajnos csökkent.
Ez a kihívás műemlékvédelmünk jövőjének vizsgálatát indokolta most. Mondhatjuk, hogy a válaszadás ezekre a stratégiai kérdésekre a törvényi alapoknál kezdődhetett.
Törvényünk tehát már van. Több mint száz év múltán, 1998. január elsejétől hatályos törvény szabályozza hazánkban a műemlékvédelem értékszemléletének, érdekeinek, elveinek és gyakorlatának érvényre juttatását. Feladataikat, a végrehajtás társadalmi viszonyrendszereit, módját és eszközeit.
Új korszak kezdődik a hazai műemlékvédelemben? A törvény megszületésének jelentőségét egy Rómer Flóristól vett idézettel (1865) húzom alá, aki a romlás és pusztítás megállítását sürgeti így: „…míg az ősi maradványok becsülése nemzeti törvénnyé nem emeltetik, míg minden egyes műdarab a nemzet oltalma alá nem helyeztetik.”
Van már Törvény, nemzeti törvénnyé kell emelnünk.
Kalmár Péter
