Ady Endre: Életbérem sírva panaszlom
Be csúfolós, kicsi:
Kétes dicsőség, kétes asszony,
Nagy harcok helyett aggos várás,
Akarat helyett tétovázás
S morzsái a dukált aranynak.
Úgy szalad az időm,
Szabadult vágyak, finom otthon,
Utak, csókok most kellenének,
Kevés vers és nagyon sok élet
Káros multamat engesztelni.
Sovány és megaláz:
Mylitta, ha tán visszatérnél
Kegyesen a kegyetlenségre,
Talán nem volna soha vége
Annak, amit nagy-gyáván kezdtünk.
Csak életes legyen
S ne jöjjön a magamba-omlás,
De életem a vágy megűzze:
Fut az időm és én a tűzbe
Vágyom, ki éltetett, hivott, ki megcsalt.